Ciká - Pati / Huszonnyolcadik fejezet

Történet a hetvenes évekből, rólunk, velünk, nektek.

Irtózatosan nagy vihar volt az éjjel. Annyi eső esett, hogy a földszinti lakásokat elöntötte az áradat. Az udvar közepén lévő kanális képtelen elnyelni a rengeteg vizet, és most a mocskos, büdös lé ott örvénylik körülötte.

 Lemegyek a nagymuterhoz, segítek felszedni a konyhában a nedvességet. Legfeljebb elkések a suliból. Ki nem szarja le! Úgysincs már tanítás. Holnap van a meccse, mindenki azzal foglalkozik. Utána: Vakáció!!!

 A felmosórongyot csavarom ki a kertben, és látom ám, hogy a Csomorné konyhájában gusztusos kis pacaldarabkák, mint megannyi gondola úszkálnak le és föl a tisztátlan lében. Végre egyszer tisztességesen fel lett mosva a kövér banya konyhája. Szmolinka néni egy ócska bilivel meri a vizet, kedvenc Andzsélóm pedig békalábat húzott. A drámai helyzethez képest meglehetősen hülyén néz ki. Térdig felgyűrt, kockás pizsamagatya, félmeztelen felsőtest, zöld békaláb. Jean Valjean-ra a hajdani szökött fegyencre emlékeztet, aki hátrahagyva csapot, papot és a papnét, egy szál gatyában menekült a háborgó tengeren át. Gondolom, azért annak a férfinak acélosabb felsőteste lehetett, mint a mi Andzsinkna, aki egy darabokra tört és álruhába bújt „bambis üvegre" emlékeztet a hatvanas évekből.

 Lassan megtisztítjuk a terepet, átöltözöm, és bemegyek a suliba.

 Osztályfőnöki óra közepén lépek a terembe. Mitya kérdőn néz rám, ezért kénytelen vagyok neki elmesélni a vihar következményeit. Természetesen kiemelve hősies helytállásomat és bátorságomat, amellyel szembeszálltam a dacoló elemekkel.

 Tizenkét perces előadásomat szájtátva hallgatja az igen tisztelt nagyérdemű, kivéve azt a maroknyi kultúrzsenit, akik olvasták Wesselényi Az árvízi hajós című műremekét. Ők már a történetem felénél fütyülni és fujjogni kezdenek, így adva tudtomra, egy kicsit elrugaszkodtam a valóságtól.

 Az osztfő int, hogy fejezzem be, és üljek le.

 Hallgatom társaim felszólalását, és rájövök, hogy az örök témát, a fiú-lány kapcsolatot boncolgatjuk.

Tancsik Kati azt mondja, hogy őneki csak a hites férje bújhat majd az ágyába.

 A buci orrú Flambár vigyorogva ütögeti az előtte ülő Vanek vállát.

 - Na, öcsém! Akkor igencsak rád fog rohadni a gatya!

 Jenő vörösödik, a többiek derülnek. Legpipacsabb a Kati.

 Mityenka felteszi a kezét.

 - Csendet! Váltsunk témát. Uraim! Mi lesz holnap? Nyernek?

 Minden ajakról szinte egyszerre szakad le a válasz.

 - Persze! Naná! Csak mi nyerhetünk, tanár úr!

 Leveszi vastagkeretes szemüvegét. Érdekes, hogy mennyire más így az arca. Nemhiába mondják, a szemüveg öltöztet.

 - Na, csak azért mondom, hogy tudják. Holnap az egész tanári kar jelen lesz. Nem szeretném, ha felsülnének! Felsülnénk!

 Zúgolódunk.

 Folytatja.

 - Az igazgató úr a mérkőzés után állófogadást ad a csapatok tiszteletére. Természetesen az osztálytársak is részt vehetnek rajta.

 Erre már fülig érnek a szájak. Dagad a mellünk. Ez igen! Még hogy állófogadás!

 Roma félhangosan dünnyög.

 - Öregem! Állófogadás! Állunk és fogadunk.

 Packa értetlenkedik.

 - Oké, fogadunk. De mibe? Az apám pipa, ha fogadok.

 Borúsan hozzáteszi: - Főleg, ha vesztek.

 Szerencsére a csengetés véget vet a felettébb emelkedett, de annál idétlenebb beszélgetésnek.

Kitódulunk az osztályból, le az udvarra.

 Csapatunk a kézilabdapálya melletti piros pad körül gyülekezik.

 A Smasszer feláll a padra, és csapatot hirdet.

 - Kapuban: Makonya. Hátvédek: Durung, Roma, Néró. Középpályások: Tyutyu, Flambár, Furkó. Csatárok: Várkonyi, Totem, Szabó, Packa.

 Ez várható volt, nincs benne semmi meglepetés. A pillanatnyilag legerősebb felállást hirdette ki.

Fityere egy kicsit húzza a száját. Néró vigasztalja.

 - Ne keseredj el, Imi! Legközelebb tuti, hogy helyed lesz a kezdő csapatban.

 Pósának jól esnek a vigasztaló szavak.

 - Gondolod? - kérdezi.

 Peti továbbfejti gondolatát.

 - Nem gondolom, tudom! Ugyanis a következő ellenfelünk a Margit kórház elfekvője lesz.

 A végét már futva üvölti, nyomában Fityerével.

 Becsöngetnek.

 Az utolsó órát Rádiusz tartja.

 Magas szintű előadása arról a szerinte buta tettről szól, amikor a gonosz vasipari munkás vastagon bekeni kollégája reszelőjét gépzsírral. Amaz, pedig hatalmas reszelési vágyában és buzgó igyekezetében az előre lendülő és megcsúszó reszelőt maga előtt tolva gyomron vágja önmagát a satuval.

 Ez tényleg felettébb ostoba és primitív dolog! Na és felettébb veszélyes! De erről a Mison tudna bővebben értekezni, ugyanis tavaly a hónaljáig szaladt az az ostoba satu. Meglehetősen sokáig borogatták, míg úgy-ahogy jobban lett.

 

 Tanítás után kimegyünk a holnapi mérkőzés színhelyére, szokni a levegőt. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de az ilyen helyeknek mindig más az atmoszférája. Csámborgunk a pályán, a füvet vizslatjuk, a göröngyöket rugdossuk.

Mint a toporzékoló harci mének, úgy várjuk a csatára hívó hármas sípszót.

 

Folytatása következik....

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#5. 2010. december 29. 10:26
Nem vagyok csókos, csak aki keres, talál a neten... pl. István honlapján... :-))
előzmény: Gesztenye hozzászólása, 2010. december 28. 23:26
Gesztenye
#4. 2010. december 28. 23:26
Eliza! Te már megint csókos vagy! :D
Én is lehetek türelmetlen? ;)
Mara
#3. 2010. december 28. 12:36
Gratulálok kedves István: Mila
Eliza Beth
#2. 2010. december 28. 10:33
Vallok... türelmetlen voltam, megszereztem, elolvastam. Nagyon tetszett végig! Köszönöm, István!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

A frászt hoztad rám