Egyperces egy gyónásról

Emberek vagyunk, tévedünk, de így tanulunk csak. Ilyen az élet.

 

Nem bírta tovább. Egy háromszobás lakásban laktak, ő, a felesége, két gyerekük és a szüleik. Kiborult. Nem kapta a helyét. Gyakran volt nyugtalan és ideges. Senkihez sem volt türelme. Szembe velük ott volt az utca sarkán a Jezsuiták rendháza. Egy nap munkából jövet, hírtelen támadt egy gondolata.

Becsengetett a rendházba. Szólt, hogy gyónni szeretne. Egy középkorú, kicsit kopaszodó atyához irányították. Röviden elmondott neki mindent. A sok felhalmozott keserűség, csak úgy tört ki belőle, mint a vulkán. Az atya meghallgatta, majd azt tanácsolta neki, tekintsen úgy azokra az emberekre, akikkel él, mintha mindegyik Istennek egy kiválasztott és szeretett gyermeke volna. Akiket az Atya úgy szeret, ahogy vannak. Megígérte megpróbálja. Elköszönt, elindult haza. Másnaptól elkezdte a gyakorlatba ültetni, amit hallott. Amikor valami nem tetszett neki, emlékeztette magát, Isten úgy szereti a feleségét, a fiát, a szüleit, ahogy vannak. Egy hét után azt vette észre, nem bosszankodik olyan hamar fel. De azt is észrevette, ő maga is bizony sokszor adott okot a veszekedésre. Megdöbbenve tudatosította magában, jobb embernek gondolta magát náluk, ez volt az egyik oka az idegességének. Ahogy kezdte jobban elfogadni a saját hibáit és gyengeségeit, ahogy kezdte önmagát mélyebben szeretni, úgy lett egyre kevesebb a konfliktusa. Egy hónap múlva már jól érezte magát a bőrében. Ez érezhetően megváltoztatta a hangulatot a lakásban. Mindenki felengedett és sokkal könnyebb volt az együttlét.


Meg akarta hálálni a kapott tanácsot. Újra becsengetett a rendházba. De ott tudomására hozták, az a páter, aki őt gyóntatta nincs többé. Elhelyezték, mert talán viszonya volt egy nővel. Szomorúan ment hazafelé. Szívében mély megértést fedezett fel a páter iránt. Emberek vagyunk mindannyian és Isten így szeret minket emberként. Úgy tekintett a pátere, mint Istennek egy különleges gyermekére. A szíve megtelt együttérzéssel és szeretettel. Így betekintést nyert egy pillanatra Isten szívébe. Ma te és holnap én. Mert ilyen az élet.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Plavec Gyula
#13. 2016. február 18. 16:06
Nos ez egy érdekes találkozás,mert én meg a valamikori felvidékről a mai Szlovákiából irkálgatok,Losonc mellől.
Minden jót kívánok neked és a többi Erdélyinek is!
Gandalf
#12. 2016. február 16. 18:54
Köszönöm szépen. Gyula megértelek. Amúgy ahhoz hogy valaki jó legyen hatalmas lelki erőre van szükség. És a gyengeség az amikor kihasználsz másokat vagy becsapsz. De megszoktam ebben a világban élek. Nyitott szemmel járok. A legtöbb embernél az Istenben való hit is képmutatás, mert az életük más mint a szavaik. Én itt Erdélyben, inkább meghalok, de a önmagam nem adom el soha senkinek. Ember próbálok maradni még akkor is ha körülöttem a pokol tomból.
előzmény: Plavec Gyula hozzászólása, 2016. február 16. 15:26
Plavec Gyula
#11. 2016. február 16. 15:26
Csak azért bátorkodtam a megjegyzésemet tenni,mert abban a közegben,ahol én létezek a jóságot gyengeségnek veszik és mivel az ember csúcsragadozó azonnal lecsap a prédára.Néha talán azzal több eredményt lehet elérni az emberek jó irányba való terelésében,ha néha egy kicsit megszégyenítsük őket,bemutatjuk gyarlóságaikat,természetesen nem mellőzve saját gyarlóságainkat esetleges kicsinyességeinket sem.Persze nem lehet a világot uniformizálni.Az egyiknek ez a meggyőződése a másiknak megint más.Semmi baj nincs ezzel.
Tetszett a gyors reagálásod és korrekt válaszod!
Gandalf
#10. 2016. február 16. 13:23
Az első dolog, miért kell bocsánatot kérni? Azért van az írások alatt társalgás, mindenki aki úgy gondolja, hogy hozzászól megtehesse. Kettő, ha én odaírok valahová, odaírok, és hagyom az illető döntse el faragatlan vagyok-e vagy nem. És három, ma van a pszichológiának egy olyan ága, amely kisérletekkel bizonyította, igenis ha csak bíztatjuk a gyereket és bátorítjuk, persze tudatában annak hogy a negatív is benne van, igenis megváltoznak. Amúgy teljesen igazad van önámítás az egész, de annyit írok ide hogy az Isten a legnagyobb önámító, mert akkor is remél és bízik az emberekben, amikor tudja azt, hogy lehet sosem fognak megváltozni. Gyula a hozzászólásod tetszett, és nem volt faragatlan. A válaszom faragatlanabb, de ez már csak ilyen.
előzmény: Plavec Gyula hozzászólása, 2016. február 16. 12:15
Plavec Gyula
#9. 2016. február 16. 12:15
Bocsánatot kérek amiért én is beleszólok a magam faragatlan módján ebbe a kedves társalgásba!
Nem tudom ti milyen idősek vagytok?de én még nem találkoztam olyan emberrel,aki pár jó szó hatására képes lett volna pozitív irányba megváltozni.Ahogy a mondás tartsa"Kutyából nem lesz szalonna csak esetleg virsli."Lehet,hogy van olyan elképzelés az irodalomról,hogy ez egy nevelő eszköz és ha csupa jót és szépet fogunk írni az emberekről ettől ők is csupa jók és szépek lesznek.
Nem önámítás ez egy kicsit???
Gandalf
#8. 2016. február 13. 04:44
Igen az elfogadásról szól ez a történet. Az Echart Tolle idézet kíválló. Köszönöm,
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2016. február 10. 18:03
Fer-Kai
#7. 2016. február 11. 07:58
esszeként = esszéként (mini esszéként)
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2016. február 10. 18:03
Fer-Kai
#6. 2016. február 10. 18:03
Nekem ez inkább "egyperces az elfogadásról", mint a gyónásról. A katolikus helyszín persze indokolttá teszi ezt a "technikai" jellegű motívumot, ami valójában tanácsadás, tanítás lett ebben a lényegre törő, esszeként is funkcionáló egypercesben.
A történet kiváló eszköz továbbadni olyan ismereteket, felismeréseket, melyek szituációba (és párbeszédbe stb.) "csomagolva" nem életidegen, elvont bölcselkedések.

Bár a jól sikerült, tömör aforizmák is megérinthetik, - ha másképp is - megdolgoztathatják az embert.

Az elfogadásról, melynek tárgyai nemcsak emberek, hanem élethelyzetek, történések is lehetnek, Eckhart Tolle egyik elgondolkodtató (először tán csűrés-csavarásnak tűnő) kijelentése jut eszembe:

"Bármi, amit teljesen elfogadsz, eljuttat a béke állapotába, beleértve azt is, hogy elfogadod, hogy képtelen vagy elfogadni, hogy ellenállsz."

(Eckhart Tolle)
Gandalf
#5. 2016. február 10. 17:47
Kezdve velem, köszönöm.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2016. február 10. 10:32
Gandalf
#4. 2016. február 10. 17:46
Answer köszönöm.
Eliza Beth
#3. 2016. február 10. 10:32
Sokan megfogadhatnánk a páter tanácsait.
Answer
#2. 2016. február 9. 20:59
Igen, mindannyian Isten gyermekei vagyunk.
Remekül megfogtad a témát, gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek