Döme Zsuzsa: A bűnlajstrom

Nem emlékszem, hogy gyermekkoromban valaha is rossz fát tettem volna a tűzre. Szófogadó, szorgalmas, csendes kislány voltam.


Tanítóim gyakran megdicsértek, fiatal hitoktatónk pedig sokszor rajzolt fehér krétával keresztet a homlokomra: ez a kitüntetés csak a legjobbaknak járt. Egyszer azt a házi feladatot adta, hogy a közelgő elsőáldozásra írjuk össze elkövetett bűneinket.

 

Én akkor még olyan ártatlan voltam, mint a ma született bárány. Sem nem árulkodtam, sem nem feleseltem, sem nem rosszalkodtam. Hiába törtem a fejemet, egyetlen épkézláb bűn sem volt a rovásomon.

 

No de a házi feladat szent dolog volt előttem, kötelesség, amit minden körülmények között teljesíteni kell. Rágicsáltam is erősen a ceruzám végét, hogy megírhassam bűneim lajstromát, de egy bűn nem sok, annyi sem terhelte a lelkiismeretemet. Tiszta voltam akkor, mint a harmat, ám korántsem olyan könnyű. Nagy gond terhe nyomasztott: mi lesz velem, ha nincs mit meggyónni?

 

Lopva figyeltem a többieket. Nagy igyekezettel, szép kerek betűkkel sorszámmal ellátott szakaszokban sorolták fel a vétkeiket, s nekem úgy tűnt, mintha napról napra gyarapodott volna a listájuk. De az én lapom, a bűneim lapja olyan fehér maradt, mint akkor volt a lelkem.

 

Eljött az idő, cselekednem kellett. Hasznomra vált a sok mese és könyv, amit elolvastam, segített a fantáziám is. Összesen nyolc tettet sikerült kitalálni; majd minden életévemre jutott egy. Még szerencse, hogy - előrelátóan - kívülről megtanultam valamennyit, mert különben zavaromban egy sem jutott volna eszembe a gyóntatószékben... Remegő térddel, szemlesütve rebegtem utána hálát a jóistennek, amiért zokszó nélkül elhitte el nem követett csínytevéseimet.

 

Az akkor „bevallott" bűneimet azóta - csak úgy, becsületből - mind elkövettem. Hazudtam: felépülést a gyógyíthatatlan betegnek. Színleltem: mosolyt, jókedvet, amikor pedig sírni lett volna kedvem...

Az én lapom, a bűneim lapja ma már nem maradna üres, talán csak a lelkem.

Mindenesetre mennyei érzés, hogy bűneimet már más jegyzi, nem én.

 

 

 

 

Döme Zsuzsa

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#17. 2013. január 7. 09:14
Szeretettel olvastalak. Az dobja ránk az első követ, aki bűntelen:)
szeretettel: Mara
Döme Zsuzsa
#16. 2011. február 21. 14:12
Köszönöm szépen a reagálást és a gratulációt is.
előzmény: rapista hozzászólása, 2011. február 21. 09:09
rapista
#15. 2011. február 21. 09:09
Előszöris!

Isten éltesse a Zsuzsannákat - elmaradt a köszöntésekkel!

Egy kicsinyke hiúság mindig van bennünk, de mi vinné előre a világot?
Egy kis szerelem, hiszen így lettünk teremtve!

A tökéletességre csak törekedhetünk - de a lelkiismeretvizsgálatra, érdekes módon nem tudtak megtanítani... HA ÁLTALÁNOSSÁGOK KÖRÉBEN MARADTUNK!

Remek írás!

(Megjegyzés: ha jól tudom, a görögkatolikusok a kisgyerkeket gyónás nélkül is megáldoztatják - emlékeim szerint "szentelt kenyeret" kaptam 4-5 éves koromban... utána kellene néznem, anyám rokonsága volt görög rítusú.)
Döme Zsuzsa
#14. 2011. február 14. 19:41
Köszönöm szépen észrevételeiteket.
Violet
#13. 2011. február 14. 11:25
Nagyon tetszett finom, bensőséges hangulatú írásod!Gratulálok!
A mellékelt fotó is telitalálat!
Zéna
#12. 2011. február 14. 09:10
Milyen ellentmondásos történet...hazudni a gyónáskor. :) Szomorú, h. nem merted elmondani, megosztani senkivel sem a problémád, és az is, h. senki sem vette észre.
A képhez lányodnak gratulálok! :) Nagyon tetszik a scrapbook, nekem sajna nincs türelmem az ilyenhez.
Bonnie99
#11. 2011. február 13. 19:14
"Az akkor „bevallott" bűneimet azóta - csak úgy, becsületből - mind elkövettem. Hazudtam: felépülést a gyógyíthatatlan betegnek. Színleltem: mosolyt, jókedvet, amikor pedig sírni lett volna kedvem..."

Kedves aranyos a történet, a fonalvezetés, a befejezés, a "csattanója", a vége azért tetszik nagyon, mivel legbelül még mindig az a tiszta, szorgalmas, szófogadó, ártatlan lelkű kislány éli életét a mai napig kedves Zsuzsa, akinek a lelkét a kegyes hazugságok súlya nyomja. Igaz? Tetszett! Gratulálok!:)))
béka
#10. 2011. február 13. 12:54
Kedves Zsuzsa!
Örömömre szolgált elolvasni szépen megfogalmazott bűbájos történetedet. Belesajdult a szívem: senki nem vette észre, hogy az elvárásoknak megfelelni akaró gyermekkel elkövettetik első bűnét.
Hinni szeretném, hogy a Jó Isten mára megtanította szolgáit arra, hogy ne kerestessenek foltot a patyolaton.
Eliza Beth
#9. 2011. február 13. 12:35
Sokat gondolkoztam, mit írhatnék erre. Aranyos? Mert az volt a kislány ártatlansága, holott elég nehéz elhinni, hogy legalább egyszer ne vitatkozott volna legalább... :-)))
Kedves volt, hogy úgy kellett összehazudnia valamit, hogy ne lógjon ki a sorból.
De Answer jelzője a tökéletes: megejtő a történet.
Answer
#8. 2011. február 12. 19:45
Megejtő írás!
Azt hiszem büntelen ember nincs, de legyen
megnyugtató számunkra, hogy a Mindenható megbocsájt.
székács lászló
#7. 2011. február 12. 19:34
Szellemes a csavargatható záró leütés. üdv. Laci
katuska
#6. 2011. február 11. 22:11
Drága Zsuzsa, olyan ez a kis írás, mint egy lehelet finom kis csipke, lelked fehér tisztasága. Köszönöm, hogy megosztottad velünk!
Döme Zsuzsa
#5. 2011. február 11. 16:51
Talán illett volna írásom végén feltüntetni, hogy elsőáldozós képem "díszbe" öltöztetése leányom, Bencsicsné Meizner Nóra érdeme. Ezúton köszönöm neki, hogy gyönyörű alkotásaival megszínesíti életünket.
alinka
#4. 2011. február 11. 14:21
Szép a kép is! Összeillik az írással. Gratulálok mindkettőtöknek, szeretettel: A.
Fügemámor
#3. 2011. február 11. 10:05
:)
Mérhetetlenül kedves írás!
A fejlődést mindig a hiány generálja :P
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek