Egy tiszta nő

a szegénység kényszere

Apró vályogfalú, nádtetős házikó állt a domboldalon. Fehérre meszelt faláról eső mosta vakolatot kapart a szél, és széthordta a rőzsével bekerített udvaron. A házikóban agyaggal tapasztott padlózatú szoba, szinte bútorok nélkül, - egy lópokróccal fedett szalmazsákon feküdt az ezüstfehér hajú, ősz szakállú,kék szemű apóka. Örökké köhécselt, motyogott, már nem tudott járni. Fiatal korában - réges-régen - maga sütötte finom mézes süteményt árult a piacon. Erről nevezték el őt ˝tüteményesnek˝ - ugyanis pösze volt a kis öreg. a háború után kevés volt a pénz, régi vevői elmaradtak, hogy megéljen, koldulnia kellett.

Egy nagy gyár konyháján megkapta az összeöntött ételmaradékot, a piacon a már eladhatatlan fonnyadt zöldséget, gyümölcsöt, de néha friss görögdinnyét is. Szelíd tekintete - mindig könnyesen - szánalomra késztette az embereket. Így éldegéltek feleségével, aki alkalmi munkákból - mosásból, kapálásból szerzett filléreivel járult hozzá a család megélhetéséhez.
Mindkettejüknek volt egy másik társtól származó felnőtt gyermeke: a bácsinak egy feltűnően szép lánya, Bözsike, aki egy módos úr szeretőjeként csinosan öltözött, de a tüdővész korán elvette fiatal életét.
Az asszony fia egy vándor fagylaltárustól született zabigyerek - mihaszna tolvajjá cseperedett, majd egy betörés alkalmával menekülés közben súlyos balesetet szenvedett, mindkét lábát elvesztette és elkeseredésében öngyilkos lett.
A házaspárnak egy közös gyermeke is született, vérszegény, színtelen teremtés, aki hagymás zsíros kenyéren nevelkedett. Könnyűvérűnek mondták a szomszédok. Nem volt titok, hogy szülei távollétében férfiakat fogadott, akikkel pénzért szerelmeskedett. Szüleim tiltottak tőle, mégis gyakran átszöktem, és színről-színre láttam a feneketlen nyomort. Mikor elvégezte az iskolai tanulmányait, gépíróként dolgozott egy gyárban - ahol koldus apját korábban ismerték - szánalomból alkalmazták, de ő jól végezte a munkáját. Üdülni is elküldték, ahol sok férfival hozta össze a szerencséje, később is írtak neki, felkeresték, tartották vele a ˝kapcsolatot˝.
történt egyszer, hogy a szél az udvarukból átfújt hozzánk egy ilyen szerelmeslevelet - nagyapám találta meg. Bizony nem szép dolog más levelét elolvasni, de nem tudtunk ellenállni a csábításnak és megtekintettük a szöveget, melynek befejező része örökre megragadt bennünk. A búcsúszöveg így szólt:
˝Vigyázz magadra Cafatkám, te könnyű, francos nő˝! - Ettől kezdve családunkban csak Cafatka néven emlegettük a szomszédlányt, aki végül mégis kiemelkedett ebből a mesebeli nyomorból.
Feleségül vette egy messziről a városunkba vetődött gazdag férfi, aki a lány múltjáról semmit sem tudott, a szomszédok nem árulkodtak, mert a szegények pletykásak talán, de összetartanak. Férje szerette, becsülte őt. Szép házat építettek a putri helyére. Közös gyermekük minden lehetőséget megkapott, hogy művelt, derék férfi váljon belőle. Anyja nem mesél neki a múltról - mert ő is elfeledte már, a sors a sok szenvedésért kárpótolta őt. Szerető, gondos anya lett és házias, hűséges feleség.



Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Ruder - Jana
#2. 2018. május 30. 22:58
Érdekes történet. Először azt hittem mese... Minden jó, ha jó a vége.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Harmatgyöngyök