CET: építész szemmel

Az acélszerkezet elkészültét, az üvegtáblák és aluminium panelek behelyezését követően megkezdődött a Duna-parti közraktárakat újraértelmező CET műszaki átadás-átvétele.

 

A hatalmas üvegtető laikus szemnek is izgalmas, de a szakmabeliek számára különösen érdekes, hiszen a CET "hátához" hasonló szerkezet még nem épült Magyarországon. Ezt bizonyítja az a hatalmas érdeklődés, ami a tervezők és kivitelezők által szervezett szakmai bejárást övezte december 16-án. További érdekesség, hogy a CET gépészete Építőipari Mesterdíjat kapott.

 

December 16-án rendezték meg a CET épületében azt az elsősorban építészek számára meghirdetett bemutatót, ahol a meghívott szakemberek számára a dunaparti "bálna" acél-tetőszerkezetét mutatták be. A konferenciára több mint kétszáz építész érkezett. Ilyen és ekkora méretű szerkezet még nem készült Magyarországon - bár hasonlóra már voltak tervek Budapesten, ez az első alkalom, hogy a merész elképzelések meg is valósulnak.

 

"Három évet tíz percben." Kezdte beszámolóját a CET statikusa, Nagy Anna, aki egy képekkel gazdagon illusztrált prezentáció segítségével igyekezett az érdeklődőknek a lehető legjobb betekintést nyújtani az épület vázszerkezetének tervezési és kivitelezési folyamatába. Előadása során a részvevők megtudhatták, hogy a tükörszimmetriás megoldástól eltekintve a hegesztett acélváz 1400 csomópontja között nincs két egyforma. Említést tett arról is, hogy ezek között előfordul olyan, amin munkatársaival egy hónapig dolgoztak, míg végül az mind statikailag, mind esztétikailag megfelelt az elvárásoknak.

 

A szót a Hydro Buildings System képviseletében Nagy Gábor vette át, aki az üvegtáblák rögzítéséhez felhasznált WICONA rendszert mutatta be. Kiemelte, hogy minden, ehhez hasonló épület kivitelezésénél a tetőszerkezetet háromszögek középpontos illesztésével oldják meg, azonban a CET esetében ezek nemcsak síkban, hanem néhol törésben is találkoznak; ezt a problémát egyedi szorítók alkalmazásával hidalták át. Az előírásoknak megfelelően a 45 mm befogású üvegmozaikokat több szerkezeti vizsgálatnak alávetették, többek között törés és tűzpróbának is.

 

A beruházó Porto Investment Kft. ügyvezetőjének, Márton Imrének röviden összegző záróbeszéde előtt az üveg elemekről további érdekes részleteket Kucsera Mártontól (C.E.F. Kft) hallhattak a konferencián megjelentek. Itt példaként megemlítendő, hogy a CET testét 1628 darab különböző méretű üveg pikkely borítja, melyek közül a legnagyobb mintegy 400 kg. A majd' egy órás szakmai tájékoztatót egy rövid helyszíni bejárás követte.

 

További érdekes tudnivaló, hogy a ház gépészeti rendszere elnyerte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület által 1994-ben alapított Építőipari Mesterdíjat. Ezt a kivitelező vállalkozó kaphatja meg valamely épületen, építményen végzett kiváló munkájáért. A bíráló kuratórium az Építőipari Mesterdíjat a minőségi kivitelezői munka elvégzéséért tíz szakmai főcsoportban bírálja el, idén azonban az ÉVOSZ ünnepi közgyűlésén, 2010. december 8-án, csak egyetlen Mesterdíj került átadásra. A CET épületgépészeti kivitelezője az épület hőszivattyús rendszeréért kapta az elismerést. Az épület hőellátása környezet- és energiatudatos épületgépészeti megoldással történik. Az építési telken belül fúrt termelő kutakból nyert víz hőenergiáját hasznosítva a téli fűtési- és a nyári hűtési energiát nemcsak gazdaságos, környezetkímélő módon, de a jövőben is fenntartható módon nyeri az épület, hiszen a Duna közelsége miatt viszonylag állandó és könnyen elérhető mélységben van talajvíz.

A fenntarthatóság és a környezetbarát kialakítás olyan megoldásokkal valósul meg, mint a belső levegőből történő hővisszanyerés, és a talajvízből hőszivattyúval történő hűtés- fűtés, ami a beruházó környezettudatos, hosszú távú gondolkodását is bizonyítja.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Fer-Kai
#5. 2014. október 27. 11:22
Egy ideje már magyarított neve van: Bálna.

www.balnabudapest.hu/
Eliza Beth
#4. 2010. december 24. 18:43
Ez érdekes. Nem is hallottam róla. Most látszik, hogy nem nézek tévét évek óta....
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2010. december 23. 23:01
szerkesztőség
#3. 2010. december 23. 23:01
www.cet-budapest.hu/ a Duna-parton:-)
legközelebb megnézzük együtt
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2010. december 23. 17:00
Eliza Beth
#2. 2010. december 23. 17:00
Lehet, hogy nagyon vidéki vagyok, de ez most mi is? :-o
Hozzászóláshoz jelentkezz be!