Don Quijote álomvilága (1/3)

Don Quijote ébredése... valahogy így jellemezném annak az embernek a történetét, amelyet részletekben szeretnék közölni.

 

Talán azzal kezdeném, hogy valamikor normális családi életet életünk. Szüleim a sok családi gátlás ellenére és mindazon nehézségek mellett amelyek szipolyozták a normális létet... igyekeztek rendes, tisztességes úton felnevelni minket. Sok, túl sok hátránnyal indultam neki az életemnek a többi gyerekkel szemben. Nekem nem volt szülinapi bulim, nem voltak barátaim és nem volt kiskutyám otthon... volt viszont pár orvosi diagnózis - teher amelyek az életemet ha nem is döntően, de befolyásolták. Kimaradtam mindenből ami játék volt, nekem nem osztottak kártyalapot és nem válogattak be a grundon a focicsapatba. Maradt hát a könyvek világa, az erdő-mező és barátkozás olyan állatokkal mint a kóbor ebek, a mezőn a nyulak és pár macska ami a tömbház környékén csatangolt. Akkoriban minden családban a környéken valaki vagy mindenki ivott. Mint ahogy nálunk is megvolt ez a „népbetegség". És én gyerekként nagyon szenvedtem.... szégyelltem apámat, szégyelltem vele megindulni mert ivott, mert imbolygott és mert agresszív volt ha ivott. Sokszor és sokat sírtam, gyerekként azt hittem, hogy a Jézuska fog segíteni, ha azért imádkozok, hogy apám ne igyon, hogy a családban ne veszekedjenek, ne marják egymást és hogy velem törődjenek. Aztán már abba se hittem és minél elhanyagoltabb gyerek lettem annál jobban eltávolodtam a hittől és az imától. A testvérem volt az Angyalka... ez volt életem első nagy döbbenete, egy olyan karácsony estén amikor hat évesen magához hívott és elmondta, hogy mit vett nekem ajándékként. Zokogtam és azt akartam, bárcsak ne tudtam volna meg soha... Persze kívülről csodás családunk volt, igazából csak a szomszédok és pár ember tudta, hogy mi folyik nálunk. Akkor tanultam meg, hogy az alapszabály: kifele mosoly, befele rúgás. És ezt végig is vittem pár éven keresztül a testemen-lelkemen. Volt úgy, hogy beálltam a szülők közé, csakhogy ne verekedjenek össze és sírva könyörögtem hogy ne kiabáljanak. Furcsa állat az alkohol. Nemcsak azt öli aki fogyasztja... leginkább azt, aki mellette szenved józanon. Volt úgy, hogy elköltöztünk otthonról anyámmal és rettegve vártam a Mikulást, a telet, a Karácsonyt... amíg másoknál akkor kezdődött a szeretetosztás ünnepe, addig nálunk az volt a balhék és botrányok időszaka. Sokszor kóboroltam egyedül a grundon és a havas réteken télen, amikor minden gyereknek mesét olvastak és minden gyereknek harisnyát kötött a nagymama. Az enyém nagyon korán meghalt, szinte meg se tudtam ízlelni milyen is a szeretete. A másik meg kimondottan nem szeretett, mint ahogyan apámat sem szerette. És így telt el a gyermekkor legszebb része, borzasztó következetlenségben és hideg-meleg állapotban. Mert volt jó is abban a gyermeki létben, csak nem volt konstans... mondhatom inkább, hogy olyan volt mint akkoriban a rajzfilm a televízióban.


Folytatása következik...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#2. 2014. április 17. 19:59
Három év után ideértem. De most végigolvasom a többi részt is. Eddig elég sanyarú....
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Kornél