Dörmögő Dömötör - Sapka - szeretetből

A szeretet erejéről, arról, hogy a legnagyszerűbb érzés nem életkorhoz kötött, azt bárki átélheti és megélheti.

                               Sapka - szeretetből


Samu dideregve kelt. Kinézett az utcára: zúzmara és dér, emberek összehúzott kabáttal mindenhol.
- Anya! Jó melegre készítsd a kakaómat, mert jéggé fagyok!
Rövid készülődés után indulásra készen állt. Anyukájával a megállóig ment együtt. Ma különösen büszkén lépett az utcára: tegnap végre megkapta azt a kabátot, amit olyan régen kinézett. No és a bakancs! Egy új, fekete színű csoda, fényvisszaverő csíkkal! Végtelenül boldog volt, mert azon kívül, hogy jó meleget adtak új ruhái, a cél, hogy Valaki észrevegye őt, végre közelebb került.
- Szia, Samu!- hallotta társait. – De jó a kabátod! Hol vetted? – záporoztak felé a szavak.
- Tényleg nagyon vagány – így egy vékonyabb hang.
- Virág, szia! Örülök, hogy tetszik! Te pedig ma is milyen… - de nem tudta befejezni, mert megszólalt a csengő, megzavarva ezzel a pillanatot. Pedig másra sem vágyott, csak kimondani. Hogy egész nap az előtte ülő lány copfját nézi, azt a gyönyörű, mélybarna fonatot.
Iskola után Virág anyukája lépett oda Samuhoz.

- Szia! Virág tegnap nem volt iskolában, fülészeten voltunk. Te olyan szépen írsz, megengednéd, hogy Virág átmenjen hozzátok lemásolni az anyagot?
- Persze, otthon vagyunk, jöjjön csak!
- Remek, akkor szálljatok be az autóba!
A gyerekek beültek a hátsó ülésre. Mindenféle vicces figurákat rajzoltak együtt az ablak párájába, újra leheltek, újra rajzoltak, így telt az utazás.
- Gyerekek, amíg Virág másol, elugrom a piacra– búcsúzott el az anyukája. Samué pedig már az ajtóban várt:
- Sziasztok! Virág, mi szél hozott felénk? Gyertek gyorsan!

- Virág tanulni jött, bemegyünk a szobába.
- Menjetek csak. Te, Samu! Hol a sapkád?

- Biztosan fent hagytam a villamoson.
- Amikor elváltunk, még rajtad volt.  Ezek szerint valóban a villamoson hagyhattad. Ó, jaj, ez nem jó hír. 
Mama nagyon sokat dolgozott vele, igazi füles sapka volt, sose fáztál volna meg benne.
- Dehogy volt jó! Nem ment az új kabátomhoz, és ugyan kinek köt manapság a nagymamája sapkát? Nem is baj, hogy elveszett! – harsogta.
-  Nekem már nagymamám sincs. Egész kicsi voltam, amikor elment. Anyáék azt mondják, a felhők közül figyel rám. De onnan nem küldhet nekem kötött sapkát. – nézett fel Virág a füzetből, és könnyes lett a szeme. 
– Egyébként pedig azt mondta a fülész néni, hogy nagyon sokszor gyullad be a fülem, kéne egy vastagabb sapka, de nem kapunk megfelelőt. Szerintem örülnöd kellene, amiért a mamád kötött neked!
Samu elszégyellte magát. Bizony, nem felejtette fent a villamoson a sapkát, hanem mikor anyukája elfordult, a kuka alá hajította.
Csöngettek. Virág anyukája volt az, kezében a viharvert sapka.
- A szomszéd néni adta a kezembe, azt mondja, te ejthetted el, igaz?
- Igen, igaz. Leesett a megállóban.
- Akkor mégsem a villamoson hagytad el?
- Nem… anya, én nem mondtam igazat! Direkt dobtam le a sapkát! Nem tetszik, és nem akarom hordani!
- Akkor add nekem! Pont ilyen füles sapkát keresek, és nekem már nincs, aki megkösse! – törte meg Virág a csendet.
- Ez fiús – így Samu anyukája. 
– De tudod mit? Megkérjük a mamát, hogy készítsen egyet neked is! Egy szép sárgát, ami megy a kabátodhoz!
- És Samu sapkájához is, abban is van sárga. Mert ugye hordani fogod?
 
- Persze! Ha neked is ilyen lesz, akkor különösen.
 
Némán és megkönnyebbülten mentek le az autóig. Samu becsukta Virág mögött az ajtót. Ő egy hóvirágot rajzolt az autó ablakára búcsúzóul.
Samu a szobaablakból integetett tovább. Ő is rajzolt az ablaküvegre, de azt Virág már nem láthatta. A szívecskét, amit az ujjaival görbített oda.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!