Dezső Ilona Anna: A megálmodott világ (6/10)

Hatodik rész (6/10) Illusztráció: Könyvborító ( Felső - saját szerkesztés)


- Kérlek, ne ijedj meg a fiatalságomtól - szólítja meg búgó hangon egy jelentéktelen, apró termetű ember a kocsi mellett. Felemeli fejét, szemtől szemben találkozik tekintete azzal a férfival, akit annyira szeretett, hogy képes volt érte nekivágni ennek az ismeretlen kimenetelű útnak. - Ne szólj, csak hagyd, hogy szeresselek - s ezzel már meg is kerüli a kocsit, kinyitja az anyósülés felőli ajtót, és beül. Hosszasan nézik egymást, de nem tudnak mit mondani. A nő dermedten, a pillanat varázsától bénultan nézi az általa elképzeltnél is sokkal fiatalabbnak tűnő férfit. Nehezen tud megszólalni, akkor is aggodalommal simítja végig a férfi arcát, majd hirtelen kimondja azt, amit érez:

- Annyira fiatal vagy, félek tőled - s már potyognak könnyei, szinte önkívületbe kerül a fájdalomtól és fáradtságtól. Zokog, akár egy gyerek, mert érzi, ezt a fiút ő meg sem érdemelte meg, és nem is fogja tudni megtartani. Családja van, akik várják, csak pár órányi ez a boldogság, el sem kezdődhet, mindjárt vége lesz. Álmos, pedig együtt eltöltendő óráik megszámláltattak már jóval azelőtt, hogy találkozhattak volna.

- Ugye itt maradsz éjszakára? Legalább egy kicsit beszélgessünk, legalább annyi jusson nekem is belőled, hogy megölelhesselek - könyörög a fiú, és belenéz a szemébe. Micsoda szemei vannak, olyan kékek, akár a tenger. Mesterien bánik a nézés tudományával, ha szűkíti pupilláit, egészen zöldesszürkék lesznek, de ha kinyitja a szemét, akkor csillogóan kékekké válnak. A nő nézi bénultan, megigézték a férfi szemei. Olyan tiszta a tekintete, hogy az elfedi amúgy csúnyácska arcát.

- Akkor befogadsz a házadba egy kis időre? - kérdi a nő szinte könyörögve, mert érzi, már nagyon fáradt - kénytelen vagyok pihenni keveset.

- Drágám, nekem nincsen házam, csak egy apró lakásom - de az a tied is, és a macskáimé. Tudod, van négy macskám. Tudom... irtózol tőlük, ezért mára elhelyeztem őket, csak az egyik kedvenc kandúromat hagytam otthon. Ugye nem lesz baj belőle?

- Allergiás vagyok a macskaszőrre - válaszolja az asszony természetes méltósággal - úgy beszél, mintha örökké együtt lettek volna. Oldódik a feszültség, egymásba simulnak a kezek.

- Ha elindulnál, akkor vezetnélek haza, most tolass innen ki, a posta mellett haladunk el, nem arra, amerről jöttél be a városba, hanem egyenesen keresztül a kereszteződésen, majd a sugárút vége táján szólok, melyik épületben lakom. Egy társasházban van az otthonom - adja utasításait.

Végre megtörik a csend és a feszültség, az asszony megcselekszi a mondottakat, pár perccel később belépnek egy hagyományos tömbházi lakás ajtaján. A bejárati ajtóval szemközt nyitva a háló ajtaja, benne puritán egyszerűséggel, de makulátlan renddel berendezett szoba, jobbra a konyha, mellette a fürdőszoba. Ennyi a lakás, amiről közben kiderül, nem is az övé, a szülőké, hárman vannak testvérek. Ő lakja, használja jelenleg, de már nem sokáig, mert a szülők be akarnak költözni faluról, így neki innen is mennie kell majd valamerre másfelé. Ezzel máris tisztázódik az anyagi körülmény, amiben él a férfi. Szegény, de mennyire, ruházata is arra utal, egyszerű munkásnadrág, viseltes pulóver, kitaposott sportcipő a lábán. De a szeme! Az olyan szép, mint amit még sosem látott az asszony, így megbabonázva figyeli, valahányszor találkozik tekintetük. Bátortalanul karolja át a férfi, majd hirtelen megcsókolja. A nő hagyja, nem ellenkezik. Hosszasan állnak, a csomagok mellettük, se be, se ki, az előszoba csöndjében állnak, és nézik egymást. Nincs szükség szavakra, nem fontos tudni, ki kicsoda, csak a pillanat öröme és boldogsága számít, ami mellett egyikük sem kíván elmenni.

- Éhes vagy? - szólal meg elsőnek a férfi.

- Igen, azt hiszem, illetve éhes vagyok.

- Főztem neked, igaz, csak egyszerűt, abból, amit meg tudtam vásárolni Ugye elfogadod?

- Bármit, amit te készítesz nekem - mondja mosolyogva a nő, és követi a kicsinyke konyhába a férfit. Még egyszerűbb a berendezés, egy mosogató, picike szekrény, hűtő, öreg, szegényes tűzhely és egy kicsinyke asztal, mögötte paddal, előtte két hokedlivel. Semmilyen különleges teríték nincsen, két tányér és két villa. Sem terítő, sem szalvéta. A tűzhelyen paprikás krumpli szerű étel illata csapja meg az orrát.

- Péntek van - magyarázkodik a féri - ilyenkor nem fogyasztok húst.

- Vallási okokból?

- Igen, mi nem eszünk húsfélét pénteki napon, csak növényi eredetű ételeket vehetünk magunkhoz. Kérlek, költsd el velem szegényes vacsorámat, jó szívvel kínálom, foglalj helyet.

Oly szépen mondja, férfias hangja csilingelően simogatja a nő szívét. Miért nem kínálták őt még ilyen csendesen és szépen vacsorával eddig? Még nem is ismeri ezt az embert, de érzi, azt nem tudja eldobni, amit ez a fiú nyújt, az neki maga a mennyország.

- Tudod, hogy szegény vagyok én is? Nincsen munkám, a férjemé mindenem, ráadásul nem értem a néped nyelvét sem, idegen vagyok a hazádban - mondja nemes egyszerűséggel, máris előrevetítve, hogy mi történne akkor, ha komolyabbra fordulna ez a kapcsolat.

- Ne menj ennyire előre - kérleli a férfi - hagyd a dolgokat csak úgy megtörténni. Ne gondolkodj, ne évődj rajta, majd lesz valami, de az is lehet, hogy semmi. Mindegy, a lényeg ez a perc, a pillanat, amikor együtt lehetünk. Tudom, hogy családod van, tudtam eddig is, ne ígérj semmit, csak érezd magad jól. Isten hozott otthonomban, jó étvágyat - mondja és a lábast, az asztal közepére helyezi. Tényleg paprikás krumpli van benne. A nő szed belőle, és jóízűen eszi, hiszen ennél finomabb ételt még soha életében nem evett. Evés közben nem mer felnézni egyik sem a tányérjából, annyira még nem tudnak ellazulni egymás közvetlen közelében.

- Mesélj magadról - szólal meg vacsora után a nő.

A férfi nem sokáig hagyja beszélni, elkapja derekánál fogva, ölbe veszi, majd hirtelen beviszi a szobába. A nő engedelmeskedik, egyetlen mozdulata sem ellenkezik, szinte azonnal hagyja magát elcsábítani. A férfi hosszasan csókolja, a fáradtság elillan a nő testéből is, szerelmes szavaival viszonozza a kapott becézgetéseket. Órákon át ölelkeznek, csókolják egymást, semmit sem kapkodnak el. Olyan mesterien csábítja el ez a csillogó szemű ember, amit soha nem hitt volna, hogy létezik. Olyan, akár az általa megálmodott mesében a herceg, már csak a fehér ló kellene, s erre hirtelen megjelenik a fehér kandúr. Féltékenyen dörgölődik közéjük, nem szívesen hagyja a gazdája mellé feküdni az idegen nőt. A férfi figyelmesen, érzékien reagálja minden mozdulatát, óvatosan elhessegeti a macskát. Úgy öleli őt tovább, mint aki soha többet nem fogja elengedni maga mellől. Már majdnem hajnalodik, mire végül óvatosan, akár egy kislányt, a magáévá teszi. Nem hitte volna korábban, hiába mesélte volna neki el bárki is, hogy létezik ekkora csoda, hogy létezik ennyi érzékiség, érzékenység egy férfiban. Csak ne lenne ennyivel fiatalabb, csak ne lenne ilyen messze, és ő ne lenne családos anya... de minden olyan nagyon bonyolult. Hirtelen elhessegeti rossz gondolatait, hiszen a férfinak igaza van. Hagyni kell a pillanat varázsát, a boldogság mellett nem szabad elmenni. Élvezni kell hát minden pillanatot, amit a mában élhet meg. Mi lesz holnap? Talán nem is számít, csak az itt, csak a ma, ami ennyire nagy örömmel tudja eltölteni. Hirtelen a hajnali ima hangjára eszmél fel, ledöbben.

- Mások imával kezdik a napot, és kérik bűneik feloldozását az Istentől, mi meg épp bűnt követünk el ellene - mindketten mosolyognak, kacagnak, boldogok. Ilyen az igazi mennyország? - talán ilyen, talán ez csak az előtere. Lehetett volna így is élni? - Fogalmazódik meg benne a kérdés, de a választ is tudja, nincsen földi mennyország, mert valami mindig elrontja azt, az ember nem képes hosszú távon boldogságban élni. Olyannyira megférhetetlen, hogy eltaszítja azt magtól, vagy nem is veszi észre annak jelenlétét, hanem elmegy mellette, miközben azért epekedik, amit épp ő dobott el magától. Lassan elalszik, édesen, elégedetten. A királyfi tartja karjaiban, védi álmát, nem meri feje alól kihúzni a kezét, óvja drága kincsét, nem mozdul. Figyeli az arcvonásait - mily bájos - mondja ki halkan, amit gondol. Majd eszébe jut a rémes valóság, akinek az álmát épp vigyázza, pár órán belül visszamegy abba a világba, amiből idecsalta, és akkor vége. Fájdalmasan nyilallik belé, most itt van, most nézheti őt, de hamarosan újra köddé válik, élete asszonya fekszik ágyában, de nem lehet végleg az övé. Keservesen, nyomorultul érzi magát, ő szegény, se munkája, se lakása, se pénze, csak az érzéseit adhatja ennek a szép nőnek, aki jóléthez van szokva. Tudja, mindez oly csekély, nem elég egy közös élet megkezdéséhez. Kegyetlenség volna őt kiragadni abból a biztos közegből, amiben most van, de milyen jó lenne mégis... nem tudja, mit tegyen, hogyan tarthatná meg ezt az igazgyöngyöt magának. Míg a nő szépen pihen, egyenletesen veszi a levegőt, nesztelenül, kisimult arccal fekszik mellette, ki tudja, merre jár álmában, addig ő ott tartja egyik kezével a másikat, hogy ki ne ejtse a drága fejet, most nem szabad letenni, most inkább szenvedni kell érte. Hogyan lehet ennyire szeretni valakit? Izzó tekintete hirtelen ködös lesz, öröm és fájdalom könnyei peregnek arcáról a nő selymes bőrére. Megrándul annak teste, hirtelen kinyitja szemét, látszik rajta, hogy megijed, nem érti, hol van, vagy még csak olyan nagyon keveset aludt, hogy a fáradtságtól szeppenhetett ennyire meg?!

- Hol vagyok? Ki vagy? - kérdi ösztönösen, majd sírni kezd.

Nem mer szólni neki, bár nagyon rosszul esik, hogy nem ismeri azt a nyelvet, amin őt az asszony most megszólította, csak sejti mindazt, amit az asszony ki is ejtett. Mély barázdák jelennek meg homlokán, egész sikertelen eddig élete ott lapul abban. Miért születik meg az, aki nincstelenné lesz, miért van az, hogy nem szereti senki sem a szegény embert? Annyi kérdés jár a fejében, de egyiket sem mondhatja hangosan ki. A szép tünemény csöndesen alszik tovább, felriadt, de újra elringatta egy biztos kéz. Lágyan simogatja homlokát, mint egy gondos anya, aki vigyázza gyermeke álmát. Majd finoman leengedi a fejét, óvatosan segít a másik kezével, kihúzza végre kővé dermedt, remegő karját. Még alig ismeri, és máris mennyire félti, ösztönösen érzi, gondoskodnia kell róla, elesett, bátortalan, bár el tudta csalni, de talán ez még mindig nem elég ahhoz, hogy merjen változtatni a megszokott, kényelmes életén. Mennyit tépődik ezen, mert sem elveszíteni, sem megtartani nem tudja. Kesernyés boldogság, amit érez...

 

- Neked főztem, épp iható, már nem forró, jó erős. Szükséged van rá, hogy fel tudj ébredni. Féltelek, nem merlek ilyen állapotban elengedni, hosszú út vár rád.

- Ne gondolj most erre - kérleli a nő - csak ölelj...

- Nem akarlak kimeríteni, az életemnél is jobban szeretnék most veled szeretkezni, de megígérted a férjednek, hogy estére hazaérsz. Akarlak, örökké és mindig, de ma haza kell menned. Neked kell eldöntened, hogyan legyen tovább. Én itt várlak, szeretlek, tudod, érezned kell, ám nem dönthetek helyetted. Láttad, amit nem tagadtam el előled, szegény munkanélküli vagyok. Egyszerű kőműves mester, akinek télen semmi munkája. Nyáron vagyogat, de ebben a szegény világban már akkor sem úgy akad munka, mint idáig. Bármit elvállalnék egy normális állandó munkahelyen, de egyelőre reménytelen a helyzetem. Ez a lakás is a szüleimé, hárman vagyunk testvérek, még ez sem az enyém, és nem is lesz, csak amíg ők ott a falusi pedagógusoknak adott szolgálati lakásban élnek. Nemsokára át kell adják, hiszen nyugdíjasok lettek, és az csak addig járt, míg tanítottak. Nekem akkor marad majd az albérlet, ha lesz miből kifizessem. Ha engem választasz, ígérem, igaz szívemet adom cserébe, és örök hűségemet, gondoskodást, tiszteletet, szerelmet, de ha nem vállalod ezt a bizonytalan életet, megértem, nem kényszeríthetlek egy ilyen helyzetbe bele. Nagyon fáj az elválás, mert mostantól még nehezebben fogom viselni, de most úgy érzem, el kell engedjelek.

 

Pár perc, és már olyan, mintha végigaludta volna az egész éjszakát, felkapkodja táskáit, gyorsan beledobálja a holmiját, magára kapja a kabátját, mint akit áram ütött meg, mennie kell, nem akar hátranézni, búcsúzkodni, csak kiszalad, a kocsiig meg sem áll. Ott éri utol a férfi. De szürke lett az élénk színű szempár... gondolja, de nem akar visszalépni, kinyitja a kocsi ajtaját, gyorsan beszáll. A férfi gyorsabb, nem hagyja indítani az autót, hirtelen beugrik mellé, és megfogja a kezét.

- Megrémültél, tudom, érzem, de kérlek, várj! Csak egy utolsó csókot adj még nekem! - és mindenki előtt, a zajos utcán, hiszen a város lakói már nyüzsögve élik életüket, a közelben valami piac lehet talán, mert túl sok a járókelő arrafelé, megcsókolja, hosszasan öleli, már majdnem ölbe veszi. Legszívesebben el sem engedné, de a nő kiszabadítja magát az ölelésből:

- Kérlek, engedj hazamenni! - szemei könnybe lábadnak, nagyon fáj ez a mondat, de mégis ki kellett mondania. A férfi lassan, kényszeredetten kiszáll, becsukja maga mögött az ajtót, sóváran végignézi, amint az autó kigördül a parkolóból, lekanyarodik a sugárútra, majd egyre kisebbé válik, végül eltűnik a szürke utcai létben.

 

*

 

Folyt.köv.

Előző rész

Első rész


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#7. 2011. augusztus 10. 20:56
Megmondom az őszintét, valami csavart vártam, de nem jött, ami persze cseppet sem baj.
Remek ez is, ahogyan az előző részek.
Gratulálok Ili!
Szeretettel: answer
Eliza Beth
#6. 2011. augusztus 10. 17:39
Van a végén két szó, ami nagyon idegesítő.
Idézem:
"Folyt. köv."
:-))))
janos
#5. 2011. augusztus 10. 15:00
A szép és jó szerelmet házassággal nem szabad fel cserélni mert el vesz. Szeretem a folytatásos filmeket de egyszeri olvasással, egyben.
Gratulálok!
János
Döme Zsuzsa
#4. 2011. augusztus 10. 14:05
Vajon a főszereplő az álomtól vagy a valóságtól került-e messzebb? Talán csak a szerző tudna válaszolni az olvasó feltoluló kérdéseire... Mindenesetre nem lehet nem végigolvasni!
Juhász Kató
#3. 2011. augusztus 10. 13:51
Ilikém!
Az az érzésem, hogy a beteljesült szerelem
megtöri a korábbi varázst.
Jól ábrázoltad a fiatalember kilátástalan anyagi helyzetét, mely sajnos gyakori akadálya egy
tartós párkapcsolatnak.
Kíváncsi vagyok a történet végére, van
elképzelésem arról, hogy dönt majd az
asszony.
Balage
#2. 2011. augusztus 10. 11:00
Tetszett ez is.
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek