Döme Zsuzsa: Hatvanon innen - 49. rész

Ötvenen túl, hatvanon innen észrevettem, hogy a korosztályomba tartozó nők életérzésével az égvilágon senki sem törődik. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.

 

 

Na, nanana

 

Hősünket a hűség sosem hagyta cserben. Nem csoda, hogy hű maradt zenei ízléséhez is, Zorán, Kormorán, Koncz Zsuzsa előadóestjét ki nem hagyná. Úgyhogy ha nincs a közelben átkarolásra, ölelgetésre alkalmas fa, amelyből újra meg újra életerőt lehet meríteni, akkor sem esik kétségbe. Több hétre is elegendő pozitív energiával legutóbb Zorán koncertjén töltődött fel, még most is zümmögi:

- Na, nanana, nanananana, nana, nana, na.

Elhangzott a Félszáz év és még néhány, a Hiába vársz, a Kell, hogy legyen egy ország, Adj valamit, Ünnep, A szerelemnek múlnia kell... „Amikor elmentél tőlem, majdnem meghaltam" - énekli Zorán, s együtt dalol vele a lelkes közönség. „De az élet szép, a lemezgyárat felhívtam, és emlékül neked ezt a dalt írtam."

 - Ó, bár én is felhívhatnék egy „könyvgyárat", amely megjelentetné két, Kivéve a szomszéd és Kikészül a szomszéd című ifjúsági kisregényemet, nem is szólva a Hatvanon innenről! - sóhajtja hősünk, akit régmúltba repítenek a jól ismert dallamok, szövegek... ...És amikor Zorán odaér, hogy „Apám hitte", a különböző korosztályt képviselő közönség maximálisan egyetért vele: „... és azt hiszem, ez így van jól"

Na, nanana, nanananana, nana, nana...

Az apáknak is kijut a jóból egy önszembesítő dalban: „...az élet csupa kötelesség, de sokat leszünk együtt még"(Üres bölcsőt ringat a hold fénye). Apákhoz szól az ének - miért fordul elő mégis, hogy a jelenlévő anyák is elérzékenyülve, meghatottan hallgatják? S vajon más nézőben is megfogalmazódik-e titkon ugyanaz a kérdés, ami hősünkben: lesz-e még alkalma arra, hogy Zoránt és kísérőit a koncert végén ugyanígy, állva, vastapssal ünnepeljék?

...Hősünk az idők folyamán teljesen hozzászokott multifokális szemüvegéhez, nem szédül tőle, mint eleinte, majdnem mindenfelé lát vele, s természetesen előadás alatt is magán tartja. Kíváncsian mustrálgatja a tömeget: néz előre, bámul balra, tekinget jobbra. Leplezetlenül leseget, hátha talál egy-két régi, kedves arcot gyermek- és ifjúkorából. Hiába nézelődik, mindössze egyetlen ismerős bácsit (!) fedez fel saját korosztályából. (Valójában nem is ő, hanem élete párja ismerte meg azt az ősz hajú, szakállas öregembert (!), akivel egykor, gyerekkorában ő lakott egy lépcsőházban). Ó, hányszor kidobóztak együtt!

-         Biztosan vannak itt mások is, csak nem ismerjük meg egymást.

Ennyire megöregedtünk volna?- morfondírozgat, de hamar megnyugtatja magát. Reméli, hogy korosztálya tagjai talán a másnapi István, a királyra váltottak jegyet.

Kifelé menet élénken bámészkodik. El kell ismerni, szép lett ez a hely, a nemrégiben átalakított művelődési és sportház jobb, mint újkorában. S mivel a ruhatárnál várakozó fiatalok közül többen is üdvözlik, hősünk megkönnyebbülten arra gondol: - Amíg megismernek, addig talán nincs nagy baj.

Lassan, egymásba karolva sétálnak haza ezen az őszbe borult, elcsendesült estén. Szólni nemigen kell, minek is. Negyvennyolc éve, tizenhat éves koruk óta  ismerik egymást. Ilyenkor legfeljebb nagyokat hallgatni vagy dudorászni lehet. „Az lesz a szép, boldog idő, se pénz, se bor, se gond, se nő" - dünnyögi férje elszántan, míg hősünkben a na, nanana, nananananana, nana, nana, na zsong, kitörölhetetlenül. Egy idő után azonban óhatatlanul átveszi élete párja ritmusát, egy-két szó különbözik mindössze: „Az volt a szép, boldog idő, se pénz, se bor, csak én meg ő".

Így elárvultan, járókelők és autóforgalom nélkül különösen hangulatos, megkapóan szép a kivilágított belváros, ráadásul az evangélikus templomnál egy átkarolhatatlanul vastag törzsű, gyönyörű fa kifejezetten hősünk ölelésére vár.

Egyetlen napra kell-e ennél nagyobb feltöltődés?

Nem.

Na, nanana, nananananana, nana, nana, na.

 

 

 

Előző rész...

A legelső rész


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#9. 2015. november 18. 17:03
Örülök, hogy feltöltődtél kedves Zuzsi, Zorán dalaitól nem is nehéz!
A faölelés már csak ráadás!
Jó volt olvasni Téged!
szerkesztőség
#8. 2015. november 18. 09:02
Nagyon örülök, hogy folytatódott a sorozat....
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2015. november 17. 15:25
Döme Zsuzsa
#7. 2015. november 17. 15:32
Kedves Csilla!

Az is volt a célom, hogy közösen egy kicsit elmerengjünk a múlton.
Aki pedig már nem tud fára mászni, annak maradjon a faölelgetés.
Köszönöm hozzászólásodat.
előzmény: Csilla hozzászólása, 2015. november 15. 20:43
Döme Zsuzsa
#6. 2015. november 17. 15:28
Meghosszabbítottad azt a jó érzést, ami írás közben mindig hatalmába kerít. Megmosolyogtattál, nem is egyszer, mert többször is elolvastam hozzászólásodat, hogy fülig érjen a szám.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2015. november 15. 19:13
Döme Zsuzsa
#5. 2015. november 17. 15:25
Én köszönöm, hogy a hosszú kihagyás ellenére is hűséges olvasóm maradtál. Már csak az utolsó rész van hátra.
előzmény: alinka hozzászólása, 2015. november 15. 17:16
Csilla
#4. 2015. november 15. 20:43
Kedves Zsuzsi!
Írásod nosztalgiát ébresztett bennem.
Számtalanszor éreztem így. A zene és a jó zeneszöveg mágikus erővel bír, legalább annyira, mit egy-két fa átölelése. :-)
Fer-Kai
#3. 2015. november 15. 19:13
Nekem pedig minderről ez jut eszembe:
Dömdödöm,
dömdö, dömdö, dömdödöm
alinka
#2. 2015. november 15. 17:16
Ha nem emlékeznék arra a "szép, boldog idő"-re, akkor is nagyon tetszene ez a rész is. Én is pont ezt éreztem az István, a királyon, csak forgattam a fejemet...
Megint sikerült valamit elkapnod, ami kitörölhetetlen a mi korosztályunk életéből. Köszi szépen!!!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek