Dörmögő - A csodaház

Dörmögő - A csodaház

A csodaház

 

Volt egyszer egy régi öreg ház, a Rottenbiller utcában. Nagy ablakokkal, hatalmas faajtóval és valami különös varázslattal, ami körül lengte. Ebben a házban lakott a szeretet, a kedvesség és törődés. Ha valaki elhaladt az ablak előtt, melegség járta át és mosoly szökött az arcára. Az emberek néha suttogtak, hogy vajon ki lakhat a furcsa házban, de senki sem tudta, csak találgattak mindenfélét.

 

A kóbor kutyák és macskák, – akik az ablakpárkányon üldögéltek – otthonra leltek, ha arra jártak. A kapualjban kis edény várta őket, meleg tejjel.

 

Egy hideg téli napon egy árva kislány tévedt a ház elé. Kezei fáztak, fogai vacogtak, a fagy már beszökött foltos kabátja alá. Reménykedve figyelte az ablakokat, hátha valaki behívja vagy megszánja egy tál étellel.

 

A ház ablakán a szeretet, a kedvesség és a törődés összeszorult szívvel figyelt kifelé.

 

– Nem engedhetjük be! – szólt a kedvesség.

– Talán egyszer kivételt tehetnénk – próbálta puhítani a szeretet.

– Ismeritek a szabályt: az emberek szíve már megtelt irigységgel, beleköltözött a gonoszság apró magja. Ha beengedünk magunk közé egy embert, akkor végül minket is felemészt majd és nem marad ennyi jóság sem a Földön – oktatta ki a többieket a kedvesség.

– Ő csak egy gyermek, még ártatlan – súgta a szeretet.

A kedvesség szomorú arccal folytatta:

– Régen így volt... a gyerekek lelke tiszta volt, semmi és senki nem ronthatta el őket. De a világ megváltozott. A gyerekek egyre többet irigykednek, fukarkodnak. Csúfolják egymást, ahelyett, hogy segítenék a másikat – sóhajtott.

– A szabályok már nem hatnak rájuk? – kérdezte a szeretet.

– Már nincsenek szabályok. A gyerekekre egyre kevesebb idő jut és szinte azt tesznek, amit csak akarnak. Közben mindent halmoznak, de semmiben sem lelik örömüket.

A törődés elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában.

– Engem lassan teljesen elfelejtenek – nyögte.

A szeretet és a kedvesség átölelték a törődést.

 

A kislány közben leült a kapualjban, hogy megmelegedjen. Magányosan tördelte fagyos kezeit.

– Neki még szülei sincsenek, – törte meg a csendet a szeretet – a szívében nincs semmi számunkra ártalmas, csak fájdalom.

 

Az ajtó kitárult és a kislány szinte begurult rajta. A házban kandalló égett és egy asztalkán sütemény és forró kakaó gőzölgött.

– Milyen különös – súgta a kislány, azzal leült a tűz mellé. Elfogyasztotta a kakaót és a süteményt, majd a szőnyegen összehúzódva elaludt.

A szeretet, a kedvesség és a törődés finoman simogatták.

 

Amikor felébredt, – bár senkit sem látott megköszönte a vendégséget, majd továbbállt. Soha senkinek nem beszélt a házról.

 

Néhány év múlva, egy hasonlóan hideg téli napon, egy hintó állt meg a Rottenbiller utcai ház előtt. Egy csinos hölgy szállt ki belőle és két fürtös hajú kislány, akik bátortalanul anyukájuk szoknyája mögé bújtak. Egy férfi várta őket, fekete ruhában, bizonytalanul topogott:

– Asszonyom, biztosan ezt a házat szeretné megvásárolni? - kérdezte a férfi.

– Más házra gondolni sem tudnék – mosolygott a hölgy és gyermekeit a kapuhoz tolta.

 

A szeretetet, a kedvesség és a törődés az évek során akkorára zsugorodtak, mint egy zabszem, mivel az emberek szinte teljesen elfelejtették őket. De ezen a napon aprócska szívükbe reménység költözött.

 

 

Csodák bizony léteznek, csak rajtunk múlik, hogy meglátjuk -e őket!


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Rég múlt idők