Boldogságom

Úgy gondoltam, az ünnepek után ugyanolyan maradsz majd én nekem. Mit mondhatnék most mégis, hiszen versemet még vasárnap írtam,és most lassacskán tudatosul ki voltál nekem.

Szerelmem félvén, elalszom, várnom kell még,

de ordítanám, Te örökké enyém légy

Ne menekülj, nem engedlek sehová, ne félj.

Karjaimban rálelsz, ami csak egy vágyott remény

Tudd meg minden éj, mely csillagos, s fagyos

Oka, hogy minden évszak csak nekünk dalol.

 

Te vagy, ki csak nekem hozza a fényt,

Szürkeségben, napfényben, viharban,

Hóesésben, záporban, zivatarban.

Véld ezt úgy, mint egy sosem múló reményt.

 

Ködfátyolban, a hallgatagban, a mindenségben

ott is megtaláljuk az elejtett szikráinkat,

hiszen mi vagyunk, kik tudjuk minden hitében

a világ velünk van, s nem enged minket

egymás karjából soha innen el. 

 

Maradj, ne menj, ha kell szaladj de ne messzire,

hisz tudom visszajössz s átölelsz s mondod,

sosem eresztelek, hisz nem szerettem ennyire

senkit, Te vagy, ki most kell, s örökre.

 

Nem kell ehhez nyár, vagy hullócsillag,

Te vagy kinek karjaiban ott a szikra,

Melyre egész életemben vágytam.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek