Beszélgetés Jacques Doillon filmrendezővel

November 9-től vetítik a hazai filmszínházak Jacques Doillon Rodin az alkotó című filmjét. A film sajtóbemutatóját követően a Francia Intézet kávézójában beszélgettem a rendezővel.

 

 

Tollal: Szokott kritikát olvasni?
Jacques Doillon: Régebben olvastam a kritikákat, de amikor elkezdtem olvasni azt gondoltam, hogy mennyire buta vagyok, mert ha dicsértek, annak elképesztően örültem, viszont ha negatív volt a fogadtatás, akkor teljesen magamba roskadtam. Úgy gondolom nem iskolában vagyok, nincsenek tanítónénik, nem kapok osztályzatot, nincs értelme olvasni a kritikákat. A második-harmadik filmem után egyáltalán nem olvasok kritikákat, a sajtósom össze szokta foglalni mi a helyzet, milyen fogadtatást kapott az aktuális filmem.
Nemrégiben egy negyven évvel ezelőtti filmemnek megtaláltam a sajtóanyagát és benne egy negatív értékelést. Válaszolni akartam az újságírónak, akitől a bírálatot kaptam. Beütöttem az internetre a nevét, ekkor derült ki, hogy két évvel ezelőtt meghalt, nem volt módomban reagálni az észrevételeire.
Tollal: Egyetértek, amit a kritikákról mondott, bár én elolvastam a Rodin film hazai kritikáit. Ellentétben a véleményekkel, nekem tetszett a film. Majdnem két évtizedig szobrász-restaurátorként dolgoztam, a műteremben játszódó epizódok egyrészt jóleső, borzongató nosztalgiával töltöttek el, másrészt úgy éreztem nem állást foglal Rodin életével kapcsolatban, csupán krónikása akar lenni.
Jacques Doillon: A kilencvenes években Camille Claudel életéről készült filmekben azt láthattuk, hogy a forgatókönyvírók, illetve a rendezők Camille Claudel mellett foglalnak állást Rodinnal szemben. Én viszont azt gondolom az élet nem egy football-játék, Amikor meccset nézek mindig annak a csapatnak szurkolok, amelyik ügyesebben játszik. Ez a neutrális hozzáállás, ez a semlegesség szokta idegesíteni a barátaimat. Engem Rodinban a munkája érdekelt, a szobrászi munkája és az, hogy mit csinál a kezével. Amikor elkezdődött a forgatás, rádöbbentem nem is az a lényeg, hogy a kezével mit csinál, hanem sokkal inkább a nézésére kell fókuszálni, mellyel a munkájához áll hozzá, amellyel a készülő művét vizsgálja és amellyel a modelljeit nézi. Engem ez érdekelt, ennek a nagy szobrásznak a tevékenységét kívántam bemutatni. Nem gondolom, hogy bármiféle nézőpontot szeretnék a filmben megjeleníteni. Nincs értelme valaki ellen vagy mellett elköteleződni. Ismétlem, Rodin, mint alkotó művész érdekelt, nem a klasszikus művész, nem a Csók vagy a Gondolkodó alkotója, hanem az a Rodin, aki újít és maga mögött hagyja a tizenkilencedik századot és a huszadik század felé nyit a műveivel.
Tollal: A francia művészettörténet rengeteg olyan művészt adott a világnak, akik legalább akkora jelentőségű művészek voltak mint Rodin. A festészetben például ott van Renoir, aki a legszebb nőket festette, vagy Monet, akinél zseniálisabb festő azóta sem született. Volt honnan meríteni, miért pont Rodin vált érdekessé az Ön számára?
Jacques Doillon: Rengeteg nagy művészről lehetett volna filmet készíteni, de számomra az volt érdekes Rodinben, hogy ő az, aki átlépi a korát és valami újat testesít meg. Brâncuși, aki pár hétig dolgozott Rodinnel, úgy érezte, Rodin mellett nincsen hely. Szerintem az benne a legérdekesebb, hogy a szimbolizmust maga mögött hagyja. Említhetem a Balzac szobrot, mellyel egyszerűen átlépi a határait, átlép egy új korba. Ugyanez nem mondható el Camille Claudelről sem több kortársáról, akik nagyon szép szobrokat készítenek, viszont megmaradnak a tizenkilencedik század világában. Az a nagyszerű Rodinben, hogy általa nem csak a szobrászatban nyílik új korszak, hanem az egész művészetben.
A New York-i Modern Művészeti Múzeum (MoMA, jelenleg átépítés alatt) a modern művészet legnagyobb múzeumában az első szobor, mellyel találkozhatunk, az a Balzac szobor. Ez jól mutatja, hogy az amerikai szobrászok Rodint és a Balzac szobrot ismerik el a modern szobrászat kezdetének.
Tollal: Brâncușit említette, aki maga is olyan szobrász aki túllépett a maga korán.
Jacques Doillon: Tanulságos történet a Brâncuși Madár szobrával kapcsolatos per. Amerikában nem kellett a művészeti alkotások után vámot fizetni, viszont a Madár szoborra vámot vetettek ki. Ekkor Brâncuși és barátai peres eljárást kezdeményeztek az amerikai állammal szemben, mely nem ismerte el ezt a szobrot művészeti alkotásnak. Egészen elképesztő összevetni a tanúvallomásokat, a művész barátai, pályatársai védeni igyekeznek az alkotást a vámosok állásfoglalásával szemben. Vicces.
Tollal: Sajnos az időnk lejárt, rövidebb mint Marie-Rose Beuret és Rodin házassága volt.
Jacques Doillon: Érdekes hogy említette Rose-al kötött házasságát. Nem biztos, hogy Rodin tudott arról, hogy tényleg házas ember volt, az utolsó napjaiban annyira megromlott az elmeállapota, talán nem volt fogalma arról, hogy megházasodott. Ez a házasság a francia államnak kedvezett, így könnyebb volt rátenni az államnak a kezét Rodin hagyatékára.

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek