Dörmögő - Bububaba és a dátha

Ragyogó téli nap volt, amikor Nyínyányunyu vidáman ébredt. Alig várta, hogy találkozhasson a barátaival Pipacs Pulcsissal és Bububabával.

Utóbbi ilyenkor még javában a nyáron begyűjtött javait rendezgette a bolyban társaival, hogy az ínségesebb időkre is jusson a hangyakompániának finom falat. A nyuszi ekkor még nem sejthette, hogy pöttöm barátja az ágyat nyomja, mert legyűrte a nátha. Veréb Teréz csicseregte el neki, hogy Bububaba beteg. Nyínyányunyu felvette a nyúlcipőt, hogy meglátogassa a kis hangyát. A boly bejáratánál két hangyaőr állta útját kivont sáslevelekkel.

- Hova ilyen sietősen? – kérdezte a köpcösebb őr, mert csak neki volt bátorsága ahhoz, hogy egy nyúltermetű betolakodót kérdőre vonjon.

– Bububabához jöttem látogatóba, mert beteg- felelte a nyuszi.

A két őr hosszas tanakodásba kezdett arról, hogy hihetnek-e ennek a nyúlnak, és nem-e az éléskamrájuk tartalmára fáj a foga. Azt sem tudták, hogy a sok hangyatárs között ki az a Bububaba, amikor a hátuk mögül felcsendült Bububaba mamájának hangja.

- Hát nem ismeritek a fiamat? – ripakodott a két őrre a hangyamama.

- Bocsásson meg, fogalmunk se volt róla, hogy örökbefogadott egy nyulat. – mentegetőztek egymás szavába vágva az őrök, amikor a hangyaasszonyság harsogó hahotába kezdett.

- Hogy én… örökbe fogadni… egy nyulat?! Bububabáról beszélek, a legapróbb hangyáról a bolyban. Tudjátok, a kis babalakú. Az őrök még mindig nem tudták, de bőszen bólogattak, hogy persze, persze, a kis babalakú…

- Ő a kisfiam barátja, eresszétek be, gondom lesz rá, hogy ne nyúljon a féltve őrzött csemegékhez. - Azzal beljebb tessékelte Nyínyányunyut. Pöttöm barátja az ágyában feküdt, nyakig betakarva, és a plafont bámulta.

- Szia Bububaba. Hallom, beteg vagy - üdvözölte barátját Nyínyányunyu. Bububaba meglepetésében még szipogni is elfelejtett. 

- Szia, iden picsit megbedegedtem. Félek, hogy majd kimaradok bindenből, és bajd Pipacs Dulcsis lesz a legjobb barátod.– sopánkodott  a kis hangya.

- Ne beszélj szamárságokat. - vigasztalta barátját Nyínyányunyu, de nem hatott a jó szó, sem az ígéretek, hogy majd Bububaba kedvenc játékait játsszák, hogy igya meg a gyógyteát… A hangya hajthatatlan volt.

   Mit volt mit tenni, Nyínyányunyu elbúcsúzott barátjától és a diófa felé bandukolt, hátha ott találja Pipacs Pulcsist. A kislány az egyik vaskos ágon hintázott, amikor meglátta a nyuszit. 

- Bububabát hol hagytad? – kérdezte a lány.

-  Náthás, nem issza meg a gyógyteát, és nyekereg, hogy mindenből kimarad. - panaszkodott Nyínyányunyu. Pipacs Pulcsis le is pattant a hintáról, megragadta a nyúl mancsát, és elindult vele a boly felé.

– De Pipacs Pulcsis, Téged nem engednek be. Különben meg be se férnél, én is csak alig-alig.

   A lány azonban egy hatéves minden öntudatával haladt előre.
- Te mész be, kihozod Bububabát, és én meggyógyítom. 
Az őrök nagy nehezen beengedték a nyuszit, mondván, hogy ma már járt itt, és nem hiányzik semmi az éléstárból.  Bububaba boldog volt, hogy a barátai eljöttek érte. Elvitték Pipacs Pulcsishoz vendégségbe, aki finom falatokkal, forró teával látta el kis barátait. A kislány és a nyúl egy mesét is elbáboztak a betegnek egy királyfiról, aki hetedhét országon át kereste a mennyasszonyát. Mikor Bububaba újra otthon volt, máris sokkal jobban érezte magát, és még a gyógyteát is megitta.



Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek