Bemutatkozik: Berekméri D.István

Részlet a szatmári-béke (1711) aláírásának 300. évfordulója alkalmából 2007-ben kiadott II.Rákóczi Ferenc -az ország nélküli fejedelem c.könyvéből.

 

Berekméri D. István

 

A  BUJDOSÓ RÁKÓCZI

 

 

 

A szatmári béke tele ígérettel,

Tele „megbocsátó" osztrák „szeretettel".

„Áradt a kegyelem" a békepontokból,

Sérelmekre gyógyír, jogorvoslatokból.

Százötvenegy úrnak rajta keze jegye,

De egy név hiányzik: a Rákóczi neve!

Mivel József közben lehunyta a szemét,

Békét parafálni, kérik Lipót nejét.

Rákóczi elveti az osztrák kegyelmet,

Felad gazdagságot, pompát és kényelmet.

Végtelen birtokát a Rákóczi- háznak

Hagyja, hátat fordít a magyar hazának.

Mintegy „aláírja" a száműzetését,

Fogadja ez által a sors büntetését.

Nekivág az útnak szent bizakodással,

Hogy még mindig remél, nem tudatja mással.

Csak van egy megoldás, külföldi segítség,

Zsarnok ellen összefog az emberiség!

 

Amelyik úton jött, azon is távozik,

Ismét csak Zavadkán beszél, búcsúzkodik.

A rutén nép előtt csókol anyaföldet,

Búcsúbeszédet tart, de igen rövidet:

„Ezt a kevés földet én magammal viszem,

Ez lesz a második imádságos könyvem"!

Ígéri, hogy fog majd értük imádkozni,

S imája, népére áldást fog majd hozni!

Lengyelföldről üzen később Károlyinak:

Maradjon az élén kuruc hadainak!

Hozza azokat ki tüstént az országból,

Szabadítsa ki az osztrák szorításból!

Hogy állíthassa a cár szolgálatára,

Mert orosz segítség lenne viszont ára.

Nem tudta, hogy csökkent Péter rokonszenve,

Merthogy, Vetésivel nem is nézett szembe.

Nem fogadta az ő saját megbízottját,

Mivel „kiszagolta" Lajos álláspontját:

A francia közönyt, sőt rosszindulatot,

Mit I. Péterrel szemben kimutatott.

Orosz segítségre Lajosnak nem tellett,

„Letette a garast" rég a svédek mellett.

Nincs szükség „tolmácsra" hősünk személyében,

Csökken tekintélye a Péter szemében.

 

Károlyi sorsa most Debrecenben pereg,

Rajta tartja szemét most a kuruc sereg.

És mert hűségesküt tesz József császárra,

Jogot nyer élet-és vagyonbiztonságra.

Visszanyeri Szatmár főispáni székét,

Megbízatást kap, hogy gyorsítsa a békét!

 

 

 

Határidőt hősünk „megpuhítására",

Ír is Rákóczinak, jönne Zavadkára!

Hadd lássa a kuruc tisztek álláspontját,

Kik elfogadnák a császár ajánlatát!

 

Lengyelföldön nyújtja Rákóczinak kezét,

És átadja neki a Pálffy levelét,

Benne a „finalis resolutioval",

Melyben végeznek a „revolutioval"!

Rákóczi elveti, országgyűlést akar,

Döntsön az ész előbb, majd mozduljon a kar!

 

 

Országgyűlést akar Husztra összehívni,

Hol a nemességet rá kellene bírni

Áldozatkészségre, végső kitartásra,

Ennek érdekében eskü fogadásra,

Ez vezet nemzete megmaradására!

 

Károlyi is „teszi" hősünknek hűségét,

Mielőtt elhagyná Sztríj város helységét.

Harmadik esküje a generálisnak,

Egyet tett Józsefnek, kettőt Rákóczinak!

Három hét alatt ő, három esküt tett le,

Mit kezd majd velük, ha sor kerül a tettre?

Utolsó esküje, már halva született,

Pálffy, hosszabbítja a fegyverszünetet.

Egy új "béketervet" léptetnek életbe,

Intik Rákóczit, ne higgyen segítségben!

Károlyi vállalja azt is beletenni,

Nem hagyja nemzetét a vesztébe menni.

Cselekedni fog egy jó béke esetén,

Teszi, mit tenni kell, segít a nemzetén!

 

Károlyit szolgálja az új nyilatkozat,

S a máramarosi leírt határozat.

Egyre inkább békét akar a nemesség,

Hajlandó tárgyalni, csak baja ne essék!

 

Rákóczi új okmányt, felhívást editál,

Nem jön haza, vár a cárra és hezitál.

Az utolsó kuruc-gyűlés nyit Szatmáron,

 Tárgyalások mellett döntnek, minden áron!

Károlyi egybegyűjt jó tízezer embert,

S a majtényi síkon leteszik a fegyvert.

 

 

Április hó végén, hétszáztizenegyben,

Magyarország marad a császár „kezében"!

Másnap Károlyiék teszik kézjegyüket,

Szolgálják ez által saját érdeküket.

Közben József meghalt, az okmány nem tréfál,

Bécs nevében Lipót özvegye parafál:

                                                         Eleonora Magdolna őfelsége,

Lipót császárnak volt ő a felesége.

 

 

 

 

 

Nézzük, hogy alakul Rákóczi élete,

Kihal-e szívéből hazaszeretete?

Vagy elkíséri őt, és vele száll sírba,

Hátralevő részben ez is meg lesz írva.

 

A bujdosásában lesz mit elmélkedni,

Kurucok harcára visszaemlékezni.

Rendre feltárja a vereség okait:

Hibáktól nem menti a tábornokait.

Pénzhiány, pénzének az értékvesztése,

Gyengült a gyalogság, nem volt fizetése.

Gyenge várőrség és német fenyegetés,

Ha ez nem ment, akkor jött az ígérgetés.

 

 

Megszökött katonák, nem kapták zsoldjukat,

Elhagyják zászlaik, mentik családjukat.

Csak Kassa és Ungvár maradt meg hűségben,

Munkács vára is állt, védőkkel bőségben!

 

De hát, ő jót akart, alkotmányosságot,

Menteni nemzetét és a szabadságot!

Most három hetet kap kegyelem- kérésre,

„Tékozló fiúi" olcsó megtérésre.

Ha az egész ország a békét méltatja,

Lesz kitartásának vajmi foganatja?

Egyre „súlytalanabb" nemzetközi téren,

Itt is vesztésre áll, mint a csatatéren!

Lajos nem gondol már orosz szövetségre,

Nem kell oda már a hősünk követsége!

A szatmári békét Erdély is fogadja,

Hazájába- térést csak Mikes tagadja.

Önként bujdosása kissé „nagy kitérő",

Ő lesz a hűséges Rákóczi-kísérő!

Rákóczi, habár még számítgat magában,

Nem kap szerepet a külpolitikában.

 

Nem befolyásolja már annak menetét,

Túlértékelte a „magyar ügy" szerepét!

S mert Munkács őrsége is megadja magát,

Nincs ami jelentse számára a hazát.

Ahogy mondta Torcy, híres diplomata,

Kinek hátra maradt a kézlenyomata:

„Oly püspök, ki molnárságra adta fejét",

Könnyen megérthetjük ennek a velejét!

 

Rákóczi nem örül az orosz békének,

Mely hozadéka a pruti vereségnek.

Otthagyja Jároszlót, feleségét benne,

Hogy innen Danckába, majd Berlinbe menne.

 

De Berlin válasza igen „csodálatos":

Porosznál személye nem volt kívánatos!

Felismerjük ugye, Bécs ármánykodását?

Ez szülte Berlinnek az elzárkózását!

 

Lajos értesíti a havidíjáról,

Vagy húszezer livre-t kapott barátjától.

Lajos felé fordul, bizalommal tele:

Utrecht-i békében jelenjen meg neve!

Vegyék írásba mint Erdély fejedelmét,

A békeszövegben címét elismerjék!

Már nem „hadakozik" szövetségért karja,

Kevéssel beéri: csak Erdélyt akarja!

Ezért igyekszik most francia hon felé,

Járulna, mielőbb Lajos király elé.

Bár érinti, nem száll ki Nagy-Britannián,

Francia földre lép január derekán,

Hétszáztizenhármas szerencsétlen évben,

Ahhoz, hogy csalódjon Lajos személyében.

Huszonnyolcadikán már ott van Párizsban,

Szállást kap a „Hotel de Soissans"-ban.

 

 

Februárban járult Lajos király elé,

Aztán kiköltözött a főváros mellé.

Challios faluba, majd egy erdőszélre,

Passy helységébe, hogy leljen békére.

Majd diplomatákkal vált szót, érintkezik,

Francia- segélyét, úgy- ahogy, fizetik.

 

Vígan van Versailles- ban, népszerű Párizsban,

„Menuet de Tanssylvanie"-t jártak a bálokban!

Az udvari botrány őt is érintette,

Állítólag Conti hercegnőt szerette.

Színház és kártyázás, hosszú vadászatok,

Napirenden voltak az „állarcos bálok".

Később, ír e korról, amit említettem:

„Tettem a szépet, és csaltam, hízelegtem"!

Politikusokkal tárgyalt politikát,

Katonákkal szemben, megjátszott katonát.

Játékkaszinó is „ragadt a kezéhez",

Kétes játékbarlang a Rákóczi-névhez?

 

Utrechtben béke van, de nincs a szívében,

Esélytelenné lett, megtorpan hitében.

Megveszi a csendes szerzetesi tanyát,

Feledni akarja a nagyvilág zaját.

Pálfordulás volt ez hősünk életében,

Lelki támaszt keres, bízik Istenében.

Gyakornoka lesz a janzenista hitnek,

Lutheri-pápisták, akik ebben hisznek.

Helyet kap szívében az önmarcangolás,

Bűntudat keltette jó önbíráskodás.

 

Gyónás, áldozásnak él a szentségével,

Megbékül magával és meg Istenével!

Imáiból árad az igazságtudat,

Kegyelem kap benne helyet, és bűntudat.

 Isteni segítség nagy bizonyossága,

Így teljes Rákóczi mély vallásossága.

 

Vallásosságának nincs elszakadása,

A politikához van kapcsolódása.

Vallásos írása már nem is misztika,

Ahová beillik, a publicisztika!

De az események tovább is peregnek,

Negyvenegy évesen nem tűnik öregnek.

S mert „szakad fonala" Lajos életének,

Kiváltó oka ez Rákóczi tettének:

„Szekere rúdját" a szultán felé tartja,

Várja, feltűnjön a török tenger partja.

 

A külkapcsolatán egy nagyot fordított,

Franciák után a török felé nyitott.

A passarovici béke védelmében

Rákóczi is megfér, annak „kegyelmében".

A tizenötödik szakasz rendelkezik

A bujdosókról, s a szultán intézkedik:

Böjükdere táján laknak a sátrakban,

Majd Konstantinápoly mellett, jó házakban.

 

 

Jenikőben, ahol nem sokat időznek,

Mivel Rodostóba végleg átköltöznek.

Itt nyitja meg Mikes levelesládáját,

Rákóczi folytatja vallásos írását.

Önéletírás, vallásos tartalommal,

Istenéhez fordul nagy aggodalommal.

Egy megtört keresztyén, pogány környezetben,

Itt él, igen szerény anyagi helyzetben.

 

Kevés pénzt kapott a hatalmas szultántól,

Nincs svéd- orosz béke, mit várt Péter cártól.

Nem számol le Péter az osztrák császárral,

Legalább működne együtt a szultánnal!

Az a „bogár" most a Rákóczi fejében,

Hogy lehetne princeps most a szép Erdélyben?

 

Elveszti érzékét a politikában,

Habsburg követ van a szultán udvarában!

Hősünk kiadását követeli Virmond,

De kérésének a nagyvezír ellentmond!

Lex -re, becsületre mind-mind hivatkozik,

Sőt a Koránra is, mikor tiltakozik.

Rákóczi a hatalmas szultán vendége,

Mint ilyen, számíthat annak védelmére!

 

Rodostóban ébred fel Rákóczi vágya,

Fájdalommal érzi, hiányzik családja!

Boldogságból „kártyát", neki nem osztottak,

„Nejemtől, gyermekeimtől megfosztottak",

Írja, rodostói elmélkedésében,

Hol vadidegenként „tengődik" ínségben!

 

 

Huszonnégy házuk volt az örmény negyedben,

Része volt naponta hatvan piaszterben.

Bercsényi is külön tartásban részesült,

A jelenlétének, hősünk igen örült.

Ott volt Sibrik Miklós, az „udvarmestere",

Mikes Kelemen, a „bejáró nemese".

Ilosvay János, igen hű apródja,

Radulovics János, az udvari papja.

Esterházy Antal, hű generálisa,

Valamint Lang Ambrus, udvari orvosa.

Úgy negyvenen voltak a „kolóniában",

„Tragikus- szereplők" egy komédiában!

 

 

 

Város szélén volt a rodostói „fészkük",

Az elvártnál nagyobb kényelemben részük.

Maga Mikes is egy egész házat kapott,

Amelyben hűséges szolgájával lakott.

Ő írja, hogy kert is tartozott a házhoz,

Európa szélén, távol a hazához.

Ír a szőlősökről, veteményesekről,

Gyümölcsösökről, és szorgos emberekről.

Leírja „programját" a Rákóczi háznak,

Az itt levő klastromszerű rendtartásnak.

 

Hatodfél órakor dobot ütnek reggel,

Kelnek a cselédek akkor, nagy sereggel.

Mindenki elkészül, pontban hat órára,

Mert a fejedelem nem várat magára!

Pontban hét órakor bújik ruhájába,

Majd mise hallgatni megy a kápolnába.

 

 

Az ebédlőházban később tartózkodnak,

Feketekávéznak, sokat dohányoznak.

 

Három fertály nyolckor, ismét csak dobolnak,

Megint miséznek, és újból imádkoznak.

Utána, ki- ki megy, ahová csak tetszik,

Megszokott program ez, minden nap ezt teszik!

Tizenegy és félkor ismét dobot vernek,

Hogy tizenkettőkor lássanak ebédnek.

 Menü kapcsán, itt ne gondoljunk tulkokra,

Mikes írja: "törvényt teszünk a tyúkokra"!

Harmadfél órakor megy a kápolnáig

Fejedelmünk, és ott ül három óráig.

Ötkor is dobolnak, de nem utoljára,

Megy a fejedelem, esti imájára!

 

 

Ima után már megy, ki-ki a dolgára,

Addig, míg dobolnak ismét vacsorára.

Ez pedig heted fél órakor történik,

Utána, az elmúlt napot megbeszélik.

Este nyolc lesz mire Rákóczi „vetkezik",

Ilyenkor csak a hű Mikes segédkezik.

Éjjel kettőkor van már az ébredése,

Dacára, hogy hatkor az öltözködése!

Az egész napirend úgy van „összehozva",

Bármi is történne, az úgysem változna!

 

Időtöltést nézve és a mulatságot,

Ki- ki mutat itten más hajlandóságot!

Rákóczi lovagol hetente vagy kétszer,

Vadászni is eljár, havi tizenkétszer.

A trófeájában nyúl és fogoly vagyon,

Nem szegényedik meg így a török vagyon!

Ha pedig nem vesz részt vadak irtásában,

Szívesen tölti az idejét írásban!

 

 

 

 

 

Imában, hívei tisztes hűségében,

Nyugszik meg a lelke, nem tüzességében.

Monoton életét nem zavarja asszony,

Párizsban elhunyt a fejedelemasszony.

 

„Szomorúság van a bujdosók sergében",

Írja le Mikes egy tavaszi levélben.

Rákóczi „nagy bútól már megmenekedett",

Neje pénzhiányban is sokat szenvedett.

Szerényen kellett az életét tölteni,

Rákóczi sem tudott rá többet költeni!

Hogy szűnjön mérete a nagy távolságnak,

Véget vet a halál a „távházasságnak".

 

 

 Rákóczi haja sem fekete már, deres,

Elerőtlenedik, egyre csak beteges.

 

Megunta életét a szultáni „kegyen",

Már azt válaszolja, hogy „örömest megyen",

Ha Isten szólítja és kéri életét,

Így zárja le Mikes egyik szép levelét,

Hétszázhuszonhatos szép kegyelmi évben,

Végig Rákóczinak maradt hűségében!

 

Hősünk, életrajzát csendben írogatja,

Amidőn György nevű fia látogatja.

Huszonhat évesen jól áll nevetése,

De igen hézagos a neveltetése.

Néhány hónap múlva búcsúzik apjától,

„Elgurul az alma, messze a fájától"!

 

Rákóczi lelkében nincsen bánat, harag,

Mint egy mesterember, dolgozik: fúr, farag.

Lefogy, nem törődik a „húsos bográccsal",

Esztergál, szakálla tele van forgáccsal!

Már nem is kíméli főúri tenyerét,

Izzad, mintha ebből keresné kenyerét!

Nevet azon is, ha van ki unatkozik,

Unalom és panasz rá nem vonatkozik!

 

Hétszázharmincötben Mikes panaszkodik,

Hogy a fejedelem igen „vékonyodik"!

Betegsége magát „kinyilatkoztatta",

Esti lefekvéskor „hideg borzongatta"!

Szálldosott álmában virágos réteken,

Míg megjött a halál érte nagypénteken.

Mindez történt ezerhétszázharmincötben,

Abban a szomorú, gyászos esztendőben.

„Úgy halt meg -írta Mikes - mint egy gyermek",

Így halnak meg - írom én -a fejedelmek!

 

Halott testét Konstantinápolyba vitték,

Ahol, az anyjával egy helyre temették.

 Örök nyugvóhelyük - sokan már azt hitték,

De pórsátraikat végre hazavitték

Kilencszázhatban, a szép kassai dómba,

Ott pihen Rákóczi, „oltár" a templomban!

 

 

 

 

„Mekkája" a honi s szétszórt magyarságnak,

Hős szimbóluma a magyar szabadságnak!

 

 

KÍSÉRJE EMLÉKED ISTENI KEGYELEM,

TE ORSZÁGNÉLKÜLI, IGAZ FEJEDELEM!

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek