CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: AZ ŐSZ LAUDONRA

Említnek sok híres s derék vitézeket, De több s nagyobb részről szerencsétleneket


A szerencsét s virtust egy helyen múlatni
Illy szép egyezéssel nem könnyen láthatni.
Említnek sok híres s derék vitézeket,
De több s nagyobb részről szerencsétleneket,
Akiket a virtus midőn felpócola,
Az irígy szerencse még méllyebbre tola.
Ha az kötött nekik borostyán ágokat,
Emez ősz fejekről letépte azokat.
A dicső virtusnak illyen ellensége
A változó sorsnak egyenetlensége,
Ahonnan ama nagy Róma félelméről,
Az igaz virtusnak eleven képéről
Azt írják, hogy midőn hazafordúltára
Borostyán ágakat fűzvén homlokára,
Meggyőzetett volna Scípiótól hada,
Illy bosszús, de méltó panaszra fakada:
Szerencse többnyire a kurvát követi,
Mely a vént megvetvén, az ifjat szereti.
Méltán is: jobbrészént aszerént találták,
Valakik e világ dolgait vizsgálták.
De e törvényére mostan nem vigyáza,
És ellene, ímé, melly nyilván hibáza!
Mert, amiként látjuk, ez árva hazának
Fő virtussal ékes generálissának
Mind e mái napig mellette marada,
Egész vénségéig még el nem szakada.
Valamerre mene, mindég vele jára,
Vigyázva szűntelen népére s magára.
Kézen fogva vitte hajdan Csehországra.
Most is ő vezette a vad pogányságra,
És amely koszorút akkor ott kötözött,
Azt megújjította a törökök között.
Elvezetvén újabb ellenség hadára,
Méltóztatja újabb s duplás koronára.
Most is Belgrád alatt új koszorút fonnak
Vitéz homlokára az öreg Laudonnak.
Megifjúlt általa kettős sasunk; - bár ó,
Megiffiodhatna maga is e báró!


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek