Bódai-Soós Judit: Visszafelé szaladó fák

Ez a könyv egy gyermek álmairól, vágyairól, örömeiről, bánatairól mesél. Elsőként a bánattal találkozhattam, mely feldolgozatlanul haragként tört elő.

 

Az apa elvesztése olyan fájdalom, amely egy kisgyermeknek felfoghatatlan. Időbe telik, míg rádöbben, mit jelent a „nincs többé". De addig harag tombol az ártatlan lélekben a világ, az egész ellenségessé vált világ ellen.

Egy felnőttre azt mondanánk, mérhetetlenül önző, de egy gyermek még nem lát tovább a saját gyötrelménél. Neki az fáj, amit megél, átél. Az elkerülhetetlen változás. Amikor az ő kis nyugodt, rendezett magán- és társasági élete a feje tetejére áll.

Julcsi a fővárosból egy kicsi, eldugott faluba kerül a nagyszüleihez. Új iskola, új barátok, akikkel-akikért meg kell küzdenie, miután legyőzte önmagában a változással szembeni dacot, ellenállást. Az erős akaratú kislány kitartó, jószándékú környezetben fedezi fel a vidéki élet szépségeit, miközben korrajzot ad a hetvenes évek számomra oly ismerős közegéről. Elfeledettnek hitt emlékeimet felidézve újraélette velem a gyerekkoromat. Aki akkoriban gyerekeskedett, volt kisdobos, úttörő, netán őrsvezető, annak kellemes nosztalgiát ébreszt a szívében.

Akinek ismeretlen az a miliő, lehetőséget kap bepillantani szülei-nagyszülei gyerekkorába, amikor még a réteken, patakparton, akár erdőkben zajlottak a stratégiai játékok a monitorok helyett. Amikor az összefogás még kézzelfogható volt, és nem lehetett egy gombnyomással kikapcsolni.

Néhány hónap alatt összecsiszolódnak a gyerekek, tiszta szívvel, együtt, egymásért cselekszenek, úgy, ahogy kevés felnőtt képes önzetlenül adni önmagát. Ők megteszik, az erősek felkarolják a gyengébbeket, még, ha a nyári szünidejük egy részét kell is rááldozniuk, hogy társaik se bukjanak meg év végén. Közös tanulás, közös játékok, közös vágyakozások... tiszta, őszinte kamaszszerelem. S a vége? A végén minden a helyére kerül. Az apa emléke a szív csücskében nyer örökös helyet, a fiúk a másik csücsökben, s az iskola is hívogatóbb már, mint a régi...

Julcsi új osztálya - és velük együtt természetesen Julcsi is - jelesre vizsgázik szeretetből.

 

Egyetlen negatívuma van a könyvnek: Rövid!

 

 

Kép forrása: juditti.hu

2010. november 17.

szerkesztőség

Vissza a főoldalra
Nyomtatás

Hozzászólások:
Eliza Beth
#10. 2010. november 20. 13:20
Szeretem Juditti írásait, meg Balázsét, meg Katuskáét, meg Maggothét, de neki ne áruljátok el! :-)
És még vannak néhányan, akiknek szeretem az írásait! (Csak ha lehet, próza legyen)
előzmény: katuska hozzászólása, 2010. november 18. 20:26
Eliza Beth
#9. 2010. november 20. 13:18
Gondolatolvasó vagyok, mondanod sem kellett :-))

Legközelebb igyekszem full állapotban lenni...

Az Isteni talán meg sem jelenik... :-(((
Hacsak Fortuna istenasszony rám nem kacsint...
előzmény: Balage hozzászólása, 2010. november 18. 17:00
katuska
#8. 2010. november 18. 20:26
Szeretem Juditti írásait, szeretem Eliza Beth írásait meg a Balagét is.Szevasztok!
Balage
#7. 2010. november 18. 17:00
Hát mondtam én akár egy szóval is, hogy rád gondoltam??? :D
Csak cukkollak, ne aggódj :P
Meg amúgy is... Ha már a 2. könyved után egyre nehezebben ismered meg a kevésbé felfutottakat, akkor mi lesz az Isteni sakkjátszmád után? Mert hogy az nagyon ütős, az tuti ;o)
Ugye azt is dedikálod majd még a nevemre/nevünkre???? :D
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2010. november 18. 11:13
Eliza Beth
#6. 2010. november 18. 11:13
Bocsi, de akkor azért kérdeztem, mert már kettesben voltál Katival... és nem tudtam, melyikteknek... azt hiszem... bár mondtam, hogy sz... állapotban voltam!
előzmény: Balage hozzászólása, 2010. november 18. 09:33
Balage
#5. 2010. november 18. 09:33
Nekem is van két dedikált könyvem a tollal egy kedves szerzőjétől. Az elsőt, amit ajándékként kaptam, szépen névre dedikálta. Amikor megvettem tőle bemutatóján a legújabbat, akkor csak egy kérdése volt: "Milyen névre dedikáljam?" :D
Kívánom mindkettőtöknek, jussatok el oda, hogy a több ezres/tízezres dedikálások alatt már az is megzavarjon bennetek, ha egy ismerős arc kér tőletek aláírást ;o)
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2010. november 18. 07:04
Balage
#4. 2010. november 18. 09:26
Szeretem Juditti írásait. Szeretem Eliza Beth írásait is(aki a jelenlegi kritika szerzője). Szóval szeretem ezt a kritikát is :D
szerkesztőség
#3. 2010. november 18. 09:21
Köszönöm Eliza Beth a kedves szavakat. Én nagyon remélem, hogy mindketten sokáig éltek és a példányok tényleg sokat fognak érni....forintosan is. :-)
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2010. november 18. 07:04
Eliza Beth
#2. 2010. november 18. 07:04
Egyik kedves barátom hóttkomolyan közölte velem, amikor megajándékoztam a könyvem egy dedikált példányával: Ugye, tudod, hogy ez mikor fog sokat érni? Mondtam, hogyne, de még nem szándékszom meghalni.

Mivel nekem megvan ez a könyv, szépen névre dedikáltan, így most várok... igaz, Judit ifjabb nálam, de majd igyekszem kitartónak lenni. A gond akkor lesz, ha ő is erre játszik, mert neki meg tőlem van dedikált példánya... Ajjaj, azt hiszem, örökké fogunk élni mindketten :-)

A lényeg a sok szaporított szó között: Mindenkinek ajánlom ezt a kedves könyvecskét (olyan kis kezes, tenyérbesimuló méret), mert valóban magával ragadó a történet, s a stílus egyaránt.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek