Egy magyar bolond története

Véleményem szerint nem nyerem meg vele a pályázatot, de azért szórakoztathat pár embert :)

 

 

Első fejezet: A Találkozás

 

Egyszer egy tábortűznél igen érdekes történetet hallottam egy magyar bolondról. Megszállottja volt a szavaknak, a bolondozás nagymestere. Jobban kihúzta magát a kényes pácból, mint az átlagember, és mégis! Bolondnak hitette el magát. Ki is volt ő tulajdonképp? Íme egy történet, amely róla szól.

 

Anyjáról csak annyit tudunk, hogy meglehetősen értett a konyhai szerekhez, s fiatalon, huszonegy évesen már meghalt. Apja pedig a Nagy B. családnév büszkeségeként hamar beállt a hadsereg köreibe, kevés tudásához képest. Így a fiatalúr a következő ragadványnevet kapta: Nagy B. Ödön. Ödön korántsem szerette a nevét, de híresen jó esze s szíve hamar arra vitte, hogy a gimnázium elvégzése után nekilásson a nőcsábászásnak. Bár igazán ügyetlen volt, meg kell hagyni, jó módszerei voltak. Például az ifjú hölgy harisnyájának egy darabját leszakította, majd azt mondta neki, elhagyta a kötőjét. Persze hogy az ilyen akciói után egy nagy vörös tenyérnyommal az arcán jött haza. És a kártyához se volt nagy tehetsége, még azelőtt betette minden pénzét, hogy a játék igazán elkezdődött volna. Nagyúrként élt, és szinte semmije sem volt. A tipikus pesti magyar nagyurak életét élte. Mígnem megtörtént életében a változás: szerelmes lett. Egy nap Pestet kocsikázta, de úgy, hogy a postakocsi tetejére, nem a fülkéjébe ült, amikor is meglátott egy gyönyörű szép nőt. Fején hatalmas kalap volt, de egy-két barna hajszála kiállt alóla, szoros, vajszínű fűzőt hordott, és kemény, fehér csizmát fehér harisnyával, illetve egy hosszú szoknyát. Persze hogy a mi úrfink rögvest beleszeretett, nagy ficsúr lévén. Azonnal megállíttatta a kocsit, majd miután egy dupla hátraszaltót intézett a sárba, odament szíve kiszemelt hölgye elé.

 

- Jó napot, hölgyem!

 

- A hölgy nem megfelelő!

 

- Kisasszony?

 

- Az se!

 

- Akkor mi a megfelelő?

 

- Magának, rátóti undorlénynek semmi.

 

- Asszonyom, tudja, ki vagyok én?

 

- Egy talpig sáros jobbágy, mi más! - horkantott.

 

- Nem, kérem alássan, én önnek a rokona vagyok. - Próbálkozott a tipikus ravasz nőfelszedő csellel.

 

- Azt kétlem, mind meghalt.

 

- Nézze az anyajegyet a nyakamon, pont, mint az anyjáé.

 

- Nem volt bibircsókos!

 

- Asszonyom, kérem, én csak próbálok udvarolni, de maga megaláz!

 

- Én alázom meg?! Maga ugrott a sárba értem.

 

- Ez is hős szerelmem bizonyítja.

 

- Te szent isten! Nem kell hős szerelem, tűnés! - ordított rá.

 

A mi úrfink értelmes úriember lévén hallgatott a jó szóra, majd eltávozott. Este volt, mire hazaért birtokára, hamar gyertyafényt gyújtott, és elkezdett gondolkozni: hogy a kénköves ménkűbe szerezze meg ezt a nőt magának. Harmincadik születésnapja közelgett, és egy táblákkal teli falra tekintett. Mindegyik táblán az ő neve volt, a születésnapja, valamint ez a felirat: „Ez évi szerelmem". De a harmincadik még üres volt. Így ördöngös zsenink egész éjjel törte a fejét, hogy hódíthatná meg a rejtélyes asszonyt. Reggel mentő ötlete támadt, mivel jobb, és okosabb embert nem ismert, megkérdezte inasát.

 

- Péter, mit mond, segítsen meghódítani ezt a nőt, könyörgöm! - nyafogott.

 

- Uram, a maga szatírája nem tartozik szerény jogköröm kérdésébe.

 

- Mit kér, hogy segítsen?

 

- Nincs az az isten, hogy segítsek!

 

- Péter, kérem, ez fontos!

 

- Ezt mondta tavaly is. Az uram a tudós eszme, vagy mi, találja ki!

 

- Maga mit tenne a helyemben?

 

- Nos, amit mesélt a nőszemélyt illetően, nehéz egyéniség lehet.

 

- Mit tanácsol?

 

- Férkőzzön a közvetlen közelébe!

 

- Péter, maga egy zseni! De hogy tegyem ezt meg?

 

- Nos, uram, közeleg a nőnap, és tudja, ilyenkor a nők összegyűlnek bálokra.

 

- Hogy juthatok be?

 

- Nos, uram, ahhoz nőnek kéne lennie.

 

- Maga megveszett?

 

- Uram, vagy mindent a szerelemért, vagy semmit a falnak.

 

- De ez sületlenség.

 

- Akkor magának van jobb ötlete?

 

- Egy ötletem van.

 

Fél órával később az ajtóban két valóságos úriember állt, fekete szmokingban, nyakkendőben, cilinderben, kalapban.

 

- Péter, egy hatalmasabb úr van a nemesnél Magyarországon, a király!

 

- Éljen a király!

 

- Nem úgy, maga megveszekedett, úgy értem, ha nekünk nem nyit ajtót a drága hölgy, majd az osztrák nemességnek ajtót fog nyitni.

 

- Ön szerint ez beválik, uram?

 

- Nem sok különbség van a két nemes között: mindkettő tud németül, csak a szmokingjuk más, az osztrákokén ott a kétfejű sas.

 

- De hát uram, nekünk nincsen idehaza kétfejű sasos tűzőnk.

 

- Majd lesz! Tudom, kihez kell menni, ha olyan dolog kell, ami a magyar népnek nincs!

 

- Megyünk a talált tárgyak osztályára, a rendőrségre.

 

- Uram, ön szerint jó ötlet oda betörni?

 

- Betörni?

 

- Persze, hisz hétvége van, holnap vasárnap, és nőnap, és tudja, elveszett szerelem...

 

- A fenébe, erre nem is gondoltam. Mi legyen?

 

- Hm! Ha az úr nem akarja magát hölgyként álcázni, más ötletem nem támadt.

 

- Ó, a szerelem! Hozza az előző szerelmem ruháit, Péter. - Fanyar képet vágott. - Akkor is bejutunk arra az átkozott bálra!

 

Péter kiment a szobából, majd sürgött-forgott, mire beállított egy női kosztümmel. Kék fűzős volt, fekete csizmával, fehér harisnyával, és kék, fodros szoknyával.

 

- Péter, ez a világon a legmegveszekedettebb ötlet, hogy mit meg nem teszek a szerelemért!

 

- Uram, Isten tudja egyedül, hogy maga férfi, senki más ottan!

 

- Köszönöm a biztató szavakat.

 

 

 

Második fejezet: A bál

 

Késő este értek a kiszemelt hölgy udvarába, és mikor Ödön lelépett a kocsiról, kis híján lába tört.

 

- Péter, maga szerint hogy tudnak a nők ebben a magas vacakban lépkedni?

 

- Gondolja azt hölgyem - mosolygott-, hogy miért muszáj kecsesen járnia.

 

- Többé se teszek ilyen frányaságot - mondta nőies hangon, majd a nyitott ajtó felé vette az irányt, és hamar kiszúrta szíve hölgyét. Tündöklött a tömegben. Barna haja zuhatagként omlott csupasz vállára, zöld szeme pedig ékesebb volt, mint a fent lógó csillár, lábán harisnyanadrág és egy egyszerű báli cipő. Szoknyája a földet súrolta. Ékesen beszélgetett barátnőivel, mikor egy kissé ijesztő alak lépett közéjük.

 

- Üdvözlöm, hölgyem, önt eddig nem láttam, maga kicsoda?

 

- Madame izé... Madame Uborka. - Jobb nem jutott eszébe.

 

- Nos Uborkáné, az én nevem Adél.

 

- Örülök, hogy megismerhetem, maga hány éves?

 

- Harmincegy - mosolygott Adél büszkén.

 

- Tökéletes!

 

- Hogy mondta, kérem?

 

- A kora tökéletes... úgy értettem... hehe.

 

- Megmagyarázná, miért?

 

- A harmincadik életévében tündököl leginkább a női szépség.

 

- Hölgyem, ha nem tudnám, hogy ön nő, azt hinném, udvarol. - Elpirult.

 

- Mondja asszonyom - kezdte szerényen úrfink - ismeri Nagy B. Ödönt?

 

- Azt a csirkefogót?

 

- Igen, tudja azt a mihaszna minden lében kanált.

 

- Igen, sajnos ismerem, múltkor elrobogott mellettem a kocsija.

 

- Na ne mondja, és mit csinált?

 

- Egy cirkuszi mutatványossal felérő ügyeskedés után odajött „udvarolni" - mutatott kezével idézőjelet.

 

- És mit mondott, megbántotta magát?

 

- Fránya egy úriember, azt meg kell hagyni, de van stílusa.

 

- Nos, azt tudom, hogy szívesen látná magát egyszer az asztalánál.

 

- Lássa az ördögöt, én el nem megyek ahhoz a lókötőhöz. Még megszentségteleníti hölgyi kegyeimet.

 

- Ugyan asszonyom, ismerem azt a vén medvét, jó ember, mit szól?

 

- Hát nem bánom, de csak akkor, ha maga is ott lesz. Holnap délben?

 

- Megfelelő! - mosolygott ravaszul úrfink. Majd kiment a házból, inasa, Péter elé, aki már a kocsival várta, gyorsan beszálltak, majd útnak indultak.

 

- Nos, Péter, van egy jó és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem?

 

- Attól tartok, a rossz hír a szokásosnál is rosszabb, kezdje azzal!

 

- Maga meg mire céloz?

 

- Emlékszik az uram, mikor elhitette Éva kisasszonnyal, hogy annyira szereti, hogy akár egy bivalyt is lelő érte? Azóta is keresik az Alföldön a Nagy Fehér Bivaly gyilkosát.

 

- Ugyan már - legyintett - apró baleset volt! Amúgy is, a bivalynak gulyásban a helye, nem a mezőn!

 

- És emlékszik az úr Eszter kisasszonyra? Azt hazudta neki, hogy önnél van a rég elveszettnek hitt zsebkendője, amit egy színházelőadáson lopott el tőle!

 

- Jó, Péter, térjen a lényegre!

 

- Attól tartok, uram, most a szokásosnál nagyobb sületlenséget talált ki.

 

- Majd holnap megtudja.

 

 

 

Harmadik Fejezet: A haditerv

 

Reggelt kukorékolt a kakas. Mivel úrfink a szokásosnál haragosabb kedvében volt, megparancsolta, azon nyomban vágják le azt a csirkét, aki meg merészelte zavarni édes álmát szíve szerelmével. Péter némán belépett a kakas sült maradványaival a szobába.

 

- Ez volt az a dög?

 

- Ez

 

- Jó nagyra megnőtt a mellénye.

 

- Na most húzd a nótád, te tik!

 

- Uram, ez kakas, a tyúk, a hölgy csirke.

 

- Ki a frászt érdekel, megeszem! Van valami hír Péter? - kérdezte félig tele szájjal.

 

- Levelet kapott, uram.

 

- Levelet? Kitől?

 

- A tegnapi hölgytől.

 

A falat szinte megakadt az úr torkán. Lehet, mégse volt olyan kár levágni azt a kakast?

 

- Péter, mondja csak, hány óra van?

 

- Kilenc múlt - nézett a háta mögötti falórára.

 

- Te isten! - kiáltott fel Ödön.

 

- Péter, magának nyomban be kell öltöznie.

 

- Már mi az ördög pitvaráért kéne?

 

- Azért, mert jön az úri asszony, és csak úgy hajlandó velem találkozni, ha itt van a tegnapi „bájos" asszony is.

 

- Azt nézheti, hogy én nő leszek.

 

- Tegnap én is megtettem.

 

- De maga akar egy újabb szerelmet! - Rámutatott a táblák sorára. - Oldja meg ezt egyedül az uram.

 

- Péter, maga jó szolgám, de esküszöm, ha nem segít, nem adom áldását a frigyére! És jó zsarnok is lenne.

 

- Hol az a ruha? - vágott kínnal teli képet.

 

- A szekrényben, a kék.

 

- Fél órát kérek.

 

- Rendben.

 

Fél óra múlva szinte rá se lehetett ismerni Péterre, tökéletesen álcázta magát.

 

- Jól jegyezze meg, uram, ez az utolsó, hogy kihúzom a pácból.

 

- Soha többé?

 

- Soha többé!

 

Csengettek az ajtón. Majd Adél halkan belépett az ajtón. Szokásos csinos ruhája volt rajta, kalapját elvette Ödön, majd a fogasra tette kabátjával együtt.

 

- Nos, maga az Ödön nevezetű fránya egyén?

 

- Fránya nem, de valóban én vagyok - csókolt kezet.

 

- Hol van Uborkáné?

 

- Itt vagyok, drága, lépett ki a szobából Péter.

 

- Miért van olyan érzésem, hogy maga összement?

 

- Tudja, kedves, manapság mennyi kütyüt kapni, tegnap magasabb tudtam lenni a cipő miatt, de törte a lábam.

 

- Igen, ezek a fránya cipők.

 

- Szép a ruhája.

 

- Köszönöm asszonyom.

 

- Akkor ebédelhetünk? - kérdezte Ödön.

 

- Természetesen.

 

Leütlek a szépen megterített asztalhoz, Péter jól előkészített mindent: fehér abrosz, gyertyák, minőségi borok, és frissen sült vadkan húsa. Ügyesen lépkedett a magasított sarkú cipőben, úrfink el is csodálkozott rajta, hogy ő milyen ügyetlen volt.

 

- Nos, Ödön, finom volt az ebéd.

 

- Köszönöm asszonyom.

 

- Maga mivel foglalkozik, Ödön?

 

- Tudós végzettségem van, de inkább csak feltalálgatok, mint meg is mutassam őket a nagyuraknak.

 

- Érdekes tudományág.

 

- Köszönöm.

 

- És miket talált fel?

 

- Nos, megmutathatom, de aztán csend róla!

 

- Szavam se lesz, ígérem - mosolygott.

 

Majd Ödön levitte az alagsorba. A legfurcsább találmányok többsége állt szinte hadseregi sorrend pontosságával. Lehet, ezért hitték szegény Ödönt bolondnak? Adél körbenézett, és szinte leesett az álla.

 

- Mondja, Ödön, ez a páncélos doboz mi?

 

- Ez a tank.

 

- És mire jó?

 

- Még én se tudom, de nagy a hangja, ha közlekedik.

 

- És az óriási molylepke?

 

- Az egy kezdetleges repülőgép.

 

- Ödön, önnek őrületes találmányai vannak, ezzel milliókat kereshetne!

 

- Na ja, de ezek már kitalált dolgok, én csak újítok rajtuk. Mondtam, inkább csak feltalálok újra dolgokat.

 

- Ez így nem is ámulatra méltó, akkor maga átvert?

 

- Szó se róla, mert sokkal modernebbek a találmányok így.

 

- Akkor miért nem adja őket el jó pénzért?

 

- Akkor miért nem csókol meg?

 

Adél azzal szemrehányást félretéve, bebizonyítva, hogy márpedig ő nő, és képes igenis egy szemtelen férfit elcsábítani, megcsókolta.

 

- Maga az első nő, aki nem pofonnal kezdte.

 

- Nem, az majd később jön.

 

- Jó éjszakát, Uram! Holnap várom hozzám.

 

- Jó éjszakát!

 

 

 

Negyedik fejezet: A felhők gyülekeznek

 

- Ödön! Örülök, hogy látom. - Veszélyesen szoros ruha volt rajta. - Fáradjon be!

 

- Köszönöm. Ó, ki a bájos hölgy?

 

- Ő a húgom.

 

- És miért van rajta ilyen furcsa ruha?

 

- Ödön, ő balett-táncosnő! És kérem, legyen vele tisztelettel!

 

- Elnézést! Hogy hívják, kisasszony? - hajolt meg.

 

- A nevem Éva - mosolyodott el.

 

Ödönnek szinte torkán akadt a falat. Ha ez az a nő, akit tavaly elcsábított, igen csak kényes helyzetbe fog kerülni. Adél, látván, hogy Ödönnek valami nyomja a lelkét, odament hozzá, és leültette.

 

- Uram, tudom, hogy maga volt ott este a bálomon akkor. És azt is tudom, hogy volt viszonya a húgommal.

 

- Akkor azért hívott, hogy lejárasson?

 

- Nem. Kevés férfi képes a szerelméért pocsolyákba ugrálni és nőnek öltözni. Ezért kérem, ha ön valóban szerelmes, velem marad, és soha többé nem keveredik őrültségekbe. Mit szól?

 

- Jól hangzik, asszonyom, de én magányos farkas vagyok.

 

- Mostantól nem. Elmondom az elvárásaim. Ha nem teljesíti, feljelentem a rendőrségen, és minden vagyona rám száll. Figyel tehát rám? Ödön némán bólintott. Tudta, hogy innen nincs már visszaút.

 

- Nos, először is. Nem találkozhat soha többé más nővel, csak velem. Másodszor, elvárom, hogy úriember legyen, tehát ha a húgom azt kéri, hogy segítsen neki vagy gyakoroljon vele, ön szó nélkül megteszi. Harmadszor, eljár velem szórakozni, hogy lássák, nem mókából vagyunk együtt.

 

- Értem, asszonyom, és elfogadom a feltételeit.

 

- Maga valóban jó ember, remélem, nemcsak a kényszer viszi rá, hanem becsületes igazából is.

 

- Hölgyem, nem áll szándékomban önt megvezetni.

 

- Helyes. Akkor most öltözzön át valami otthoniasabb öltözékbe, mivel a húgomnak gyakorolnia kell.

 

- Mit kell vele csinálnom?

 

- Csak tegye, amit kér.

 

Fél óra múlva Ödön a lehető legkényelmesebb ruhát vette fel, amely enged is, ha szükségeltetik. Éva hála istennek csak zongorázást kért tőle. De Ödönnek nem volt ötlete, hogy szökhetne meg ebből a tébolyok házából. Nem elég, hogy répát kell pucolnia egy asszony mellett, még egy lányt is kell kísérnie zongorán. És nem mehet kártyázni a jó öreg ivócimborákkal se. Szűk a póráz, gondolta. Másnap reggel Péterért küldött, ha valaki, hát ő tudta, mit kell tenni, ha az ember szökni akar.

 

- Jó reggelt, uram, maga hívatott?

 

- Péter, segítenie kell!

 

- Uram? Nem értem, mi a bánata, elérte, amit szeretett volna.

 

- Nem kívántam rabszolga lenni nemes révén! Kérem, Péter, segítsen!

 

- Uram, most igazán nincs ötletem. Egyáltalán, mi a problémája? Ő nagyszerű hölgy.

 

- Nagyszerű?! - kiabált. - Reggeltől estig répát pucoltat, aztán azt várja, hogy a húgával táncoljak: az ilyen asszony erőszakos, nem nagyszerű!

 

- Nos, uram nem, tudok önnek mit mondani, ha annyira szabadulni akar, végezzen magával.

 

- Nem, Péter, még annyi szép évem van hátra.

 

- Akkor legyen őrült - kacsintott.

 

- Őrült?

 

- Őrült, de igazán! Azzal kilépett a szobából.

 

Ödön egész este törte a fejét, hogy szimuláljon őrültséget. Jobb ötlete nem támadt, úgy döntött, ha beadja a derekát az asszony felé, talán őrültnek hiszi. Így másnap reggel a következő őrült ötlettel áll „leendő" felesége elé.

 

- Szervusz, drágám, mit szólnál, ha ma répa helyett krumplit pucolnánk? Olyan rég ettem krumplilevest.

 

- Nem is rossz ötlet, Ödön.

 

- És arra gondoltam, ma gyakorolnék a húgoddal, ha szeretné.

 

- Ez remekül hangzik - mosolygott. - Úgy látszik, tényleg szerelmes vagy.

 

- Na, igen, de akkor lányruhát kell vennem? - vágott csalódott képet.

 

- Sajnos csak olyan van, és tudod, hogy muszáj! - Álszentül mosolygott

 

- Hát rendben.

 

Negyed óra múlva ketten táncoltak a táncteremben, egyik ügyetlen volt és ijesztő, a másik kecses és gyönyörű. Miután Éva megunta az illető férfi ügyetlenkedését a művészet minden nemében, abbahagyta a táncot, és panaszkodott nővérének.

 

- Borzalmas ez az ember! Miért hívtad ide?

 

- Édes, rengeteg pénze van, és ha okosak vagyunk, a végén mi húzzuk le róla az inget, nem ő rólunk a szoknyát.

 

- De ehhez muszáj ez a sületlen színjáték?

 

- Muszáj.

 

- Akkor legalább gyorsan zsebeld ki!

 

- Ne aggódj, mire beköszönt a nyár, miénk lesz minden pénze.

 

 

 

Ötödik fejezet: Háború a nők ellen

 

- Péter!

 

- Igen uram?

 

- Valamiért nem használ ez az „őrült-szindróma", valami olyan nagy sületlenséget kéne csinálni, amiről biztos az jön le neki, hogy nem vagyok normális.

 

- Induljon a miniszteri posztra. Akkor biztosan egy életre megutálja.

 

- Beszél itt össze-vissza! Péter, maga okos ember, szerintem ezek ketten ki akarnak engem zsebelni!

 

- Megeshet, uram!

 

- Mit tegyek ön szerint?

 

- Nos, egy őrültebb tett van annál, mintha az ember megalázkodik, ha botrányt robbant ki. Amikor színházba megy vele legközelebb, csináljon valami esztelenül nagy sületlenséget.

 

- Holnap este megyünk a Hamletre.

 

- Tökéletes. Amikor Hamlet színéhez érkezik a rész, ahhoz, hogy felfedje, Claudius a gyilkos, ordítsa be, hogy bitófára vele, vagy ilyesmit.

 

Másnap este színház. Gyönyörűen csillagos volt az ég, és a tömeg már befelé igyekezett az egyik pesti vigadóba, ahol épp a Hamletet játszották. Közeledett a rész, amikor Ödönnek őrültséget kellett színlelnie. Hamlet épp apja meggyilkolásának részénél tartott, s a Claudius szerepét alakító színész épp elfordult, amikor Ödön beordított:

 

- Bitófára vele!

 

Erre az egész közönség hátranézett, mondván, ez egy őrült, megzavarja az előadás menetét.

 

- Mondja, Ödön, maga normális? - suttogta Adél.

 

- Persze, de mindig ezt kiáltom, ha egy gyilkosságot, vagy hasonlót látok.

 

Közeledett közben Hamlet párbaja. Most megint kellene egy tökéletes marhaság, gondolta Ödön. De mit ordítson be? Már tudta is:

 

- Nem lenni, az itt a kérdés!

 

Erre aztán a színész felkapta a fejét, és odakiáltott neki:

 

- Uram, legyen szíves kimenni, csak rontja a levegőt, vigyék innen ezt az őrültet a szanatóriumba!

 

Ödön titokban belül mosolygott, és csalódott, illetve meglepett képet vágott, ahogy közelített felé a csendőrség. Kocsiba ültették, és elégedetten dörzsölte kezét, mikor egy ismerős házat látott meg, egy ismerős asszonnyal. Kiszállt.

 

- Köszönöm - biztosúr! - mosolygott Adél.

 

- Biztos vigyázni fog rá?

 

- Természetesen.

 

- Rendben, jó éjszakát! - biccentett némán az őr.

 

- Ha komolyan azt hiszi, meg tudott volna szökni tőlünk, előre közlöm, meg se próbálja. De ha ennyire távozni akar, tőlem összeházasodunk holnap, és amint kiderül, hogy maga nem jó férj, az összes vagyona rám száll - vágott mosolyt Adél.

 

Ödönnek más szó se kellett, most aztán mély gödörbe esett. Nem tudta, mit tegyen, még este Péterért küldött.

 

- Nem sikerült, igaz, uram?

 

- Nem, holnap meg akar házasodni, és a gyanúm is beigazolódott! Csak ki akar zsebelni.

 

- Van ötlete az uramnak?

 

- Egy ötletem van.

 

- Hallgatom.

 

- Emlékszik Péter arra az őrültre Pestről? Tudja, az ördöglovas, vagy hogy is emlegetik.

 

- Sándor Móricra gondol az úr? Hisz ő nemrég halt meg!

 

- Az igaz, de egy rakat sületlenséget csinált, és őrültnek is hitték.

 

- Ha az úr hasonló sületlenségre készül, mint az a félkegyelmű, rám ne számítson.

 

- Péter, felzabolázná a lovam, kérem? Holnap fel kell mennem Pestre.

 

- Nem tudom, mire készül uram, de sok szerencsét!

 

 

 

Hatodik fejezet: Az őrület határán

 

Másnap reggel Ödön egy gyönyörű fehér paripán épp a friss Széchenyi által felavatott hídon ment át, mikor is egy seregnyi osztrák katona jött vele szemben. Nem állították meg, mivel lerítt róla, hogy arisztokrata. Hamar ki kellet gondolnia tervét, ha az osztrák Pesten van, az már nem jó előjel... Ekkor zseniális ötlete támadt. Sportolásból mindig is remekelt Ödön, így a következő tervet eszelte ki: Felmászik a híd legtetejére, majd fejest ugrik a Dunába, de mielőtt megtette volna, azért megkérdezett egy szegény halászembert a parton.

 

- Mondja uram, hideg a víz?

 

- Ó, a szokásosnál is hidegebb, lefagy még a horgászhálóm vége is!

 

- Köszönöm, jó ember.

 

A következő fél órában seregnyi ember gyűlt össze a híd közvetlen közelében, és ámulva tekintettek felfelé, ahol beszélgetésükből kivéve, egy őrült ember volt kivehető. Azonnal értesítették a rendőrséget, de ők igencsak bátortalanok voltak. Majd az illető úriembernek feltételezett felesége is megjelent a hídon, s felkiáltott:

 

- Ödön, mi a fészkes fenét művel maga odafent?

 

- Szívom a friss levegőt!

 

- Azon nyomban jöjjön le, hallja?! - kiáltotta.

 

- Ahogy parancsolja!

 

Azzal fejest ugrott, s a következő másfél másodpercben egy zuhanó ember volt kivehető, ahogy épp a jeges Duna felé tartott nagy sebességgel. Úszni tudó lévén hamar a parton termett, és a rendőrök azonnal elkezdték faggatni, kicsoda-micsoda, hogy merészelt a gróf úr vadonatúj hídjára felmászni? De Ödön csak sületlenséget motyogott, mint aki megbolondult. A rendőrök a fejüket csóválták, és a szanatóriumba kísérték. Aznap este érdekes vendége érkezett. Fekete haja volt, széles bajsza, sötét, huszáros jellegű ruházat volt rajta, a vak is felismerte, ez Széchenyi gróf úr volt.

 

- Mondja, uram, maga megőrült?

 

- Miért, uram?

 

- A nép retteg, azt hiszik, a híd egy élőlény, és csakúgy felveszi őket a tetejére.

 

- Mondja meg, hogy bolondság.

 

- Kicsoda maga, uram?

 

Azzal Ödön előadta történetét, elejétől a végéig: mesélt szerelmes faláról, az ő zseniális szolgájáról, és erről a zsarnok nőről. Széchenyi úr csendben végighallgatta majd mérlegelt:

 

- Nos, uram, lehet, mégse volt akkora bolondság oda felmásznia.

 

- Gondolja?

 

- Ez a nő ördögi, nem csodálom, ha agyára ment.

 

- Mit tanácsol?

 

- Ha kiszabadul, biztos, hogy ez a nő tönkreteszi az ön életét, de ha itt marad, a bolondok közt lesz ön a legnagyobb géniusz.

 

- Ezt miből veszi?

 

- Maga mondta, hogy feltaláló, és a találmányai, eszméje, és kitartása bámulatra méltó, sajnálom, hogy így végezte.

 

- Nem tudok tenni semmit, gróf úr?

 

- Semmit.

 

- Akkor bolond maradok?

 

- Bolondok vagyunk mind - mosolygott - az élet bolondjai.

 

 

 

A kép forrása

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek