Don Quijote álomvilága (2/3)

Minden elmúlik. Csak idő kérdése, hogy a lélek mennyi idő alatt dolgozza fel...

 

 

Az úgy történt, hogy valamikor hat évesen én is nyuszika lettem. Nem ettem répát, sem pedig száraz kenyeret. Mégis megtörtént, és mint minden rendes kisgyereknek, nekem is beírták a nagyok a kórlapomba a nevem elé: KUSS. Ez a státusz azzal is járt, hogy úton útfélén elkaptak és sapkával vagy sapka nélkül de megkaptam a verést. Végül még az árnyékomtól is féltem, akárcsak a tapsifülesek a tömbház közeli réten. Barátaim nem igen voltak, velem nem játszottak a szomszéd gyerekek, hacsak azt nem tekintjük játéknak, hogy szeges léccel bevertem a fejét a szomszédék fiacskájának. Vagy azt, hogy vizes zacskókkal dobáltuk hat-emeletnyi magasból a járókelőket.Szegény apám elátkozta az összes horoszkópot, és hatszor megbánta azt, hogy a fiacskája oroszlán csillagjegyben született. Mondogatták is az okosabbak, hogy ez a legényke igen hamiss... és, hogy az Ördögnek a fia. Hát nekem minden napra jutott a csínytevésekből... hol sárt dobáltam az ovoda falára, hol ablakot törtem, hol pedig ha egyebet nem, akkor a szomszédok ajtaján dörgettem be és futááááás.Aztán a nagyobb gyermekek megtanították, hogyan kell köszönni a román katonáknak: Heil Hitler. És nagy buta őszinte pofával oda is köszöntem egy szakasz román bakának egy hatalmas hájhitlert: Lett is ebből nagy botrány. A lépcsőházban néha engem is megcsapott a csoportszellem. Ki is öntöttem az ásványvizet az üvegekből, amikor a lépcsőház gyermekserege elindult üres üveget leadni. Egy május elseje után megutáltam a cigányokat. Történt ugyanis, hogy egy felém rúgott labdát hasítottam ki a csíki „halasbicskámmal". Lett is nagy hajtóvadászat, vadásztak is a cigányok rendesen engem a labda áráért, így hát szépen kerülőutakon jártam haza és az iskolába. A lépcsőházi félelmeim is sokasodtak akkoriban. Volt ugyanis egy öreg és a két fia, akiktől rettegtem. Pedig azt hiszem, hogy sokkal lazább és bulisabb emberek voltak mint én valaha. Csakhogy a negyed békés vénasszonyai megtöltötték a csiripelő gyermeksereg fejét a véres lepedőbe csavart gyerekekről és a baltás bácsiról szóló históriákkal. Ezért féltem a sötét lépcsőházban elmenni a hobók ajtaja mellett. Malacot tartottunk a negyed melletti ismerősnél. Kívántam is a finom pityókás moslékot és utáltam a „disznószagú" ruhákat. Hiába na, egy fél vajjal és „csürkelábakkal" nem lehetett felnevelni a gyereket. És finom is volt a malacfül.

 

Első rész...

Folytatása következik...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Del
#2. 2011. február 3. 15:50
Nagyon tetszik ez az írás! Rendkívül ,,ízes", olvasmányos!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek