Csucsu

Odakinn továbbra is esik a hó, folyamatosan növelve az immár tíz centis hótakarót. Nagyon helyes, kell a muníció a másnapi hóember építéshez.

 

A tó feletti sűrű köd eltakarja a kilátást, pedig Jutka reggelente  éppen azért kanyarodik errefelé, hogy élvezze a természet szépségét.  Megnyugtatja a sima víztükör és  a látóhatáron a  nap látványa. Reggelente fél nyolckor elindul a két gyerekkel.  Kislányát viszi az óvodába, utána levegőzés gyanánt másfél éves kisfiával sétálnak egy nagyot a tóparton. A friss levegőn  Lacikát  rendszerint elnyomja az álom és alszik, mint a bunda.

Jutka számára ez a fél óra a meditálás ideje. Egyenletes léptekkel halad, tolja a babakocsit és megpróbálja gondolatait rendezni. Két szép és egészséges gyermek édesanyjaként valójában  boldog lehet. Párjára sem panaszkodhat, mert jó társ és szerető apa, éppen olyan családcentrikus, mint amilyen férjről álmodozott. Mit sem számít a közöttük lévő húszesztendőnyi korkülönbség, az pusztán egy szám, ahogyan az sem érdekes, hogy nem házasodtak össze.  Ami  lényeges, az a lángoló szerelmük, valamint az összhang, amivel gyermekeiket nevelik.

Fél éve költöztek ide a fővárosból, mert itt tisztább a levegő, ami fontos a gyerekeik miatt, nem beszélve arról, hogy errefelé olcsóbbak az albérleti díjak. Havi hatvanezerért plusz rezsiért bérelnek egy kétszobás komfortos házat, melyhez tartozó telken az idén már megtermelhetik a konyhára való zöldségeket, és a hat bőven termő gyümölcsfa révén a jövő télen ott sorakoznak majd a spájzban  a lekvárok, befőttek, sőt, savanyúságot is tesz el, legalább tíz üveggel.

A vidéki élet lassan átformálja a fiatalasszonyt is. Lemond a dohányzásról, nagyokat sétál a gyerekekkel és a kertben is szívesen tevékenykedik. Szabadnak érzi magát, mert ebben a kis faluban szellősek az utcák, nincsenek panel rengetegek és az emberek is barátságosak. Nem barátkoznak könnyen, erre nem is tart igényt, de mosolyognak és visszaköszönnek.

Szerencsés génjei vannak, mert megtartotta vékony, lányos alakját. Ma rövidebbre veszi a sétát, mert bemegy a faluba központjába bevásárolni a coop boltba, melyet szeretne addig lebonyolítani, míg Lacika békésen alszik a kocsiban. Kellemetlen a többi vásárlók füle hallatára győzködni kisfiát, hogy miért nem célszerű csokoládét, cukorkát vagy hasonló nyalánkságokat venni, miközben majd megszakad a szíve, mert megvenné, ha lenne rávalója. A család utolsó ötezresét vette magához, mert tejet, kenyeret, felvágottat, csirkeaprólékot, szalonnát kell vásárolnia. Párja szobafestő, egy vállalkozónál dolgozik minimálbérre bejelentve. Rendes ember a főnök, mert ha teheti, százötvenezret tesz a fizetési borítékba. Ha teheti! Ez a lényeg!  Többnyire alvállalkozóként kapnak nagyobb munkát, ami önmagában nem lenne baj, ha tisztességesen kifizetnék a számlájukat. Magyarázta már neki a párja, hogyan megy ez, de képtelen felfogni, pontosabban elfogadni a világ ilyetén bonyolult működését. Léteznek a nagyvállalkozók, akik az üzleteket kötik, kiadják a munkát a fővállalkozónak, az részekre bontva a munkafolyamatokat, alvállalkozókkal köt szerződést, és  ugyanígy működik a számlázás is. Kézen-közön eltűnik a pénz, mire lecsorog azokhoz a kisebb cégekhez, melyek munkavállalói végzik a tényleges munkát. Munkásember asztalára kerül-e kenyér, az a nagyvállalkozókat egyáltalán nem izgatja. Hasonlóképpen a politikusok homlokán az aggódás miatti ráncokat  sem a munkások elmaradó bérei  okozzák, hanem az a  nyugtalankodás, amit saját csúszópénzük elfogadásához kapcsolódó lebukásveszély  jelent. Mennyiben valós ez a veszély? Nehéz megítélni. A politikai hatalom és a nagytőke gazdasági érdekeinek összefonódása a gránitnál is szilárdabb, kikezdhetetlen, a törvényeken felülálló   szövetségeket eredményez.

A tó körüli ingatlanok használatukat tekintve  kivétel nélkül nyaralók, emiatt télen kihaltnak látszik az egész telep.   A falubeliek télen  nem járnak errefelé, sőt, a kóbor kutyák  is messze elkerülik a vízparti ingatlanokat, éppen ezért szeret Jutka itt sétálni.  Zavartalanul  kedvére kószálhat a parton, ahol a víz felől érkező friss levegővel körbe burkolja a szél, s addig sertepertél körülötte, mígnem feledteti vele a gondjait. „Jól vagy és jól érzed magad!" - susogja fülébe kitartóan  mindaddig, mígnem azt maga is elhiszi. Létezik az a nézőpont, melyből valóban úgy tűnik, hogy megelégedhet a sorsával, hiszen tető van a feje felett, szerető családban élhet, és nem számít, hogy nincs asztalán francia kaviár, orosz krémtorta, a véres bélszínt pedig egyenesen nem is szereti. A napról napra növekvő múlt  egyre mélyebbre temeti emlékezetében a régi történéseket. Fényévnyi távolságra kellene keresnie  a sikeresen elvégzett  két egyetemi évét,  hasonlóképpen  Rettegett Ivánnak becézett professzora biztatását, mely szerint ha így folytatja, egykor  kiváló biológus lesz belőle. A jelenlegi tények az érdekesek, azok a fontosak,  hiszem ma már  briliáns édesanya, kiváló szerető és megértő társ. Kell ennél több?

Úgy érzi,  mintha folyamatosan  erősödnének a széllökések, miközben folyamatosan csökken a hőmérséklet.  Ideje befejezni a sétát, bevásárolni  és mielőbb hazatérni.

Megfordítja a gyerekkocsit, megigazítja Lacikán a takarót. Csak meg ne fázzon a kisfia! Annyira elgondolkodott, hogy észre sem vette az idő múlását. Sebes léptekkel igyekszik mielőbb elhagyni a vízpartot. Erősödik a szél hangja vagy valaki a nyomába eredt? Mielőtt hátranézne, hátulról  erős férfikarok átkarolják, majdnem kiszorítva mellkasából a levegőt, és suttogó, ámde határozott férfihang utasítja:

-        Ne sikoltson! Nem lesz bajuk, csak a pénze kell!

Sóbálványként megmerevedik Jutka. Jeges kéz szorítja a szívét. Ki ez és mit akar? A hangja! A hangja ismerős! Olyan, mint Csucsué!

-        Csucsu...- sóhajtja alig hallhatóan.

A kezek azonnal elengedik, mégsem néz hátra, mert felébredt Lacika,  arcán rémület tükröződik,   sírásra görbül a szája  és hiába nyugtatja édesanyja, eltörik a mécses. Bömböl, mint akit bántanak. A gyereksírást felkapja a szél és a falu lakott része felé száguld  vele.

-        Te vagy, Jutka? Ne félj, csak vicceltem! Várj egy percet! Hozom a kocsit és hazaviszlek!

Az álmából felriadt, fázó kisfiút megnyugtatni az édesanyjának is komoly feladatot jelent, hiszen a jelenlegi körülmények között nem tudja tisztába tenni, megitatni, pusztán védőn magához öleli, hogy a lehető legkisebb mértékben érje a szél, s megpróbálja szavakkal babusgatni,  megnyugtatni, hogy nem éri semmi baj, perceken belül hazaérnek.  

Megáll mellettük a metál zöld sportkocsi, kipattan  belőle a magas, jól öltözött fiatalember, és nyitja a hátsó ajtót, hogy az asszony beülhessen gyermekével a hátsó ülésre.

-        Beteszem a gyerekkocsit a csomagtartóba és kérlek,  navigálj, mert még nem vagyok ismerős a településen.

Pár perc múlva megállnak az aprócska, palatetős ház kerítése előtt. A fiatalember készségesen segít Jutkáéknak kiszállni az autóból,   előveszi a csomagtartóból a gyerekkocsit. 

-        Köszönöm, hogy hazahoztál bennünket. Nem akarlak feltartani  -   szabadkozik a  fiatalasszony -, tisztába kell tennem Lacikát, utána ebédet főzök.

Elkomorul a fiatalember. A házacska nem túl nagy, de takarosan frissen színezett a homlokzata. Amennyi a telekből látható az utcáról, az rendezettnek, gondozottnak látszik. Sem kocsibeállója, sem garázsa nincs, pedig az már a huszonegyedik században elengedhetetlenül szükséges lenne.  Meglehet, hogy Jutkáéknak nincs is autójuk?

-        Nagyon szívesen tettem! Meghívsz egy kávéra? - kérdezi a nem várt vendég, közben  megnyomja a távirányítót, mire  bezáródnak a kocsi ajtói   és bekapcsol a riasztó.

-        Csucsu, öt éve nem találkoztunk. És ez a normális. Mindketten éljük a magunk életét.

-        Ugyan, kedvesem, nem akarom feldúlni a családi életed! Pusztán megiszunk egy kávét és beszélgetünk! Lenne miről!

 Mindketten érzik, hogy ez a váratlan találkozás hamarosan kínos helyzetbe hozhatja őket. A kellemetlen helyzetet Lacika oldja fel azzal, hogy gügyögve nyújtja a kezét a férfi slusszkulcsa felé, mert az olyan rettentően érdekes, három gombja van, amit lehetne elmélyülten nyomkodni, sőt, megrágcsálni kissé, főleg a piros színű gombja felőli részt, mert az úgy kelleti magát.

-        Gyere, kisöreg, átveszlek anyától, hogy könnyebben boldoguljon az ajtózárral. Tudod, nem egy műszaki zseni!

Tetszik Lacikának az idegen bácsi, mert puha, meleg a keze és arcának  kellemes illata van. Eltette a kabátja zsebébe a slusszkulcsot, sebaj, megpaskolja tenyerével a simára borotvált arcát, majd a vállára hajtja a fejét. Ez egy másfél éves kisfiúnál az elfogadás jele.

A házban rend és tisztaság honol, mégis meglepődik a vendég, mert túlzsúfoltnak nem mondható a lakás. Minimális a berendezése, mintha egy lakberendező arra törekedett volna, hogy kizárólag az okvetlenül szükséges IKEA bútorokat helyezzen  el a lakásban, annak érdekében, hogy tágas élettér maradjon szabadon a családtagok számára, mégis legyen elég hely a ruhaneműk és egyéb tárgyak elhelyezésére.

Jutka leülteti vendégét a nappaliba, amely egyben a felnőttek hálószobája is, és kristályvízzel, keksszel kínálja, majd visszavonul kisfiával a gyerekszobába. A pelenkázás intim dolog.

A fiatalember puha léptekkel kilopózik a konyhába. Elég körülnéznie ahhoz, hogy átfusson arcán a fintor. Itt bizony nagyítóval kellene keresni az élelmiszereket. Visszamegy a nappaliba.

-        Jutka, látod, milyen figyelmetlen vagyok! Semmit sem változtam! Meghívatom magam egy kávéra, holott egy szelet csokoládét sem hoztam a kisfiadnak! Mindjárt jövök! Pótolom a mulasztásomat.

Hiába tiltakozik a háziasszony, felkapja kabátját a vendég  és sietősen távozik.

-        Gyere kisfiam, elővesszük a dömpert, játszhatsz vele, míg én kitalálom, mit főzzek ebédre.

Lacika imádja a dömpert, abba belefér a nővére alvós babája, sőt, az ő barna macija is. Lehet őket körbe- körbe húzni a nappaliban, ha ledőlnek, akkor visszarakni. És velük könnyű beszélgetni, mert mindent megértenek, nem úgy, mint a felnőttek.

Nézelődik Jutka a spájzban. Fél zsák krumplin kívül csak néhány sárgarépa és fel üveg lekvár árválkodik a polcokon, a többi helyet az üres utazótáskák és bőröndök uralják. Belepirul az ürességbe. A fenébe is! A végén ebédre is itt marad Csucsu, és szégyenkezhet a szegénységük miatt. Paprikás krumpli lesz ebédre lekváros palacsintával.

Mit keres itt, ebben a kis faluban az országos hírű, neves  építész apuka elkényeztetett fiacskája? 

-        Ananana - fogja meg szoknyáját Lacika.

Persze, itt a tízórai ideje.

-        Gyere, kisfiam, kenek neked lekváros kenyeret! Tudod, amit annyira szeretsz. A palacsintára meg kakaót szórunk. Azt te is szereted, meg a nővéred is. Felültetlek ide a pultra, míg eszel, addig megpucolom a krumplit. Mit nézel, Lacikám? Elment Csucsu bácsi és lehet, hogy vissza sem jön. Az lenne a legjobb! Nem, a kés nem gyerek kezébe való. Itt a lekváros kenyered, ráteszem egy kistányérra, gyere, bemegyünk a szobába és keresek neked  a televízióban egy rajzfilmet.

Az jó! Azt szereti Lacika! A lekváros kenyér is finom. De nem szabad adni belőle a Macinak, mert azért megharagszik anya. nehéz kimosni a bundájából a ragacsos lekvárt. Azért odaülteti maga mellé a mackót, mert kettesben jobb nézni a televíziót.

A tűzhelyen fő a paprikás krumpli. A palacsintát is bekeveri, hogy csak sütni kelljen. Á!  A fenébe is! Csucsu meghívatta magát egy kávéra, csakhogy egy kávészem nem sok, annyi sincs a házban. Sokkal olcsóbb a tea, ami legalább annyira serkentő hatású, mint a kávé. Rászoktatta a párját is, nem könnyen, de ma már ő sem cserélné el a kávéra.

Miért is izgatja magát Csucsu miatt? Úgysem jön vissza! Megrettent, mert számára a szegénység ismeretlen fogalom. Akkor is az volt, amikor levitte a nagyanyjához bemutatni a fiút. Mamóka az ünnepi ebédhez levágta a kakast, finom húslevest és pörköltet főzött belőle. A gyorséttermek ételein felnőtt pesti fiú  úri gyerek mivoltát meghazudtoló módon, valamennyi illemszabályt nélkülözve valósággal falta  Mamóka főztjét. Ebéd után lelkesen  segített cseresznyét szedni,  ne kelljen a nagymamának létrára állva lekapkodni a fáról a berakni valót. Aprólékos munka a cseresznyeszedés. „Nem nekem való a vidéki élet!"- jegyezte meg Jutkának, amikor a nagymama nem volt a közelükben. Bezzeg az idős asszony másként vélekedett vendégéről: „Jó férj lesz belőle, lányom!" Csucsu családja egyszerűen nem fogadta be Jutkát, az árva leányzót, aki tízévesen balesetben elvesztette a szüleit, és özvegy nagyanyja gondoskodására szorult, és egyetemi tanulmányainak költségeit fedezendő, heti három alkalommal angol tulajdonú sörbárban dolgozott pincérnőként.

Ne foglalkozz a múlttal! - korholja magát. A jelen teendőire koncentrálj Jutka! - biztatja magát. Megmosdatja kisfiát, akinek arcán ott virítanak a lekváros kenyér nyomai. Megitatja teával és elkezdenek játszani. Leülnek egymással szemben a nagyszőnyeg két végére, és gurítják egymásnak a sárga-kék csíkos labdát, közben Jutka gyerekmondókákkal szórakoztatja Lacikát. Nagyokat kacagnak, ha a labda nem oda gurul, ahová szeretnék.

Mikor érkezett vissza Csucsu, azt már nem lehet megmondani. Az ajtóban állva figyeli anya és fia játszadozását, s az arcán tükröződik érzelmeinek egész arzenálja.

A konyha felől érkező szagok szerint hamarosan leég az étel. felpattan Jutka és akkor veszi észre a fiatalembert. Elpirul, mint a kislány, aki rossz fát tett a tűzre.

-        Mióta állsz itt? - kérdezi éles, sértődött hangon.

Nem vár választ, rohan a konyhába, és amint elmegy vendége mellett, orrába kúszik a fiatalember arcszeszének átható illata. Lekapja a gáztűzhelyről a  lábast. Akkor veszi észre, hogy két hatalmas  telitömött bevásárlószatyor foglalja el a konyhaasztal háromnegyedét.

-        Mi ez Csucsu!

-        Gondoltam nem jövök üres kézzel!

-        Mit képzelsz magadról?

-        Semmit, kedvesen! Hoztam néhány dolgot. Ott a kávé a kék szatyor tetején. Míg megfőzöd a feketét és elpakolsz, addig játszom Lacikával.

Egekbe szökik a háziasszony vérnyomása. Valósággal reszket mérgében, de nem kiabálhat a kisfia miatt, pedig legszívesebben elküldené a vendégét a fenébe.  Menjen vissza a híres apjához, a divatikon anyjához, a budai villájukba, melyben neki annyi keserűséget és megaláztatást kellett lenyelnie, melyek két emberöltő alatt sem törlődnének ki az emlékezetéből.

Mit csináljon? Tegye ki az udvarra a szatyrokat? Föléjük hajol és kicsordul a könnye. Nem teheti! A szentségit! Mindenre szükségük lenne, amit első látásra felfedez bennük. Legalább harmincezer forint értékű élelmiszer! Vajon mikor viselkedik tisztességes anyaként? Ha büszkeségből kidobja Csucsut a két szatyorral együtt? Vagy szó nélkül megalázkodik és elfogadja az adományt? Mennyit jelent nekik és mennyit Csucsunak? Ebbe jobb, ha bele sem gondol.

Zokogva veszi elő a szatyrokból a tartalmukat,  a tőkehúsokat, két egész csirkét, a füstölt kolbászt, szalonnát, a rúd szalámit, kenyeret, karton tejet, vajat,  lisztet, cukrot, kávét, konzerveket, zacskós süteményeket, üveges lekvárokat, savanyúságokat, két doboz túró rudit, sajtot, tejfelt, olajat, csokoládét, fűszereket, gyümölcsöt, zöldséget.   Jár Jutka keze, hogy mielőbb helyükre kerüljenek az élelmiszerek. Abbahagyja a sírást, mert a munkájára kell koncentrálni. A húsokat hagyja a végére. Kezet mos, előveszi a vágódeszkát, az uzsonnás zacskókat és  a legnagyobb késüket.  Muszáj feldarabolni és felhasználás szerint zacskózni azokat, mert úgy kell lefagyasztania.  Párjával való együttélésük során eddig sohasem volt egyszerre ennyi élelmiszerük.

A szoba felől nevetés hallatszik. Csucsu és Lacika csokoládét majszolnak.

Jaj, elfelejtett kávét főzni! Mindegy, előbb befejezi a hús adagolását, hogy mielőbb a mélyhűtőbe kerüljenek.

Belehasít egy gondolat. Mit mond este  a párjának, honnan kapták ezt a sok élelmiszert?

Ebéd után Jutka lefekteti aludni  Lacikát, aki nyűgösködik, pedig álmos, de szívesen játszana még Csucsu bácsival.

-        Még újdonság vagyok Lacika számára. Érthető, hogy nyugtalan. Majd én elaltatom. Bízz bennem, Jutka.

Mire elmosogat az asszony, Lacika már békésen alszik.

-        Irigylem a férjed! Csodálatos asszonyt kapott!

-        Nem mentem férjhez.

-        Az nem számít. Ennyi év után, elárulnád, hogy miért tűntél el az életemből?

-        Csucsu, ez már nem érdekes. Inkább azt mondd meg, hogyan kerültél ide.

 A csillogóan tiszta viaszosvászonnal borított asztalhoz ülnek, egymással szemben. Közöttük a tálcán ott gőzölög két csésze kávé.

-        Gondolom, nem lepődsz meg azon, hogy véletlenül ennek is apám az oka. Elegem lett abból, hogy irányítani akarja az életemet, egészen addig, míg levegőt tud venni. Miatta lettem orvos, neki akartam megfelelni, a tanulásban és a sportolásban is. Természetes volt számomra, hogy tálcán kapom a lehetőségeket, hogy nincsenek gondjaim, mert megkapom azt is, amire csak rágondolok. Apám büszkélkedett velem, a fia a legjobb tanuló, a legjobb sportoló, a legszófogadóbb gyermek, miközben úgy bánt velem, mint cégénél a legutolsó beosztottjával, azonnal pattannom kellett, ha bármit kért tőlem. De ennek vége! Kinyílt a szemem! Válaszút elé állítottam: vagy hagyja, hogy éljem a saját életemet, vagy kimegyek Amerikába a nagybátyámhoz és többé az életben nem lát! Őrjöngött, vagdalkozott, sértegetett! Úgy kiborult, mint akkor, amikor bejelentettem neki, hogy eljegyeztelek és feleségül veszlek! Mit képzelek én, nem tehetem meg, hogy besározom az ő makulátlan hírnevét! Tartozom neki azzal, hogy a felső középosztályhoz méltó életet élek! Eleget kell tennem az elvárásoknak! Annyira összevesztünk, hogy kezet emelt rám. Nem tudott megütni, mert kicsavartam a kezét. Megígértem neki, hogy Amerikából is kikészítem, ha nem hagy békén. Anyám, aki addig békésen magazint olvasott a nappaliban, és nem érdekelte a vitánk, közbeszólt. Verjem meg az apámat, helyette is. Megérdemli! Korábban kellett volna pofán vágni! Akkor, amikor elszakított tőled! „Üsd fiam, hiszen ő mindössze csak egy zsebdiktátori allűrökkel rendelkező pénzeszsák! Egyetlen dologgal tudnád kiborítani, mégpedig azzal, ha megcsapolod a bankszámláját! Bármelyiket! Mit gondoltál, gyerekem, saját teljesítmények miatt érted el a sikereidet? A frászt! Apád pénze áll mindegyik mögött. Egyszer az életben légy végre férfi! "

-        Sajnálom, Csucsu!

-        Mit sajnálsz?! Te is bedőltél az apámnak! Elmenekültél, mert megfenyegetett! Vagy lefizetett? Ne, ne mondj semmit! Lényegét tekintve mindegy! Megzsaroltam az öreget, vagy vesz nekem egy vidéki körzeti orvosi praxist, vagy irány Amerika! Júniusban szakvizsgázok és szeptember 1-től átveszem Zsombori doktor körzetét. Azért jöttem ide, hogy körülnézzek. Jól lehet, már mindegy, mert apám megvette a praxist. Többé nem fogadok el tőle egyetlen forintot sem! Megállok a magam lábán! Az sem érdekel, ha az ügyvédbojtár barátnőm nem tart velem. Eltűnéseddel kitépted szívemből a szerelmet! Örökre! Mondd, miért nem harcoltál értem? Egyáltalán, szerettél engem?

Jutka legszívesebben átölelné a fiatalembert, mint anya a duzzogó gyermekét. Nem teheti, mert Csucsu felnőtt ember, aki eddig vattába csomagolt életet élt, és rá kellett döbbennie, hogy huszonkilenc évesen ideje elvágni a köldökzsinórt és elengedni apja kezét.

-        Jutka! Még mindig szeretlek! Gyere vissza hozzám! Felneveljük együtt Lacikát és lesznek közös gyermekeink is! Úgy, ahogyan terveztük!

Csucsu átnyúl az asztalon és kezébe veszi Jutka kezét. Felhúzódik bal csuklóján  ingének mandzsettája,  láthatóvá téve az apró, szabálytalan vörösen izzó tűzfoltot.

-        Lehetetlen dolgot kérsz! Szeretem a páromat! Két gyerekem van. Lacikának van egy nővére is, Katka, aki már óvodás.

-        Nem számít, Jutka! Mi összetartozunk! Nem reméltem, hogy valaha is viszontlátlak! A sors akarta, hogy ismét találkozzunk!

-        Kérlek, Csucsu, most menj el.

-        Nem küldhetsz el!

-        Tévedsz, Csucsu! Elküldhetlek! Maradjunk jó ismerősök! Nem barátok! Mert azok sohasem voltunk.

-        Ne mondd, hogy ilyen szerényen akarsz élni? Mellettem nem lesznek anyagi gondjaid! Nagybátyám mint tudomást szerzett az apámmal folytatott purparléról, átutal nekem egy nagyobb összeget azzal, hogy megkönnyítse nekem a praxisom beindításával járó anyagi nehézségeket. Abból tíz évig is megélünk!

-        Menj el, Csucsu!

Jutka hangja éles, mint a metszőolló. Meghökken a vendége. Erre nem számított! Vele nem lehet így beszélni! Még Jutkának sem!

A háziasszony udvariasan kikíséri feldúlt vendégét. Búcsúzáskor megköszöni neki, amit a családjának vásárolt.

-        Szívesen Jutka! Bármikor számíthatsz rám, ha üres az éléskamrád!

Ez nem igazán elegáns utóvágás!

Felébredt Lacika, üldögél a kiságyában és baba beszéddel győzködi a mackóját, hogy nyugodtan cumizzon, mert neki ez csak az elalváshoz kell.

Hamarosan elindulnak az óvodába, Lacika nővéréért. Jutka teát és két túró rudit készít az útra. Közben szemerkélni kezd a hó. Felnéz az égre és megállapítja, hogy hamarosan sűrű nagy pelyhekben hull az égi áldás, amit élveznek majd a gyerekek.

 Sötétedik, mire hazaérnek és szakad a hó, fehér takaróba burkolva a tájat. Jutka úgy dönt, hogy ma nem főz vacsorát. Hideget esznek és ebédről maradt palacsinta is.

Vacsora után szokás szerint párja mesét olvas a két gyereknek. Egyet, kettőt, hármat, attól függően, mikor dörzsöli Lacika a szemét, jelezve, hogy álmos. Jutka megfürdeti a kisfiút.

-        Apa, ma házikót és virágokat rajzoltunk az oviban. Megmutassam, hogyan sikerült?

Máris hozza az alaposan összehajtogatott rajzot. Gondosan kisimítja, betelepszik az apja ölébe és mutogatja, mit miért színezett pirosra, zöldre, kékre. Bal kézfején ott virít az aprócska tűzfolt.

-        Ügyes vagy kislányom! - dicséri az apja és ad egy puszit a kislány buksijára.

Fél kilenckor a gyerekek már az igazak álmát alusszák.

-        Gyere, Jutka, beszélgessünk. Jó hírem van! Két hónap múlva Németországba utazunk. Ott vállalt munkát a főnök, és ketten vihetjük a családunkat is. Tudsz németül? Sebaj, majd megtanulsz. Hanem itt járt az angyalka? Úgy látom, alaposan feltöltötte az éléskamránkat!

-        Nem, nem az angyal volt. Csucsu volt itt. Szeptember egytől ő lesz az új körzeti orvosunk.

-        Derék dolog!

A férfinek szemmel  láthatóan emelkedik a vérnyomása.

-        Nyugodj meg, szívem! Elküldtem. És nem tud semmit.

-        Helyes! - sóhajt fel megkönnyebbülten a családfő. - Tudtam én, hogy nekem van a világon a legokosabb asszonyom!

Átkarolja felesége vállát. Jó érezni az asszony testének melegét.

-        Holnap igyekszem korán hazajönni. Úgy készülj, hogy hóembert építünk a gyerekekkel! Apropó! Nem tudod, hová tettük a szótárakat? Muszáj feleleveníteni a német tudásomat, mert érettségi óta elfelejtettem a teljes szókincsemet!

-        Nem lehetett valami sok! - replikázik az asszony.

-        Miért mondod? A keveset is el lehet felejteni!

Hajaj, gondolja Jutka, mindent el lehet elfelejteni. Sőt, ki is lehet törölni az ember emlékezetéből. Bár ez  kivételesen a nyelvtudásra nem vonatkozik.

Odakinn továbbra is esik a hó, folyamatosan növelve az immár tíz centis hótakarót. Nagyon helyes, kell a muníció a másnapi hóember építéshez.

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek