Borongáskor

.

 

 

 

 

Keresem a széket, az ablak elé,

beszélgetni a lombokkal a méla

hullónedvű őszről, amin száraz

nyomokat hagyok, az illatom.

A rideg hibernálásról, ízetlen.

Az euthanasiától elrettenve,

reinkarnációról blazírt pislogással.

 

Félálmaim ostor nélküli röptéken.

 

Félszegen, fél szárnnyal lógva, 

vajjon hogyan fogom feltolni

a Napot hajnali szakadékaiból?

Majd erőm százszorozom, hittel.

 

Gondolom, addig faszénnel rajzolom,

mi lesz a székkel, a rugótlan süppedékkel

a nyitott ablaknál a télen.

 

Aztán hagyom csángálni napjaim,

közben energiámat szivarrá sodorják.

Annak végét vágom.

Odacsippentek egy „adj már tüzet”

a szomszédnak, és megengedem,

hogy a pöffentéseim slukkolgassa,

a lukakat meg fűzze botjára,

irígylésre emléknek.

Ha már büdösségemtől végleg pipa.

 

Az ablakot majd a szél becsapja.

Még fagy előtt. Ígérte.

 

 

Kép: Pierre Bonnard - Kisütött a nap Bécsben

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
székács lászló
#3. 2020. február 26. 20:46
Szia kikki :o))
a lényeg: "DE TETSZIK"
kösz, hogy érzed :o))
ill. remélem, hogy eléggé elvont-vont :o))
Laci
kikki
#2. 2020. február 25. 21:02
Marhára elvont, de nem csak úgy elvont-elvont,hanem marhára belezuhant a marháraelvont szakadékába.
DE TETSZIK.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

AZ ELSŐ SZÁJMASZK DESIGN-VERSENY