Döme Zsuzsa - HATVANON INNEN - nyolcadik rész

Ötvenen túl, hatvanon innen rádöbbentem, hogy a korosztályomba tartozó nők életérzésével az égvilágon senki sem törődik.

 


Érettségi találkozó

 

Hősünk büszkén tekinget körül, örömmel fedezi fel volt tanítványai régi énjét. Titokban zsebre teszi, elraktározza - évek múltán, ha már nem tud elbicegni az iskoláig, jól jön majd - túlzó, hízelgő, jóleső bókjaikat, ilyeneket például:

- Nahát! A tanárnő semmit sem változott!

- Húsz évvel ezelőtt is pontosan így nézett ki!

Ezek előtt a rendezvények előtt mindössze arra kell ügyelnie, nehogy az előző alkalommal viselt blúzt öltse magára, s nem árt, ha ügyel arra is, hogy mondanivalójának határt szabjon: az utóbbi időben mintha hajlamosabb lenne a fecsegésre...

- Egészen más a helyzet, amikor diákként jelenik meg az ember az osztálytalálkozón - tűnődik hősünk. - Ilyenkor nem igazán tudjuk, merjük-e vállalni társaink előtt sikertelenségünket, kudarcunkat, térfogatunk növekedéséről, ábrázatunk megnyúlásáról, hajdani kisugárzásunk megfogyatkozásáról nem is beszélve...

A kérdés persze az: akarjuk-e, hogy úgy, és olyannak lássanak bennünket, mint amilyennek mi látjuk őket.

Akarjuk.

Szeretettel emlegetjük, megszóljuk vagy sajnáljuk, aki távol maradt, megsiratjuk, aki elhunyt. Rájuk és tanáraink java részére a temetőben emlékezünk...

Este van. Az ünnepi gyertya sejtelmes fénye mindenkinek előnyös. Az osztálytársak panaszaiba bölcs derű, beszámolóikba önfeledt kacagás vegyül; abban a korban vannak, amikor felül tudnak emelkedni a bajokon. Bor helyett természetes gyógymód-ajánlások, egészséges ételek receptjei, unokák fotói, lakcímek, telefonszámok, névjegykártyák és soha be nem váltandó ígéretek járnak körbe...

A pincérek ajtófélfának támaszkodva nézik a harsányan éneklő asszonyhadat. Mi fáj, gyere, mesélj... Bár tudnám, hova, de hova, de hova, de hova megyek... A börtön ablakába soha nem süt be a nap... Foxi Maxi matróz lett!... Ott voltunk boldogok, hol az öreg Tisza ballagott... A Petróleumlámpa és a Rohan az idő után a Mint a mókus fenn a fán és más mozgalmi dalok jönnek. A rablánc a lábon nehééz volt... Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót, amilyent sihedernyi koromban...

A Bunkócska után a mindig sietős vidékiek szedelőzködni kezdenek. Hajnalig már csak azok a helyi lakosok maradnak, akik este vagy elmulasztották bevenni altatójukat, vagy összetévesztették azt agyi vérkeringés-frissítő tablettájukkal, no meg persze azok, akik fejükbe vették, hogy kiváló memóriájuk bizonyítására kívülről elmondják az osztálynévsort.

Neki is durálják magukat.

- Ágoston, Békési, Bödei, Bősze, Bódizs, Csire, Dancsó...

- Nem jó! A Dallos kimaradt.

Újra kezdik, a változatosság kedvéért természetesen, és véletlenül mindig mást felejtenek ki, de nem adják fel, újra nekirugaszkodnak, megint nekiveselkednek, s ez a folyamat eltart egy ideig... A pincérek készségesen próbálnak segíteni, annyiszor hallották, már betéve tudják a névsor elejét, de álmos hangjuk elvész a hangzavarban.

Végre összeáll az osztálynévsor, ideje szedelőzködni. Kifelé menet valaki megkérdezi.

- Gyerekek! Hát a Lenke itt volt?

- Tényleg! Látta-e valaki a Lenkét?

Parázs vita kerekedik. Megoszlanak a vélemények. Van, aki határozottan emlékszik Lenkénk ruhájának színére, fazonjára is, megint más esküdni merne rá, hogy Lenkénk egyáltalán itt sem volt...

- Hiába, no, a régi dolgokra sokkal jobban emlékszik az ember - szögezi le hősünk az utcára érve, s állítása igazolására gyermeki örömmel csatlakozik a pégétételt kórusban mondók táborába: „Ahhoz, hogy az ember élni tudjon..."

 

Folyt. köv...

 

 

 

 

Előző rész

Első rész

 

 

Döme Zsuzsa


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Violet
#14. 2012. január 1. 18:29
Tetszett nagyon.
Döme Zsuzsa
#13. 2011. szeptember 12. 19:40
Köszönöm a hozzászólásaitokat.
alinka
#12. 2011. szeptember 8. 22:07
Akkor talán most éppen itt az ideje az első 60-on túli találkozó megszervezésének. Hihetetlenül jó ez az írás, mintha ott lettem volna... Az én találkozóm is pont ilyen volt, de a felére se emlékszem, ezért aztán hálásan köszönöm, hogy megírtad. Biztosan nem én vagyok az egyetlen aki azt gondolja, hogy "jé, tényleg, minden így történt". És biztosan mindenhol így is történt. Még, hogy nem vagyunk egyformák!!!
Nagyon várom a következő részt, egyre több mindent kapok vissza a múltamból és ez minden alkalommal új ajándékot jelent. Köszönöm.
Eliza Beth
#11. 2011. szeptember 3. 20:48
Dolgoztam, épp kimentem a mosdóba, csörög a telefonom. Jelentkezz, mert lefotóztak. Munkaidő végén átkapcsolom a másik telefonra, ott van pár sms. Aztán jött iwiw-üzenet, telefon, e-mail, de hogy még a Tollalon is! :-))))
Igen, felismertem magam, még a helyszínt is, sőt belegondolva a szituációt is... Láttam, hogy fotózott a nőszemély, de nem törődtem vele, a karneválon mindenki fotózik, bár nem mindenki profi géppel....
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2011. szeptember 2. 19:19
Mara
#10. 2011. szeptember 3. 17:59
Kedves Zsuzsa, írásodhoz gratulálok. Sajnos hozzá kell tennem, mi már tudjuk, ki nem lehet velünk. Szeretettel: Mara
dezsoili
#9. 2011. szeptember 2. 20:15
Az összes közül, talán ez a legkedvesebb rész... kimaradtam mindegyik iskolai találkozóból. Majd, ha lesznek továbbiak talán, nem is tudom... Sokan eltávoztak közülünk, írásodra elővettem egy régi fényképet és sorolni kezdtem, istenem, hiszen alig voltunk, s azok közül is már négyen odafentről néznek... Eltelt több, mint 30 év, akikkel együtt nőttem fel az igazi nagy csapat 35 éve köszönt el egymástól, s az utóbbi ballagásom óta sem találkoztam senkivel. de... talán eggyel, már nem is értem mi lett az emberekkel ennyi év után? Köszönöm az élményt, olyan rég eltemetett érzéseket ébresztettél fel, amik maguktól nem jöttek volna a felszínre. Írásodhoz ismételten gratulálok, nagy érdeklődéssel várom a folytatást, Ili.
agnes-senga
#8. 2011. szeptember 2. 19:43
A bankett volt ilyen csak kicsit fiatalabban, de tökéletes a hangulat, és mgismernénk még egymást ennyi év után? Jó volt olvasni írásod, nagyon tetszett. szeretettel agnes
Döme Zsuzsa
#7. 2011. szeptember 2. 19:19
S még érdekesebb lenne le is írni. Gondoltál-e már rá?
Felismerted magadat a lesifotón?
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. szeptember 2. 18:56
Eliza Beth
#6. 2011. szeptember 2. 18:56
Iskolai osztálytalálkozóm még sosem volt, de amióta a cipőgyár megszűnt, minden évben szervezek találkozót a régi munkatársakkal. Tök jó összejönni, pletykálni, kivel mi történt...

Miket juttatsz eszünkbe, Zsuzsa!
Answer
#5. 2011. szeptember 2. 13:47
Tökéletes képek, öreg pedagógusról, osztálytalálkozóról, ezek hangulatáról. Hogy én mennyire hiányolom az ilyen összejöveteleket, de sajna nem szerveződnek. Mindegyik együvé tartozás régen volt már, és nincs aki felvállalja a megszervezést, mert a szétszórtság miatt iszonytos munka.
Nagyon jó volt Zsuzsa, élveztem!
Szeretettel: answer
janos
#4. 2011. szeptember 2. 11:46
Ez az emberi tehetség, jól működik, megszólni, valakit,és könnyű. A lényeg az, hogy azt mondjuk másokról amit mi is elvárunk, hogy rólunk mondjanak. Elfogadni ön magunkat és másokat is olyannak amilyenek vagyunk vagy amilyenek ők.
Gratulálok! Szeretettel, János
Gitka_61
#3. 2011. szeptember 2. 11:11
De jó. Itt most tényleg fecsegős volt a hangulat. Annyira pörgött, hogy szinte beleszédültem :)

Kérlek írj még!! Abba ne hagyd! Hisz ha a hatvanon innen elfogy, lesz azon túl is :)))

szeretettel! Gitta
Balage
#2. 2011. szeptember 2. 11:03
Szükséges még írnom, hogy tetszett? Mert ez is nagyon tetszett, de ez már standard ;o)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek