Döme Zsuzsa: Hatvanon innen - 48. rész

Ötvenen túl, hatvanon innen észrevettem, hogy a korosztályomba tartozó nők életérzésével az égvilágon senki sem törődik. Elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.

 

 

„Hol van már a tavalyi hó

 

Az éjszaka leple kivételesen nem sötétségbe burkolta a tájat. Hajnalra fehér bunda borít háztetőt, hóból készült paplan a járatlan járda, a sudár fenyőfák csipkeruhás menyasszonyok. 

Imádja a havat. Akkor is, ha piheként szállingózik, akkor is, ha játékosan kalimpál, vagy ha széllel társulva buckákba hordja önmagát. Nem tagadja meg akkor sem, ha elsöpörni, lapátolni kell, csupán a lucskos, kásás, felolvadni, eltűnni nem akaró hóval nincs kibékülve.

A végeláthatatlan fehérség látványa mindig nyugalommal, mérhetetlen békességgel tölti el. - Az embernek ilyenkor a lelke is megtisztul - sóhajtja, miközben (szándékosan) a legnagyobb hóban taposva tart a közeli parkba, hogy ott kedvére ölelgethesse a vastag törzsű fákat. (Valahol azt olvasta, hogy a fákból életerőt lehet meríteni.)

Szerencsére Szombathelyen egymásba kapaszkodnak a zöldterületek, a Szent István parkból pár lépés csupán az Ezredévi. Ott bukdácsol, süppedezik most hősünk a hóba; átszellemülten jár, élvezve a tél minden pillanatát. Előre néz, latolgat, oldalra pislog, hunyorogva méricskél, így szemeli ki a számításba jöhető, megölelendő fákat. A kiválasztás nem elsősorban ízlésén, nem is a fatörzs vastagságán múlik. Az is kell hozzá, hogy még véletlenül se kóboroljon arra egy faölelgetésben teljesen járatlan alak, aki megszólná, gondolatban bolondnak titulálná lírai lelkületű hősünket.

A havat legszívesebben a legközelebbi hóesésig nézegetné, de hát nem bámészkodhat, toporoghat, tipródhat benne örökké. Valamikor dolgozni is kell, tenni-venni, bizonyítani önmagának és a világnak, milyen sok teendője is van egy mai hatvanas (hatvanon inneni - hatvanon túli) nőnek: bevásárolni, főzni, mosni, vasalni, takarítani, unokáért, orvoshoz menni, gyógyszert kiváltani... Írni.

Írni, írni, írni.

Jól meg kell gondolni, milyen témák kapjanak helyet ebben az évekkel ezelőtt indított sorozatban. Nem könnyű a választás, főként azért nem, mert úgy tervezi, az ötvenedik rész után kiteszi kedvenc sorozata végére a pontot.

Ó, jaj, már előre fájlalja!

Ezért húzza-halasztja az időt, azzal áltatva magát, minél később ír meg egy-egy részt, annál tovább tart a varázs. Szívéből szóltak, szívéhez nőttek ezek az itt-ott mosolyogtató, másutt könnyfakasztó, igaz alapokon nyugvó történetek. Bárcsak örökké írhatná őket!"

Nos, eddig tart a 48. fejezet ez év elején írt része.

Mindig is tudta, hogy a gondolatok szabad áramlásának határt szabni, megálljt parancsolni nem kis felelősséggel jár. Mégis megijedt hirtelen a rá váró feladattól: a sok jelentős és apró-cseprő történés közül mi kerüljön a fennmaradó részekbe? Vajon mi az, amiről még nem írt?

Ehhez bizony el kellett volna olvasni az egész Hatvanon innen-t, de sehogy sem fűlt hozzá a foga, inkább (már megint) el-elkalandozott a gyermekversek világába. Most meglepve látja: közel egy év telt el azóta, hogy megjelent az utolsó fejezet. Némi vívódás után el is határozza: - Éppen itt az ideje egy újabb visszatérésnek. Közben persze megkérdezte magától: - Zsuzsi! Volt-e rá példa, hogy amit a kelleténél is makacsabb kobakodba vettél, nem vitted véghez? Nem. Na, ugye!

Így hát egy napsütéses őszi napon hősünk nekidurálta magát az előző részek olvasásának. Kicipelte laptopját a teraszra - legalább kipróbálom, ott is működik-e! -, s áttanulmányozta a Hatvanon innen összes előző részét.

Mohón, mosolyogva olvasott. A végén megállapította, hogy bár sok minden átértékelődött, elfelejtődött - hol van már a tavalyi hó! -, szemlélete alig valamicskét, életszeretete csipetnyit sem változott.

Arról nem is beszélve, hogy idén is lesz tél, idén is lesz hó.

Akkor hát... miért is ne folytatná?

 

Előző rész...

A legelső rész


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#18. 2015. november 16. 19:53
Kedves Györgyi!

Köszönöm az elismerést. Igyekszem rászolgálni.

Szeretettel üdvözöllek:

Zsuzsi
előzmény: Mester Györgyi hozzászólása, 2015. november 9. 08:32
Mester Györgyi
#17. 2015. november 9. 08:32
Kedves Döme Zsuzsa!

Nagyon tetszik az írásaid stílusa, és a gazdag szókincshez is gratulálok.

Györgyi
Döme Zsuzsa
#16. 2015. november 8. 10:55
Örülök, hogy figyelmedre méltattál.
Köszönöm.
előzmény: zsuzsahorváth hozzászólása, 2015. november 7. 21:24
Döme Zsuzsa
#15. 2015. november 8. 10:54
Köszönöm, Lackó!
előzmény: Answer hozzászólása, 2015. november 7. 10:24
zsuzsahorváth
#14. 2015. november 7. 21:24
Remélem, előbb-utóbb történeteid könyv-alakban is olvashatók lesznek. Nem tudom, nekem az olvasás varázsa a lapokból árad igazán. Talán, mert a könyv mindig kéznél van...nem úgy, mint a gép, amit inkább írásra használok. (Azért bele-beleolvasok a történeteidbe)
Csilla
#13. 2015. november 7. 16:23
Én köszönöm, már olvasom is.
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2015. november 6. 16:49
Answer
#12. 2015. november 7. 10:24
Az utolsó mondathoz, kedves Zsuzsi:
Tényleg, miért is ne?
A számok makacs dolgok, de végtelenek is, így hát, hajrá!
Szeretettel olvastalak!
Döme Zsuzsa
#11. 2015. november 6. 16:50
Köszönöm a gondosságodat.
Zsuzsi
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2015. november 6. 00:03
Döme Zsuzsa
#10. 2015. november 6. 16:50
Köszönöm, kedves Mara.
előzmény: Mara hozzászólása, 2015. november 5. 21:17
Döme Zsuzsa
#9. 2015. november 6. 16:49
Kedves Csilla!

Köszönöm a visszajelzést. Eliza már elérhetővé tette az előző részeket is.
előzmény: Csilla hozzászólása, 2015. november 5. 19:36
Döme Zsuzsa
#8. 2015. november 6. 16:47
Köszönöm, a te hozzászólásodból is életerőt merítettem.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2015. november 5. 12:16
Döme Zsuzsa
#7. 2015. november 6. 16:46
Köszi!
előzmény: szerk. hozzászólása, 2015. november 4. 23:33
Eliza Beth
#6. 2015. november 6. 00:03
Bocsi, pótoltam! :-)))
előzmény: Csilla hozzászólása, 2015. november 5. 19:36
Mara
#5. 2015. november 5. 21:17
Gratulálok, kedves Zsuzsa.
Csilla
#4. 2015. november 5. 19:36
Nekem a 48. rész ugyanúgy tetszik, mint az előzőek.
Tényleg eltelt egy év az utolsó szívből szóló, " itt-ott mosolyogtató, másutt könnyfakasztó" történet megírása óta? Nahát!
Egyébként érdekes visszaolvasni a régebbi írásokat.
Most is megtenném, ha az "Előző részek" menüpont nem tűnt volna el úgy, mint a tavalyi hó. :-)
Várom a következőt, de nem siettetlek, Zsuzsi.
Fer-Kai
#3. 2015. november 5. 12:16
Azt a negyvennyolcát neki! :)
Miért is ne folytatná?

Azt hiszem, egy fát (vagy bárkit) megölelni azt jelenti, hogy nemcsak életerőt kap, hanem ad is az ember. De még így is üzletiesen hangzik.
Nem "árucsere" ez, hanem szereteterők oda-vissza áramlása - az egység megtapasztalása.

Hasonló, mint az író és az olvasó viszonya, a távolság ellenére is. Mert az eltűnik, hiszen az írás-olvasás: varázslat.
szerk.
#2. 2015. november 4. 23:33
Így van! Miért is ne? Főleg, mikor olyan kedves, mosolyogtató történetek.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek