Csevegés Kőszegi Imrével (I. rész)

Rendhagyó interjú. Nem is annak készült. Vendég volt a rádióban. Részlet következik a beszélgetésből.

M.: Mennyi idővel találkoztatok Zappával a tabáni koncert előtt?

K I.: Egy nappal. Felejthetetlen emlék. A Merlinben akkoriban egy elég jó jazzklub működött. Ott játszottunk és Zappa eljött. Elmondta, hogy előző nap Prágában játszott a szovjet csapatok kivonulása alkalmából és nálunk is ebből az alkalomból fellép a Tabánban. Egyedül jött és zenészeket keresett. Mi már szüneteltünk, amikor odajött az asztalunkhoz, azt mondta ti kelletek nekem. El volt intézve. Másnap játszottunk, megbeszéltünk egy délelőtti próbát. Tudni kell, ha igazán próbáltuk volna az ő számait, kellett volna egy hónap. Amit akkor játszottunk rutin kellett. Nem is próba volt, inkább kóstolgattuk egymást. Megbeszéltük az ütemet, témát nem hozott, de kitalált egy indulószerű valamit, hangulatot játszottunk, nem számokat.

Este felmentünk a színpadra, óriási üvöltés - Zappának - voltak vagy tízezren. Bemondta a hangnemet Szakcsinak, hullámzó mozdulatokat csinált a kezével. Szakcsi futkozni kezdett a zongorán. Én csilingeltem a dobokkal, vártuk, hogy kialakul egy tempó. Zappa szájában állandóan cigaretta, vagy, ahogy Jackienek is a húr végére tűzve. Piros Malbi.

Fönn ültem egy emelvényen, amit nem szeretek, mert nem vagyok egy road-dobos vagy mit tudom én. Monitoron néztem, mert az egész zenekar lent volt, Zappa legelöl, vagy harminc méterre, monitor nélkül nem lehetett volna játszani.

Belenéztem pár taktusba a Duna TV-n, fel szerettem volna venni, de akkor halt meg Antal József és megszakadt az adás.

Akkor divat volt, hogy a nagydobból kijön egy állvány és azon van egy kis tányér. Jazzt dobolok, nem is kell, de jópofa dolog, Tony Williams is használja. A Sonor'sal volt szerződésem, annyi cint kaptam, amennyit akartam. Gondoltam, ha a szakma lát ne legyen szegényes felszerelés és én hülye feltettem ezt a flasht. Senki nem tudta ki dobol, mert takart az a cintányér. Az életbe többet nem tettem fel. Egyszer csak borult az állvány. Annyi időm nem volt, hogy megjavítsam, nagyon kellett figyelni, nem babra ment a játék. Rögtön kiderült ki dobol.

Zappa vezényelt, egyszer csak minden megbeszélés nélkül, akár ha szúnyogot zavarna, nyitott tenyérrel mutatott. Abban a pillanatban átmentünk öt negyedbe. Ezután öt negyedben játszottunk, meg ki tudja hány nyolcadban, meg mit tudom én. Zappánál minden előfordulhatott. A lényeg az, hogy nem is tudom mennyit játszottunk....

M.: Keveset. A közönség szerint keveset, de ha öt órát játszotok a közönségnek az is kevés.

K I.: Biztos, ezért nem is emlékszem. Vége volt, mi meg mentünk vissza a Merlinbe, másnap ott játszottunk. Átmentünk a hídon és mintha a vízen járnánk. Lebegtünk. Marha jó volt. A Merlinben meg ott könyököl Jackie a bárpulton. Ez egy ilyen nap volt. akkor már régen nem láttuk, amióta elment talán csak egyszer volt itthon.

M.: Nem szólt, hogy jön?

K I.: Nem, nem tudtunk róla. Aztán együtt játszottunk.

M.: Zappa akkor már súlyos beteg volt, látszott?

K I.: Soványabb volt, de ugyan úgy cigizett, meg se kottyant. Az erős dohányosok nem mondanak le. Sokat járok külföldön, ketten is megkapták ezt a borzalmat, egy hegedűs és egy bőgős. Pege sosem dohányzott és mégis. Én már öt éve abbahagytam, átálltam az ellenzők közé.

M.: Jackie két számban is játszik a Szakcsi és Te duó lemezeteken.

K I.: Megbeszéltük a Dorozsmai hangstúdióval a felvételt, közben Csibe Karcsi barátom (aki a producer) meghívott ebédelni, amit mi nagyon szeretünk (vacsorázni is, főleg Szakcsi). Jackievel előző nap játszottunk, Csibe őt is meghívta. Már felvettünk három-négy számot, megkértük Jackiet szálljon be. Két szám lett belőle. Nosztalgiával hallgatom, érdekes.

Blues. mindegy blues vagy jazz, blues nélkül nincs semmi. Alap. Nem tud jazzt játszani, aki nem tud bluest játszani. Tanítottam eleget, tavaly hagytam abba. A zenét általában tíz éves korban kezdik. Egy kisgyereket nem kell agyonverni, ha nem mindjárt jazzt akar játszani. Korosztályonként változik, Szereti pl. a Tankcsapdát. Semmi baj, nagyon jó zenekar. Aztán rá kell vezetni. De nem erőszakkal, ahogy semmit sem.

A szüleim azt akarták, hogy zongorázzak, az volt otthon, öt éves korom óta csinálom. Dobolni szerettem volna már akkor is és vertem minden lábast meg ilyesmit. Az úttörőknél kaptam egy pergőt -én voltam a dobos - ott tanultam az első független ütést. Menni kell és közben dobolni.

A zongorából annyi előnyöm volt, hogy zeneszerzéshez szükséges.

M.: Láttalak koncerten zongorázni.

K I.: Ha sokat iszok ma is odaülök.

A hatvanas években kezdtem játszani, tizenöt éves koromban. Először srácokkal a gimnáziumban, Szörényi Leventével, Bajtala Jancsival. Fekete bárányok voltunk, főleg én. Már akkor is csak a zene érdekelt. Kisdobbal mentem iskolába, volt néhány füzet is, de inkább kották. Onnan mentem játszani.

Turán Lászlóval. A Váci úton a gyárakban bulik voltak, mi kísértük Németh Lehelt, Toldy Máriát, Vámosi Jánost, az akkori táncdalénekeseket. Akkor megtanultam kísérni. Kontroll még nem volt, az énekes messze előttem állt a hangzavarban. Figyeltem, hogy gyűrődik a zakója levegővételkor, onnan tudtam mikor lesz szünet. Nagy iskola volt.

Később bekerültem a Magyar Revü Tánczenekarba. Chappy, Cziffra György is ott játszottak.

Akkoriban nem voltak klubok meg jazzkoncertek, vendéglátó volt. Margitszigeti Nagyszálló, EMKE. Hatvannégyben kimentem velük Csehszlovákiába, egy hónapig ott játszottunk. Olyan volt, mintha Argentínába játszanánk most.

Őrületes koncertek voltak, ezt nem is értik meg ma.

Az első hely ahol jazzt lehetett játszani a Dália presszó volt. Oda jártak az elődeink: Gonda János, Kovács Gyula, Kovács Andor, Ablakos, Pege. Oda jártak a budai úri fiúk: Soltz Peti, Jinda György, Sasváry Attila, Bergendy.

Pege üzent nekem. Addig Kovács Gyula játszott vele, de fiatalítani akart, elmentem próbajátékra. Vele maradtam.

A Hungária Hotelt mi nyitottuk, a bárban játszottunk. El lehet képzelni, mi jazzt játszottunk, illetve szerettünk volna. Ablakos, Csík Guszti, akit Fogarasi János váltott, mert Pege mindig összeveszett a zongoristákkal.

Előtte játszottunk Stuttgartban, a Lieberhalleben Oscar Peterson előtt, ismertük az amerikai zenét. 1965-ben az első jazzfesztiválra - az Erkel Színházban és az Operett Színházban paralell - híres zenészeket a világból, tőlük is tanultunk.

A hotelbe tisztességes munkásemberek jöttek táncolni, vagy inkább szerettek volna. Pegével mindig a Washington-szignállal kezdtünk, a táncosok meg kapkodták a lábukat, hívták az üzletvezetőt. Ez ment egy évig. Türelmesek voltak velünk.

Az üzletvezető letérdelt Pege elé - Alikám táncolni akarnak, az Isten áldjon meg - , ekkor előugrott Ablakos, eljátszott egy olasz slágert, a táncosok megnyugodtak. A második szám megint jazz volt.

Youtube link

Folytatása következik...

Márkus