Dobj egy selfie-t a beteg gyerekekért!

A Csodalámpa Alapítvány immáron harmadik alkalommal készíti el az egészséges és beteg gyerekek beküldött fényképeiből "A jövő arcai" mozaikot

 

A Csodalámpa Alapítvány immáron harmadik alkalommal készíti el az egészséges és beteg gyerekek beküldött fényképeiből  „A jövő arcai" mozaikot, amelyet idén a „Dobj egy selfie-t!" közösségi kampánnyal szeretne még népszerűbbé tenni a támogatók körében. A képen a jubileumi 2500. teljesítés kívánságtulajdonosa, Dóri lesz látható. „A jövő arcai" mozaikkép létrejötte példája annak, hogy az egészségesek odafigyelnek a beteg gyerekekre és egyben kifejezik a gondoskodásukat, ezzel is reményt adva a gyógyulásukra.

 

A Csodalámpa Alapítvány 2013 óta minden évben elkészíti „A jövő arcai" elnevezésű mozaikot, amelyen  egy-egy olyan boldog gyermek képe látható, akinek valóra vált az álma. Idén, az alapítvány életében mérföldkőnek számító 2500. teljesítés kívánságtulajdonosa, Dóri lesz látható, aki egy közel 200 éves hegedűt kapott ajándékba, hogy azzal folytathassa kiemelkedő zenei pályafutását. Az alapítvány idén a „Dobj egy selfie-t!" elnevezésű közösségi kampányával szeretné tovább népszerűsíteni a programot, és arra buzdítani mindenkit, hogy egy fotóval támogassa a mozaik elkészülését, illetve közvetve a beteg gyerekek kívánságainak teljesülését.

 

A 2015. május 15-ig tartó kampány időszaka alatt bárki ingyenesen feltöltheti a saját selfie-jét a www.ajovoarcai.hu weboldalon keresztül, és így részesévé válhat a közel 2 méter széles és 1,5 méter magas mozaiknak. Az elkészült alkotást a hagyományokhoz híven idén is egy olyan iskola kapja meg, amelynek tanári kara és diákjai önkéntesként kitűnnek a „csodalámpás" kívánságok teljesítésében.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

A hóember álma