Csomós Róbert: A MOSOLYGÓ OROSZLÁN ESETE 2/4

Ha nem ették meg az egészet, akkor az ebéd-maradék-vacsorából, néha még másnapi-vacsoramaradék-ebédre is futotta.

 

Graumauser úr világ életében későnkelő volt, szeretett sokáig lustálkodni, távoli ifjúsága idején még a szerelem óráit is késő délelőttre tette át. S. Éva pedig a fürge harácsolók szokása szerint, már a hajnali órákban elkezdett mocorogni, még télen is hatkor kelt, hét óra után pedig már útra készen, telefonon zaklatta az ügyfeleit. Legkésőbb fél nyolckor, miután kutyafuttában kihörpölt egy csésze rossz teát, felkapta az ügyes-bajos dolgaival kitömött ridiküljét, és elviharzott, hogy déli tizenkét óráig ne is kerüljön elő. Viszont óránként, sokszor félóránként is (pláne ha másoktól, az ügyfelektől ingyen telefonálhatott) hazacsengetett. Mindegy! Ezek a délelőtti órák voltak Graumauser úr részére a pihenés oázisai. Elővette rejtekéről, és az ágy melletti karos lámpatartóba becsavarta a tiltott száz-wattos égőt, bekapcsolta a fürdőszoba villanybojlerét, és olvasgatta valamelyik kedvenc ókori íróját, filozófusát, költőjét. Hérodotosz, Euripidész, Szophoklész, Demoszthenész, Cicero, Terentius, Vergilius néhány órára feledtetni tudta vele szorultságát, de tizenegy óra tájban sürgősen kelnie kellett, kiszellőztetni a meleget a szobából, aztán, nehogy árulójává váljék, elfürödte a melegvizet, visszacsavarta a huszonöt wattos égőt az olvasólámpába, és megkezdte kálváriás napját.

Az első stáció és vesszőfutás a bevásárlás volt. Az üzlet a ház sarkán állott, mégis utálta a bevásárlást. S. Évának természetesen hitelkártyája volt, és mert a részletezett számlát szigorú felülvizsgálatra haza kellett hoznia, Graumauser úr nem vásárolhatott semmi olyat, ami nem tetszett volna a nejének. A szappanok, samponok, zöldalma és egyéb illatok épp úgy tilalmi listán voltak, mint a többi testápoló szerek, hogy a jobb falatokról, felvágottfélékről, krémsajtokról, rokfortról, camembertről már ne is beszéljünk. Maradt a fagyasztott tyúk, az átkozott tojás, a margarin, csemegének pedig az olcsó almapuding. Ha nagy-néha hősünk valami jobb falatot is vett, az a számlán azonnal kiugrott, és Éva vad méltatlankodás közepette rendezett tetemrehívást, miért is Graumauser úr inkább lemondott a gurmanságról. Dél felé Éva hazaérkezett és percek alatt a feje tetejére állított mindent. Legorombította a bejárónőt, na és persze Graumauser urat is, mert például jobb minőségű toalett papírt vett a megszokottnál, mondhatnám úgy is: a megengedettnél.

Mindez talán még nem is lett volna baj, hiszen élt már pénzszűkében Graumauser úr nem egyszer, de itt lassanként egy egész pénzbirodalom tárulkozott ki előtte. Igen kérem, nem egy mesés vagyon, hanem egy egész birodalom. Lassanként derültek ki a dolgok. Egy kezdő praxis, egy fiatal orvos telefonált, és Graumauser úrtól akarta bérbe venni az egyik rendelőhelyiséget, amely S. Évának a volt férjétől maradt. Mivel meghatalmazott férjnek hitte Graumauser urat, megajánlotta a havi nyolcezer dollár bért, ha a röntgengép és más orvosi felszerelések a helyükön maradnak. Kiderült az is, hogy városszerte vagy fél tucat ilyen rendelő, na meg két magánszanatórium is a felesége tulajdona. Egyszer (akaratlanul) felnyitott egy borítékot, amelyben az ELLERN'S BANKHÁZ értesíti S. Évát, hogy számlájára egy összeg folyt be... hát Graumauser úrnak majd kificamodott a nyaka, mire a nullák végére ért. Máskor megint pénz beérkezését jelentették táviratilag, és Graumauser úr megszédült a mesés összeg hallatán...

Ezekhez a mamutjövedelmekhez képest érthetetlen volt az a filléres kicsinyeskedés, ahogyan éltek. Érthetetlen, de csak Graumauser úr számára érthetetlen, mert nem tudta felfogni, hogy az egész massza ennek a kicsinyes fukarságnak a kovászától állt össze keserű, kemény kenyérré, hogy a spórolás, mint a didergő szegénységben felvett rongyos kabát, a testéhez nőtt, bőrévé vált a feleségének. Még, ha a pénzüknek nem is veszik sok hasznát, igenis ezek az aprólékos szarevők a világ urai. Mert hozzájuk, csöpög, csurog, később hömpölyög a pénz minden irányból, mintha csak a pénznek esze lenne oda menni, ahol megbecsülik, szeretik, és vigyáznak rá.

Bezzeg Gramauser Edwardot kerülte a pénz. Szinte menekültek tőle a zizegő bankjegyek, de még az érmék is kifolytak az ujjai között. Ha ifjú korában mégis néha hozzájutott egy-egy összegecskéhez, hát fényes murikon, laza erkölcsű, kényes, igényes kis nők, vidám barátok mulattak, de még a kutyák is pezsgőt ittak, amíg az utolsó fillérig el nem verte.

Na de hagyjuk az elmélkedést, és térjünk vissza Graumauser úr korántsem vidám és szívderítő napi programjához.

Miután mindenki megkapta tőle a magáét S. Éva kirobogott a konyhába, és összevágott valamit. Nem... nem főzött, hanem összevágott!! A félig megpucolt zöldséget belehányta egy edénybe, rádobta a már ismert fagyasztott tyúkot, és tessék-lássék besózta, megfűszerezte majd a gázon gőzfazékba forralva szétfőzte. Köztudomású, hogy a húslevest lassú tűzön, nyitott edényben kell elkészíteni, a zöldséget sem egyszerre kell beledobni, tudta ezt Graumauser úr is, de hát kinyithatta a száját? Eleinte megpróbált apellálni, de csak annyit ért el vele, hogy legorombították „Maga csak fogja be a száját kérem, azelőtt sem a Ritz szálló séfje főzött magának!" Na, ilyen volt a frissen főzött ebéd, és ez még csemegének számított a rendszeresen előrefőzött ebédek, vagy a maradékokból összeállított vacsorákhoz képest. A másodnapos levest Éva „dúsította" vízben főtt krumplival, felengedte vízzel, felmelegítette, és az asztalra dobta. A házvezetőnő megengedhette magának azt a luxust, hogy nem evett belőle, és azzal az ürüggyel, miszerint otthon már jóllakott kibújt a kínálás elől. Viszont Graumauser úr, meg a macskája más lehetőség híján kénytelenek voltak fogyasztani ebből a delikáteszből. Ha nem ették meg az egészet, akkor az ebéd-maradék-vacsorából, néha még másnapi-vacsoramaradék-ebédre is futotta. Egy feltét nélküli főzelék a szemközti kifőzdében csak vágyálom lehetett. Igen, Graumauser úr csakhamar fogcsikorgatva sírta vissza régi szabad szegénységét, öreglegény éveit, a vendéglőkben, vendégségben evett jobb falatok apró örömeit. Valaha szeretett lassan, az étel ízét, aromáját élvezve enni, nála egy reggeli, egy ebéd, szertartás volt, és újságolvasással egybekötve akár órák hosszat is eltartott. Most meg az „ételt" egyszer tűzforrón, máskor langyos-hidegen kapta, és pár perc múlva, ha nem ette meg, már szedték le előle az asztalt.

Minek is folytatnám tovább a napot, gondolhatni, hogy este nem mentek sehová, hacsak nem hasonszőrű alakokhoz, legtöbbször Éva rokonaihoz, nagy ritkán egy potyajeggyel színházba, koncertre, vagy hozzájuk jött látogatóba egy-egy unalmas társaság. Mindegy, így is, úgy is szörnyű volt minden nap. Nem unalmas, hanem szörnyű!!

Mit még? Ültek a televízió előtt, és nézték, amit adtak. Igen, a televízió az ment szakadatlan. A híreket nem lehetett hallgatni, érteni, a filmeket élvezni, mert Éva közben szakadatlanul kommentátorokkal szolgált, csak a dél-amerikai giccssorozatoknál hallgatott áhítattal, és közben telefonált, telefonált és telefonált. Az esti órákban a helyi hívásoknál a telefon díjazás nélkül működött, és Éva ki is használta ezt a lehetőséget. Vannak nők, akik a klimax korban, vagy vénségükre, pótcselekvésként grafománok lesznek, és levelekkel árasszák el a különböző hivatalokat, mások az újságok szerkesztőségeit bombázzák, vagy magánszemélyek életét teszik tönkre. Éva a könnyebbik utat választotta, telefonbetyár lett. Fenomenális módon kagylót, rádiótelefont vállával füléhez szorítva kötni, olvasni, televíziót nézni, bármit tenni tudott egyszerre. Sőt, telefonálás nélkül nem is tudott semmit rendesen csinálni. A beszélgetőpartnerei is hozzá hasonló, eldobott, aszociális, elidegenedett alakok lehettek, akik elől az utcán rémülten menekülnek a túloldalra az emberek, de a telefon elől nem lehetett megszökni. Graumauser úr pedig ült mellette, és nézte a NAPKITÖRÉSEK, NAPFOLTOK HATÁSA AZ ŐSÁLLATOK EMÉSZÉSI ZAVARAIRA című természettudományos oktató műsort, mert ha sportra, szexre, vagy akár egy kabarészámra kapcsolt át, Éva azonnal lefekvést parancsolt. A széles hitvesi ágyban aztán sok öröm nem várt hősünkre, semmilyen értelemben, azt elhihetik, mert még az álmait is zavarta Éva örökös horkolása, szellentése... Szóval lehetett az ágy bármilyen széles, Graumauser úr érezte: Egyiküknek nincs helye ebben az ágyban, sőt ebben a lakásban, de még ebben az életben, ezen a világon sem!

Mindez, mondom, nem egyszerre, hanem lassan-lassan körvonalazódott Graumauser úrban és talán sohasem jut a megvalósulás stádiumába a dolog, ha a véletlen nem szól közbe.....

Folyt. köv...

 

 

 

Első rész...

Csomós Róbert


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
dezsoili
#4. 2011. augusztus 30. 22:28
Már nagyon kíváncsi vagyok, összegzésemet hagyom a végére, így komolytalan lenne. Gratulálok, Ili.
Balage
#3. 2011. augusztus 29. 12:47
Már várom a folytatást!
janos
#2. 2011. augusztus 28. 11:17
Ki amit keres megkapja, alapján Graumauser úr is
jól el intézte az életét. A baj az, hogy senki nem tudhassa mi vár rá. De ha egy jónak és egy rossznak a természet törvénye szerint együtt kell elveszni akkor,
itt bevált.
Gratulálok!
János
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek