Eliza Beth: Anyatanya 1/9

Ajándékul a közelgő Valentin-nap alkalmából.

 

Prológus...

 

 

Kurt ujja szinte ráragadt a csengőre. Tudta, hogy Duke otthon van, égett a villany a nappaliban. Végre kinyílt az ajtó. Köszönés nélkül emelte magasra a kezében tartott, borostyánszínű italt őrző palackot.

- Van egy üveg whiskym, Duke, segítened kell elpusztítani! - Invitálásra sem várva elmasírozott a barátja mellett.

- Mit ünnepelünk? - kérdezte Duke, miközben két poharat vett elő a bárszekrényből. A sarokban álló számítógép irányából kellemes zene áradt.

- Hogy mit? Hamarosan újra szabad ember leszek, Duke! - Töltött mindkét pohárba egy emberes adagot. - Újra hajthatom a nőket, válogathatok a jobbnál jobb pipik között. Csirió! - Felemelte a poharát, és fenékig ürítette. Majd rögtön utánatöltött.

- Elváltok? Nem hiszem, hogy Laura megunta a képedet. Mi történt? - hüledezett a barátja.

- Elválunk. Na igen... Így is lehet mondani.

- Miért? Hiszen szeretitek egymást! Nem ismerek még egy olyan párt, akik ennyire összeillenek, mint ti ketten. Miért hagyod el?

- Ő hagy el engem!

- Engeded?

- Mit tehetnék?

- Harcolj érte!

- Erősebb nálam. - Ivott egy kortyot. - Sokkal erősebb... és nem kérdezi, adom-e, csak elviszi... - Most egyszerre eltűnt a vidámság az arcáról, pillanatok alatt éveket öregedett. Keserű fintorral emelte újra a poharát. Tartalmát ledöntötte a torkán, és csak utána folytatta. - Laura meg fog halni. Hamarosan.

Duke megrökönyödött. Az nem lehet! Bár ilyennel nem viccel az ember, főleg nem Rogers, aki imádja a feleségét. Muszáj volt neki is innia egy kortyot erre a hírre. Órákig beszélgettek, közben Kurt szép lassan elázott. Duke sajnálkozva nézte egykori diáktársát, akivel az évek folyamán szoros barátságot kötött. Egymás mellett álltak jóban-rosszban. Ő biztatta, amikor a húszéves fiatalembert szekálták két évvel idősebb barátnője miatt. Ne mások véleményével törődj - mondta neki -, a szívedre hallgass! Senki másnak nincs beleszólási joga kettőtök életébe. Honnan tudhatta volna, hogy mindössze néhány évet kapnak a sorstól? Laurának agydaganata van, operálhatatlan. Csak hónapjai vannak, legfeljebb hat... Szörnyen igazságtalannak érezte.

- Miért nem vagy vele? Ki kellene használnotok minden pillanatot...

- Most tudtam meg az imént... fel kell dolgoznom, hogy aztán erős tudjak maradni mellette... Keserves lesz, Duke! Mi ez?

- Micsoda? - kérdezte a barátja értetlenül.

- Ez a zene - intett a fejével a sarok felé. A hangszórókból szájharmonika szólt. A dallam szívtépően fájdalmas volt, akárha az ő legbensőbb érzéseiből fakadt volna.

- Ez...? Halovány kísérlet - felelte a másik.

- Kísérlet? Csak nem te játszol? - Kortyolt egyet. - Tudom, hogy harmonikázol, de ilyen jól? Miért titkoltad? Sztár lehetnél! Ki... hikk!... bocs... ki kéne... adni... hikk!

- Nem! - jelentette ki kategorikusan Duke.

- De mi... hi... ...ért?

- Irtózom a nyilvánosság előtt zajló létformától. Ismersz ennyire. Még az hiányzik éppen, hogy paparazzók lessék minden léptemet... Eszemben sincs közkinccsé tenni a magánéletemet!

- Hát ne tedd! Meg... hikk!... Meg lehet csinálni úgy is, hogy ne tudja senki... ne tudja... öööö... mit is?... hikk!... attól tartok, elfelejtettem... egészségedre, haver! - Felemelt kezéből félúton kihullt a pohár. Halk koppanással landolt a vastag szőnyegen, kiömlő tartalmát felszívta a puha anyag.

Az elfogyasztott alkohol győzött az értelem felett. Szavai összefüggéstelenné váltak, szeme fennakadt, feje lecsuklott. Ha Duke el nem kapja, leesik a székről. De elkapta, és a díványhoz vonszolta. Lefektette a barátját, ő maga visszaült a számítógép elé, ahonnan az erőszakos csengőhang elszakította. Meggyújtott egy új szálat az ottfelejtett cigaretta helyett, és mélyen leszívva a füstöt gondolataiba merült.

Később szinte öntudatlanul vette elő a szájharmonikát, és kezdett játszani rajta. Halkan, fájdalmasan. Ahogy megszokta kicsi gyermekkorától fogva. Ha bántotta valami, mindig az apró hangszerhez menekült, amit még kisiskolásként szerzett egy csereüzlet keretében. Egy álló hétig lemondott a tízóraijáról, hogy megkaphassa. Azóta sem bánta meg...

Halk pittyegésre riadt fel. A hang a dívány irányából jött. Gyanította, hogy barátja zsebében szólalt meg a telefon. Erősen hajnalodott már. Felkelt, és odaóvakodott a szesztől kiütött férfihoz. Vigyázva megtapogatta a zsebeit, majd belenyúlt a jobb oldaliba, kivette a mobilt. A hívó kitartóan csengetett, a kijelzőn Laura neve világított. Mély sóhaj kíséretében nyomta meg a gombot, és emelte füléhez a készüléket.

- Kurt! Nem tudom, hol vagy, de gyere haza! - hallotta a nő hangját.

- Hello, Laura! - szólt bele a kagylóba. - Duke vagyok. Kurt itt van nálam, de nincs olyan állapotban, hogy haza tudna menni. Sikeresen kiütötte magát.

- Jaj, Duke! De ugye, jól van?

- A részegségen kívül? Azt hiszem, igen...

- Odamegyek...

Nem telt bele fél óra, autó állt meg a ház előtt. Duke észrevette, és beeresztette a nőt. Pillantása végigsiklott fekete ruhás karcsú alakján, vállára hulló egyenes, barna haján. Önkéntelenül nyomokat keresett rajta, az alattomos betegség külső jeleit, de az asszony vörösre sírt szemeivel is ugyanolyan szép volt, mint máskor. Ahogy betette mögötte az ajtót, Laura megfordult és a szemébe nézett. Hangja kissé rekedt volt, nyilván az átvirrasztott éjszaka hatására.

- Elmondta, ugye?

Duke válasz helyett egyszerűen átölelte. Nem tudott mit mondani, nem is volt rá szükség, szavak nélkül is értették egymást. Az asszonynak jólesett az erős karok melege. Odasimult a széles mellkasra, míg sikerült visszanyelnie újra kitörni készülő könnyeit. Mikor a férfi érezte, hogy megnyugodott, bekísérte a nappaliba. Laura rápillantott a férjére. Elég ziláltnak tűnt, még így, öntudatlanul is.

- Ha így fog viselkedni eztán - sóhajtott -, csodás hónapok elé nézünk!

- Nem fog így viselkedni - csitította Duke. - Ismered. Összeszedi magát, csak meg kell emésztenie a hírt.

Laura odakuporodott a párja mellé, sután, ahogy az alvó testhelyzete engedte, átölelte. Kurt félálomban morrant egyet, ami az elégedett macska dorombolásához volt hasonló.

 

 

 

Következő rész...

 

Megrendelhető itt...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#4. 2014. január 27. 20:05
Ezt a könyvedet nem olvastam.
Nagyon tetszik az első rész!
Gratulálok!
Eliza Beth
#3. 2014. január 27. 16:01
Köszönöm, Évi! 9 részlet lesz, kb. az első 15 oldala a könyvnek :-)
siktár éva
#2. 2014. január 27. 12:50
Eliza kedves!

Érdeklődve várom a folytatást...nagyon szép, megható történetnek ígérkezik, szeretem ezt a mondanivalót.

Szeretettel olvastalak:
Évi
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek