Balage - Vakrepülés Színjátszó Egyesület: A varázskert örökösei

"Szájadat betedd, - S nyisd ki füledet, - Nyisd ki ezt a kis kaput, - Majd meglátod, hogy mi fut - Rajta át fejedbe... - Petőfi Sándor: Arany Lacinak"

 

 

 

 

Petőfi Sándor versével ellentétben ennél a darabnál nem a szánkat, hanem a szemünket kell becsukni. De amennyiben nyitva hagyjuk, úgy sem fogunk látni semmit, ugyanis a darab egyik érdekessége, hogy teljes sötétségben játszódik. Cserébe az ember többi érzékszervét aknázza ki az előadás...

A társulat egy mesevilágba kalauzol el minket. Egy olyan varázslatos helyre, ahol a tündérek és a manók egymás társaságában élnek. Egy olyan helyre, ahol ismerik az embereket is, de azoktól teljesen elszeparálva élik mindennapjaikat. A darab kezdetén hatalmas vihar hangjai hallatszódnak körös-körül mindenütt. Majd  két tündér kétségbeesett kiabálására kapja fel a fülét a hallgató. Egyikük a szelek úrhölgye, másikuk a földért felelős. Egy hatalmas félreértés folytán mindketten elveszítik az összes erejüket. Szerencsére egyik szolgálójuk éppen ekkor érkezik meg Jázmin, a harmadik nővér kereséséből. Kiderül, hogy a legkisebb húg az emberek közé keveredett, és ott hozzáment Álmon királyhoz. Mindenesetre a szolgálónak sikerült rátalálnia egy varázsgyökérre, viszont annak a földből való kiszedéséhez szükség volt további segítségre. Itt jön a képbe a közönség, manók formájában.

Mert bizony, a közönség interaktív részese a darabnak. Meglepődve észleltük, amint a sötétben a szolgálólány egy madzagot nyom a kezünkbe, hogy segítsünk kihúzni azt a bizonyos növényt. És mint a mesében, mindenki izomból nekifeszült a feladatnak. Akik az első sorban ültek, azok a „varázsfonalat", a mögöttük ülők pedig az előttük lévőket húzták, és végül a gyökér a felszínre került. Egy gyors varázsfőzet készítés, és a nővérek újra csúcsformába lendültek. Aztán irány a hugica kimentése.

Hogy a közönségből még a legkisebbeknek se legyen egyetlen rossz szavuk se, ezért a színdarab alatt a manóknak, azaz a hallgatóknak is részt kellett venni a mentőakcióban, körbejárva az egész birodalmat. A varázskert örökösei egy játékos mese tele illattal, interaktivitással, dübörgéssel. Ez egy olyan darab, ahol ha reng a föld, az a közönség alatt is reng. Ahol ha illatoznak a virágok, akkor annak illata beteríti az egész nézőteret. Ahol a hangok egyedülállóan körülvesznek, és ahol a tündérek kedvességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a manó-közönség a segítségéért még egy-egy aszalt barackot is kap a kezébe. Itt nincsenek székek, helyette felcsatolható ülőpárnák vannak, hogy amikor fel kell kelni, akkor ne hagyjon el senki semmit. Itt nincsenek unalmas pillanatok és unatkozó gyerekek, hiszen még a legkisebbek is csendben, vagy épp nevetve élvezték végig az előadást. És hogy mire fel ez a misztikus sötétség? Arra csak a produkció végén felgyulladó fények adnak megvilágosodást...

Egy életre szóló élményt nyújtott ez a szerelemmel és kalanddal telített, rendhagyó színdarab. Éppen ezért ajánlom ezt a nagyszerű előadás, minden gyereknek, kisgyerekes családnak, illetve gyerekes felfogású felnőttnek.

 

 

További részletek

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#4. 2011. február 21. 10:53
Tényleg nagyon jó volt. Már tervben van, hogy megyünk valamelyik újabb előadásukra. Amennyiben ti is jönnétek, szóljatok, talán össze tudunk hozni előtte/utána egy kis beülős dumálást. ;o)
Eliza Beth
#3. 2011. február 8. 17:38
Érdekes lehet....
Döme Zsuzsa
#2. 2011. február 8. 17:34
Óh, azt hiszem, én - mint gyerekes felfogású felnőtt - mindig is ilyen előadásra vágytam!
Köszönöm Balage lelkes ráhangolását.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Mese a szomorú emberről