Dörmögő Dömötör - Azt a kutya meg a macskáját!

Morgó hiába ugatott eszét vesztve, a macska csak sétálgatott a ház tetején pont addig, amíg kedve tartotta. Mikor megunta, eltűnt, mint a köd.....

 

Élt a világban egyszer Morgó, a bozontos nagy kutya, aki becsületesen őrizte a rábízott házat, és annak kertjét.

Senki nem állíthatta róla, hogy félvállról venné a dolgát!  Csaholt, loholt a kerítés mellett, valahányszor valaki arra járt. Mikor nem volt más dolga, a háza elé heveredett, és szundikált, de nem akárhogy!   Fél szemmel akkor is a házat őrizte, és a legkisebb zaj sem kerülte el a figyelmét.

Egy napon Vadócka, a kóbormacska bújt át a kerítés alatt, és osont volna a kert túlsó oldala felé, hogy az orgonabokron túl, a napsütötte kertben elnyújtózzon egy kicsit, mikor Morgó kutya a másik szemét is kinyitotta a neszre, és a cica után eredt.

- Tűnj a kertemből, te macska! - ugatta torkaszakadtából.

Vadócka nem ijedt meg, mert hozzá volt már szokva az efféle fogadtatáshoz. Gyorsan felszaladt a fára, onnan szólt le gúnyosan:

- Kinek kell a te kerted! Van elég belőle a környéken, ahol pihenhetek. Bárhol is vagyok, engem süt a nap.

- Akkor menj máshova! - ugatta a kutya.

- Megyek, csak először végig sétálok a háztetőn is. - nyávogta mielőtt a fa ágain végigsétálva könnyedén átugrott.

- Nem tudnék olyan koszos kutyaólban lakni, mint te. - mondta gondtalanul odafentről.

Morgó hiába ugatott eszét vesztve, a macska csak sétálgatott a ház tetején pont addig, amíg kedve tartotta. Mikor megunta, eltűnt, mint a köd.

Eltelt néhány hét, amikor újra arra figyelt fel Morgó a kutyaház előtt őrködve, hogy Vadócka valahogy mégis bejutott a kertbe minden figyelme ellenére, és a hideg szél elől a ház tornácára telepedett.

- Már megint itt vagy? - loholt a macska felé, mérgesen ugatva.

A macska gyorsan átugrott az ablak párkányára, aztán egyik mellső lábát felemelte, hogy legalább azt ne érje a hideg kőborítás, miközben így válaszolt:

- Ott vagyok mindig, ahol éppen jól esik nekem!

A kutya mérgében nyüszített, aztán maga körül forogva vonyított haragjában, hogy a torka is belefájdult.

A cicát zavarta ez az erős hang, ezért egy óvatlan pillanatban, uzsgyi, átfutott a szomszéd kertbe.

- Kóbor macska! Majd meglátom, mit nyávogsz, amikor mindent hó takar! - kiáltotta utána a kutya.

A macska farkát az égnek emelte, és vissza sem nézett Morgóra.

Másnap fagyos széllel eső zúdult a kertre. Úgy esett, mintha sosem maradna abba.

Morgó kutya behúzódott a házába, csak a feje volt kint, hogy mindent jól lásson. Még bóbiskolni sem tudott abban a nagy hidegben, pedig megtehette volna, mert egy lélek sem járt a ház közelében.

- Pár nap múlva a hó fog esni! - gondolta magában, ahogy nézte a tócsákat.

Estefelé a zuhogó esőben észrevette a macskát, ahogy ázottan, agyon fagyva átvonul a kerten. Látta, ahogy a ház bejáratához oson, és összekuporodik a lábtörlőn.

- Mi van, te macska! Már megint itt vagy? - morgolódott az orra alatt a kutya, de inkább csak magának, mert eszében sem volt ugatnia.

Vadócka az ajtó előtt úgy összegömbölyödött, hogy azt sem lehetett tudni, melyik lehet az eleje, meg a hátulja. Hallotta ugyan, hogy mit morog a kutya, de most nem volt kedve vitába szállnia vele. Így kuporgott az éjszaka közepén is, amikor Morgó már igazán elálmosodott, és elheveredett a kutyaházban.

Hajnalban arra riadt Morgó, hogy valaki a háza felé közelít. Éppen elugatta volna magát, mikor meglátta Vadóckát.

A cica lassan közelített, szinte hangtalanul lépdelt puha talpacskáin, aztán megállt tisztes távolságban a kutyaház előtt. Biztos volt benne, hogy mélyen alszik Morgó a jó meleg vackán, ezért óvatosan bekuporodott a kutya oldalához.

Mikor elhelyezkedett, a kutya lassan az oldalára fordult, és két mellső lábát védelmezőn a macska köré fonta. Így aludtak ketten a kutyaházban, míg kint az ősz télbe fordult.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek