Dörmögő Dömötör - Szombat délután

Egy, a mindennapok ihlette, modern mese, amely nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek számára is tanulságos.

Ez a borongós, februári szombat délután is ugyanúgy telt, mint a többi: apa a számítógép előtt gubbasztott, hogy elvégezze azt a feladatot, amelyre nem maradt ideje a munkahelyén, anya ki sem látszott a vasalandó ruhák mögül, Marci unottan bámulta a tévé képernyőjét, Dorka pedig a tableten játszott.
– Jaj, lemerült! – pattant fel a kislány durcásan a kanapéról.
– Mindjárt megkeresem a töltőjét – intette türelemre apa, ám ujjai tovább pattogtak a billentyűzeten. Pontosabban pattogtak volna, ha a kint tomboló szélvihar nem szakítja el a villanyvezetéket az utca végén, és nem borul sötétség a házra.
– Lemaradok a mese végéről – sopánkodott Marci a távirányítót szorongatva.
– Ha nincs áram, nem tudjuk feltölteni a tablet aksiját. Hogyan fogok így játszani rajta? – siránkozott Dorka.
– És én hogyan fejezem be a jelentést? – csatlakozott apa is a nyafogók táborához.
– Mit lehet csinálni ilyenkor? – kérdezte a kisfiú.
Anya levett egy mécsest a polcról, a konyhaasztal közepére helyezte és meggyújtotta.
– Gyertek csak ide – mondta –, van egy ötletem! Találjunk ki együtt egy mesét! Én elkezdem, ti folytatjátok.
A gyerekek helyet foglaltak anya mellett, és apa is odaballagott. Amikor lehuppant a székre, anya belekezdett a történetbe:
– Egyszer volt, hol nem volt, a Dunán innen, a Balatonon túl, élt egy kisfiú, akit Benőnek hívtak. Benő kapott a nagyszüleitől születésnapjára egy különleges…
– Buborékfújót – javasolta Dorka. – Amivel akkora buborékot lehetett fújni, mint ő maga. Én is szeretnék egy ilyet!
Anya elmosolyodott.
– Rendben. Tehát Benő kapott a nagyszüleitől születésnapjára egy különleges buborékfújót, amivel hatalmas buborékokat lehetett varázsolni. A szomszéd kislány, Dorka az udvaron játszott, amikor megpillantotta az ég felé szálló hatalmas, csillogó gömböket.
– Benne vagyok a mesében? – kerekedett el a kislány szeme.
– Én is benne akarok lenni! – pattant fel a székről Marci izgatottan. Ekkor apa vette át a szót.
– Dorka kihívta az öccsét, Marcit a házból, hogy megmutassa neki a buborékokat.
– És átmentünk Benőhöz – jelentette ki Marci, apa pedig folytatta.
– Dorka és Marci megkérdezték a kisfiútól, hogy kipróbálhatják-e a buborékfújóját. Benő nem volt irigy, és odanyújtotta a játékot Dorkának.
– Én pedig akkora buborékot fújtam, hogy minden elfértünk benne, és elrepültünk vele – lelkendezett a kislány.
– Méghozzá a sárkányok földjére! – tette hozzá a kisfiú.
A kis család tagjai továbbszőtték a történetet, csak úgy zengett a ház a sok kacagástól! Apa, anya, Dorka és Marci olyannyira elmerültek a mesevilágban, hogy azt sem vették észre, amikor ismét kigyúltak a fények.
Hideg, de napsütéses idő volt következő szombaton, a gyerekek sok időt töltöttek a szabadban, anya pedig meleg mézes teával várta sötétedéskor a mókázásban elfáradt gyerekeket. Dorka és Marci többször is kikukucskáltak az ablakon.
– Mit néztek, kicsikéim? – kérdezte tőlük anya, miközben összehajtott egy újabb ruhát.
– Hogy jön-e a vihar – felelte Marci.
– A szél se fúj – állapította meg apa, majd visszafordult a számítógép felé.
– Azért én biztos, ami biztos idekészítem a mécsest, hátha megint elmegy az áram – ült az asztalhoz Dorka. Marci mellételepedett. Apa és anya cinkosan összekacsintottak. Apa kikapcsolta a gépet, anya félbehagyta a hajtogatást, meggyújtotta a mécses kanócát, és leoltotta a lámpát. Mind elhelyezkedtek az asztalnál, és ismét ellátogattak a mesék varázslatos birodalmába, ahogyan attól fogva minden szombat délután.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek