Egy alma

A nagyiékat készültek meglátogatni, az ország másik felében, de a kocsi éppen szervizben volt. Ezért kellett kimenni a pályaudvarra vonatjegyért.

 

A nagyiékat készültek meglátogatni, az ország másik felében, de a kocsi éppen szervizben volt. Ezért kellett kimenni a pályaudvarra vonatjegyért.

Míg a sorban várakoztak, ő kissé unatkozva nézelődött. Eddig kézen fogva álltak, de közeledvén a pénztárhoz, anyjának elő kellett készítenie a pénztárcáját, így elengedte a kezét. Most már csak egymagában ácsorgott. 

Pár pillanat múlva kamaszlányok furakodtak át a sorukon. Legalább egy tucat jó kedélyű fruska, vihogva, kiabálva, és egyre csak jöttek, jöttek, talán egy iskola diákjai. Jó darabig eltakarták előle a mamát. Mire feleszmélt, már nem látta az anyját. Megrettent. Elveszve érezte magát a tömeggel zsúfolt pályaudvaron.

Hová lett a mama?!

Míg kétségbeesve forgolódott, váratlanul kellemes férfihang szólította meg.

- Egyedül vagy, kislány?

- Nem, csókolom, a mamámmal jöttünk, de most nem látom őt - válaszolta illemtudóan.

- Majd megkeressük, ne aggódj! Addig is, megkínálhatlak egy almával?

A férfi kivett a nála lévő szatyorból egy szép, piros almát, és felé nyújtotta.

- Ne félj, marad a családomnak is - tette hozzá. - Nyugodtan elfogadhatod.

Hogy elfogadhatja-e, azon egy pillanatig el kellett gondolkodnia. Anyja ugyanis nemegyszer mondta, kifejezetten a lelkére kötötte: idegentől ne vegyen el édességet, bármennyire szereti is, vagy akármilyen kedvesen is kínálják.

Az alma ugyan édes, de nem cukorka vagy csokoládé, hanem gyümölcs. Sőt, nagymama szokta mondani, ha rá akarta beszélni a gyümölcsevésre: minden napra egy alma, egészséged záloga. Ez döntő érvnek látszott, így elfogadta, és miután hozzádörgölte a blúzához, azonnal beleharapott. Végül is, még ha egészséges gyümölcs is, nem biztos, hogy meg volt mosva...

Közben kiértek a pályaudvarról. Láthatóan, a kísérője úgy gondolta, az anyukája már eljöhetett a pénztártól, és talán valóban az épület előtt keresi, ahol nem olyan nagy a tömeg, és hamarabb észrevehetik egymást.

Az épület előtt egy percre megálltak, mintegy nézelődve forgolódott körbe a férfi, meg ő is, de nem látták az anyját. A férfi ekkor kézen fogta.

- Ne félj, kicsim! - mondta. - Majd előkerül a mamád. De addig is. Elkísérnél? A közelben lakom. Fel kellene ugranom a lakásomra, nem akarom magammal cipelni ezt a sok almát. Aztán majd keressük tovább az anyukádat.

Ez elfogadható magyarázatnak tűnt. Tényleg jó sok alma volt a szatyorban, biztosan nehéz. Nem kívánhatja a segítőjétől, hogy még azt is cipelje, amíg az ő anyukája előkerül.

A házig gyalog mentek. Valóban csak pár utcányira volt a pályaudvartól. Amikor beléptek a kapun, egy pillanatra felötlött benne, vajon szabad-e neki ezzel a kedves, segítőkész, de mégiscsak idegen bácsival felmenni a lakására?

Erről nem beszéltek az anyjával, csak arra figyelmeztette, hogy édességet ne fogadjon el senkitől, akit nem ismer. De hát nem is kínálták cukorral, csokival! Akkor pedig nem tett semmi rosszat, nem szegte meg az anyjának tett fogadalmát.

Míg a liftre vártak, egyszer csak ismerős hang ütötte meg a fülét.

- Borka, jól látom, te vagy az? Mit keresel itt? Anyukád is itt van?

- Csókolom, Kati néni! Elveszett az anyukám. Vagy inkább én vesztem el. A pályaudvaron voltunk. Ez a bácsi segít megkeresni, csak előbb felvisszük hozzájuk ezt a nehéz almásszatyrot.

- Na, gyere csak velem!  Mindjárt megcsörgetjük az anyukád mobilját. Így találtok egymásra a leghamarabb...

Kati néni második telefonhívása is célirányos volt. Névtelen bejelentőként tudatta az illetékes hatósággal, hogy a Vágány utca 6. I. emelet 3. számú lakásból B. K. ismét próbálkozik. Nézzenek utána.

Pedig egy alma valóban nem cukorka, és nem is csokoládé. Csak gyümölcs. Ráadásul nagyon egészséges...

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek