Dörmögő Dömötör-IGAZ TÖRTÉNET

Nem vagyok kóbor kutya!!!

       
Én egy kóbor kutya vagyok. Egy kisfiú volt a gazdám. Szeretett, etetett, simogatott.Hogy mi történt, azt a mai napig sem értem.Nagy autó jött, letaposta még az udvar virágait is. Mindent felforgattak, autóra raktak. A kisgazdi egy kisebb autóba szállt be. Mosolygott, integetett. Én maradtam az udvaron. Ott volt a helyem, őriztem a házat. Az üres házat.Aztán vártam. Sötét lett, majd világos. Sok sötét és sok világos. Vártam, hogy értem jönnek, de nem jött senki. Minden autó érkezésekor nagyot dobbant a szívem. Értem jönnek! De nem!
-Nem jönnek értem- vonítottam. Nem jönnek!! Engem már nem szeret senki. Nem simogatnak, enni sem adnak. Én egy kóbor kutya vagyok.
Éhes voltam, fáztam. A szomszédból jövő jó illatok csiklandozták az orrom. Beovakodtam a nyitott kiskapun.
-No, nézd, ez meg a szomszéd kutyája. Itt hagyták -mondta a szomszédasszony.
-A panellba nem kell kutya - dörmögte a gazda. Ne adj neki enni, mert még ideszokik, aztán üldözi a macskát, meg kiszaladgálja a veteményest.
-Igazad van. Takarodj innen, te kutya-emelte rám a seprűt a gadasszony. Keress más gazdát!
De nekem van gazdám, még visszajöhet értem. Az én gazdám még nem felejthetett el - gondoltam reménykedve.
Kimentem az utcára. Autók dudáltak rám. Emberek rúgtak felém.
-Megint egy újabb kóbor kutya - mondták.
-Én nem- vakogtam. Nekem van gazdám. Visszavárom.
A levelek lehullottak, dér borított be mindent. Éjjel hideg volt, egyre hidegebb. A buszmegálló padja alá bújtam be, ha zuhogott az eső vagy süvített a hideg szél. Ott is csak addig lehettem, amíg ki nem kergetett valaki.. Már nem reménykedtem. Inni sem tudtam, mert a szabad vizek befagytak. Éhes voltam, fáradt. Élni se volt kedvem.
-Itt lefekszem -gondoltam. Reggelre biztos megfagyok.
-Nézd már, ez a kutyus sír - mondta egy iskolából jövő kislány a barátnőjének.
-Szegény- mondta a másik. Ez egy kóbor kutya. Milyen sovány!
-Én szeretném, ha lenne egy kutyám, de kicsit félek, hogy megharap. Meg is kérdezem Apukám, hogy befogadjuk-e.
Alig volt jártányi erőm, de felálltam. Közelebb mentem és a farkamat csóváltam. A kislány óvatosan megsimogatott. Én hálásan megnyaltam a kezét.
-Ez szelíd- örült meg. Ahová most költöztünk van is egy üres kutyaól az udvaron.
-Kislányom vigyázz azzal a kóbor kutyával! Még megharap. Lehet, hogy be sincs oltva hallottam.
Apa! Vigyük haza! Olyan árva szegény.
-Én is sajnálom. Megpróbálhatjuk, ha megígéred, hogy gondozni fogod.
-Most rólam beszélnek? Elvisznek magukkal? Újra lesz kedves kis gazdám?
Felnéztem a kislányra és a magas férfira.Hívtak. Hívtak maguk után és én boldogan mentem be egy kapun, a régi saját udvarunkra. Enni, inni kaptam. Akkor kezdtek el igazán potyogni a könnyeim. Újra van otthonom!
-Nem vagyok kóbor kutya!!!

 

 Szádváry Margit


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Rég múlt idők