Benda Judit: Gyöngyszem

Kislányom született, ki a legdrágább kincsem, nála fontosabb az életemben nincsen.

 

A huszonkilencet épphogy betöltöttem és nem sok ember van körülöttem. Pedig mosolygok és vágyom az életet, mégsem találok elég szeretetet. Sajnálatot kapok, mire szükségem nincsen, kevesen értik csak, hogy Ő a legféltettebb kincsem.

Fiatal lányként álmodtam herceget, s akartam díszes, fényűző életet.  Hittem, egyszer majd gyermeknek is életet adok, s az élettől csupa szépséget kapok.

Hogy álmaimból mi lett? Elmesélhetem...  bár egész máshogy alakult az életem.

Kaptam herceget, kit szeretek nagyon, s tudom, hogy őt soha el nem hagyom. Gyermekem is lett, épp' ahogyan álmodtam róla, bár álmaim nem teljesen váltak valóra.

Kislányom született, ki a legdrágább kincsem, nála fontosabb az életemben nincsen. Mikor az Úr a lelkét a Földre leküldte, gondosan megválasztotta, ki legyen szülője.

Mert e gyermek egy igazi gyöngyszem, melyet nem vesz észre minden emberi szem.

Csak egy kislányt látnak, ki számukra furán viselkedik, tekintetüket rá sajnálkozva vetik.

Vagy fejüket elfordítva róla tudomást se vesznek, mert így könnyebb a legtöbb embernek.

 Igazgyöngy Ő, ki életét egy kagylóban éli, melynek világát senki más, csakis Ő érti. Szavai másoknak kuszaságként hatnak, az Ő szótárában viszont értelmet kapnak. Az Ő szemében mi vagyunk a Mások, kik teremtettek egy idegen világot. Ahol minden változó, semmi sem állandó, nem kiszámítható, minden csak mulandó. Benne az ember rohanva éli a mindennapokat, miközben elmulasztja a legszebb pillanatokat.

A kagylóban nyugalmasabb lenni, s jobb e zajos világtól csak távolabb menni. Vágyom én is e kagylóbeli álmot, hol a Kicsikém teremt egy saját világot. Szavait - ha kéri - százszor elismétlem, nem kell, hogy annak miértjét megértsem.

Nyolc éve már, hogy Őt a világra hoztam, s ez idő alatt bizony, én is megváltoztam. Életem szinte csak körülötte forog, panaszkodni még sincs semmi okom.  Van társam, kivel jóban-rosszban osztozom, kivel megoszthatom minden bánatom. Mert mi tagadás, elgyengülök néha, s azt érzem, sosem érhetek a célba. Bárhogyan igyekszem, hogy világának tudója legyek, én a kagylójában csak vendég lehetek.

A huszonkilencet épphogy betöltöttem és nem sok ember van körülöttem.

De mosolygok és vágyom az életet, s Benne megtalálok minden szeretetet.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek