Dódi a mennyei galambász

Első emlékem róla, állunk nagyanyámmal...

 

 

Első emlékem róla, állunk nagyanyámmal náluk a kapuban, alattunk Várad kora esti fényei, itt fenn „a hegyen" jó illatú szél borzolja a hajamat. Gyere Dódi, kísérj ki minket, hívja  nagyanyám, aztán csak állunk és beszélgetnek, mert nagyanyám képtelen elszakadni kisebbik öccsétől. Három éves vagyok, nézem, amint Dódi magas, hajlott háta óvón hajol egy a karjaiban tartott macska fölé. Nagy sárga, öreg cirmos, vagy süldő fehér, mindegy. A macska ősbizalommal, égnek meresztett hassal fogadja a bundáját gyengéden gereblyéző kéz becézését. Én megbabonázva lesem ujjai játékát és látom, nincs két egyforma hosszúságú ujj azon a kézen. Cicóka, Cicóka, kiscica, becézi rekedtes hangján a macskát és én tudom, hogy kis szürke szeme bandzsaságát is ugyanaz a kezében felrobbant lőszer okozta, amelyik ujjai csonkolását is.

Mert a háború után Dódika hasonlóan a többi cájgnadrágos kisfiúhoz, kinn csatangolt a szőlő dombon. Csak kicsit kopogtatták, ütögették a talált lőszereket. Csoda, hogy nem ment rá a szeme, mondta a jó nevű sebész, míg sérült ujjait csonkolta. Így is tud majd asszonyt ölelni.

Neki nem kellett más asszony, csak az az egy, amelyik megcsalta. Válás után maradt a szülői házban, ott a város fölött trónoló szőlő dombon. Valaha kilenc gyerek zsivajától volt hangos a Koszorú utcai kis ház, amit dédapám épített, ott a dombra fölkapaszkodó gyümölcsös szélén.

Mikor kihaltak az öregek, már csak négy testvér maradt a kilencből. Volt ki gyerekként halt meg, akadt, akit tizenéves nagylányként tüdőgyulladás vitt el, mást meg a háború szele sodort Drezdáig. Ők hárman, Piri, Dódi, Babi végsőkig gondozták az öreg szülőket. Nagyanyám, legidősebb lányként a családjával lakott, de nem emlékszem olyan hétre, hogy ne látogattunk volna fel a testvéreihez, mentünk „fel a hegyre".

Piri és Babi, a két vénlány lakta a szülői házat, Dódi meg, az öreg agglegény a kis düledező nyári konyhát az udvart uraló vén eperfa alatt, a galambház mellett. Babit egyszer megkérte egy iparos, de mivel a házasság azzal járt volna, hogy nem látja a családját, mert mindig utazni kell, szűcs volt ugyanis a vőlegény és utazott egyik vásártól a másikig, nem lett a frigyből semmi. A fáma szerint egyszer hozott Babinak egy szépen kikészített nyúlprém muffot, az meg hozzávágta a kapuban, nem hordok döglött nyulat a kezemen, mondta a harcias menyasszony jelölt és a nász elmaradt.

Dódi egyszerre volt elaggott órák doktora, díjnyertes galambász meg irgalmas kezű böllére az ólban lakó, ember névre keresztelt disznóknak, akinek leölése külön trauma volt a legfiatalabb lánynak, Pirinek.

Piri, a költő, az érzékeny lelkű szűz, akinek testét soha nem illette férfikéz, mert gyereklány korában emberfej nagyságú daganatot távolítottak el a méhéből, és aki gyönyörű verseket írt a Pece parti fűzekről, nos, Piri a disznóvágás reggelén sírva vette ölbe az általa etetett mázsás disznó fejét. Megölnek, Rózsikám, megölnek ezek, jajongta Piri, akit ezután rendesen elzavartak moziba. Délre megjött Piroska, kisírt szemmel, némán tette a dolgát, aztán estére szépen elmosogatva helyére került az utolsó vájdling is, majd jóízűen elfogyasztották az orjalevest. Piri mesterien varrt kis könnyű Singerén, és pótanyja volt a környék gazdátlan és beteg állatainak. Kis pirospozsgás almaarcán állandó mosoly fénylett és rendre sokára ért haza a vizeskannával a kútról, mert sokan szerették kedves lényét. Szerette az isten is, mert a dupla szülői ágy egyik felében érte a halál egy hajnalon, mellette szendergett a másfél éve béna Babi, aki így túlélte őt hűségesen gondozó húgát.

Dódi sokszor lenyűgözött azzal, hogy mindent tudott, mindenhez értett, a csillagok latin nevétől a szőlő metszésén át, a legújabb olasz baba cumi felépítéséig mindenhez. Ám az állatok felé empátiával forduló mély szeretetéért tiszteltem a legjobban. Ő mutatta meg a galambok szépséges röptét, az újszülött kismacska esendőségét, az állatok beszélgetését, ami  emberi füllel nem hallható, csak szeretetantennákkal. Ő volt, ki öregkora magányában megosztotta ágyát és asztalát macskáival, és bátran, soha nem lankadó derűvel nézett szembe öregséggel, betegséggel, halállal.

 

Béna nővérét, Babit haláláig gondozta és mikor megjött halálhírével, éppen ebédelt a család. Asztalhoz ültettük, öreg háta meghajolt, csonka ujjai tétován babrálták a kenyeret, szeméből némán peregtek a könnyek a krumplileves gőzébe.

Ha van túlvilág, Dódi bácsit odaát virágos diadalív fogadta, lábainál kutyák és törleszkedő macskák seregével, hajlott vállán galambok búgtak dalt a tiszta szeretetről.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Gizka
#15. 2011. szeptember 26. 16:32
Stílusodat ismerem, de soha nem tudom milyen történettel huzakodsz elő :) Mindig jó olvasni Téged!
Gitka_61
#14. 2011. szeptember 20. 21:32
levél ment
előzmény: katuska hozzászólása, 2011. szeptember 20. 19:56
katuska
#13. 2011. szeptember 20. 19:56
Gitkám, a privátom szipeka65@gmail.com
Előre is köszönöm.
előzmény: Gitka_61 hozzászólása, 2011. szeptember 20. 13:10
Gitka_61
#12. 2011. szeptember 20. 13:10
Igen, én. :((
Hová küldjem a véleményt?
előzmény: katuska hozzászólása, 2011. szeptember 19. 20:31
katuska
#11. 2011. szeptember 19. 20:31
Köszönöm szépen, hogy olvastatok!
A helyzet az, hogy Rák jegyű ember lévén roppant mód foglalkoztat minden, ami a családommal, a gyökereimmel kapcsolatos.
Egy kis segítséget is kérnék, van-e valaki közületek, aki a Novum Kiadóval kapcsolatba került? Véleményeket szeretnék róluk.
Előre is köszönöm!
Döme Zsuzsa
#10. 2011. szeptember 18. 20:21
Tulajdonképpen mindenkinek ilyen sokat kellene tudnia a felmenőiről, mint neked - de vajon hányan tudják név szerint felsorolni nagyszüleik testvéreit? Ez volt az első, ami eszembe jutott. S rögtön utána meg az: nem akárhogyan - művészi színvonalon írtál róluk.
Eliza Beth
#9. 2011. szeptember 17. 23:49
Olyan természetességgel írod a tragédiákat, hogy időnként utólag kapcsolok, mit is olvastam. "csak kicsit ütögették a lőszert" és társai...
dezsoili
#8. 2011. szeptember 17. 20:54
Istenem! - de szépen örökíted meg a családodat... szinte látom magam előtt őket. Gratulálok, Ili.
Gitka_61
#7. 2011. szeptember 17. 14:08
Katuska!

Kedvesen írod emlékeidet. Szeretem az ilyen típusú írásokat. Igaz, most egy kicsit, itt-ott belegabalyodtam a mondandóba, elvesztettem a fonalat, aztán csak előkerült.

szeretettel! Gitta
Mara
#6. 2011. szeptember 16. 20:50
Szeretettel gratulálok írásodhoz: Mara
Juhász Kató
#5. 2011. szeptember 16. 15:49
Öröm volt olvasni, az írás szépsége és
Dódi jósága miatt.
Zsó
#4. 2011. szeptember 16. 15:47
Léleksimogató írás. Könnyedén, szépen bánsz a szavakkal és öntöd formába.
Ölellek: Zsó
janos
#3. 2011. szeptember 16. 15:03
Nagyon szép írás.
Gratulálok! János
Answer
#2. 2011. szeptember 16. 14:47
Kedves Katuska!
Kiválóan fogod meg a karaktert. Szinte látja az olvasó a szereplőidet.
"Szeretetantenna" micsoda szó...
Remek az írás!
Szeretettel: answer
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek