Családom

Pár sor, miképp nőttem fel.

Megszülettem, kaptam egy poklot a családtól,

sosem felejtem a sok verést a sok bánatot,

hisz ki az ki úgy nő fel, hogy boldog egyszer talán lesz,

mikor kisgyermek koromban szembesülnem kellett

azzal, milyen testvéreim vannak, őnzően élnek,

bajaim ellenére, mégiscsak, nagy nehezen felnőttem.

 

 

Fájt, hogyne fájt volna, hogy egy ilyen családban,

de valahogyan mégiscsak meg kellett tennem

mai napig nem értem, ide születünk, még sincs kegyelem,

nem értettem, sosem fogom, hogy így kellett élnem.

 

 

Eljutottam arra a szintre, hogy már egyik nővérem sem érdekel,

hogy tovább lépjek csak egy dolog hátráltatna, a védelem,

melyet magam köré szőttem, oly kegyetlen bánásmódot,

amiben én éltem éveken át, hát tudja meg a világ.

 

 

Ez volt, amit hittem, hogy egy csodaszép család. 

Nem, nem-nem, ez csak önzőségről szólt,

folyton folyvást semmi másról

csak egyetlenről, a fájdalomról.

 

 

Ordítanám testvéreimnek, éld meg a poklot

De bosszú álló nem voltam nem akarom!

Fuldokoljatok a pénz tengerében hisz az a jó

Kegyetlenek, és egyben szánalmasok vagytok.

 

 

Nem soha nem feledem idősebb nővéremtől a verést,

a fájdalmat azt a rengeteg szenvedést.

Légy boldog te is azt kívánom

Egyszer ha eljő majd az én halálom.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek