Balage - Thuróczy Katalin: Purparlé Velencében

Thuróczy Katalin egy habkönnyű olasz komédiát alkotott, mely nevetésekkel teli teljes kikapcsolást biztosít a közönsége számára.

 

Vannak olyan előadások, melyekre úgy ül be az ember, hogy már otthon előre fel kell készülnie abból, mit is fog majd megnézni. Előre kell rögzítenie magában a szereplők nevét, a cselekmény menetét ahhoz, hogy el ne veszítse a fonalat. Nos, a Purparlé Velencében nem ezen művek közé tartozik - hozzáteszem: szerencsére. Thuróczy Katalin ugyanis egy habkönnyű olasz komédiát alkotott, mely nevetésekkel teli teljes kikapcsolást biztosít a közönsége számára.

A színdarab középpontjában egy velencei fogadó és „lakói" állnak. Hamar megismerjük a nagyszájú fogadósnőt, a többszörösen is özveggyé vált Zanettát (Facskó Marica / Hartai Laura), akinek minden vágya, hogy egy gazdag férjet szerezzen magának és mostoha lányának, Angelicának (Bognár Anita / Albert Johanna sz.n.). Úgy tűnik, hogy ez utóbbi frigy már nincs is olyan messze, ugyanis a leányzónak már ki is lett jelölve egy vagyonos, ám eléggé együgyű vőlegény, Niccolo (Jeszmás László / Hole Dániel). Igen ám, de egyrészt Angelica szíve már foglalt, azt egy Truffaldino (Makray Gábor/ Bicskei Kiss László) nevű vándorszínész hódította meg, s vitte magával, midőn elhagyta Velencét, másrészt idővel az is kiderül, hogy Niccolo nem a leányzónak, hanem sokkal inkább a mostohának csapná a szelet, ha lenne benne spiritusz.

És ha már udvarlásról van szó, megjelenik a színen a rég eltűnt színész is, Truffaldino, aki amiatt, hogy a fogadósnő el ne üldözze szerelme mellől, kénytelen egy márki jelmezét magára ölteni. Az átverésben barátja, az agyafúrt Toffolo (Tarr György) segédkezik, ki szolgájaként kíséri figyelemmel a történéseket. Természetesen a mostoha egyből szemet vet a gazdagnak tűnő „márkira"...

Az események forgatagában csak a fogadó állandó lakója, az íróként dolgozó Goldoni (Várkonyi Tamás) az egyetlen, aki mindenkiről tud mindent, s mindössze megfigyelőként merít ihletet a történésekből. Persze megfigyelő is csak addig lehet az ember, míg utol nem éri a nagy szerelem...

Bár a fenti szerelmi szálak így elsőre talán kibogozhatatlannak hatnak, ugyanakkor a szerző, Thuróczy Katalin és a rendező, Bicskei Kiss László rendkívül könnyedén vezetik a nézőt ezen fonalak mentén. Így elég csak hátradőlnünk a székben és élvezni a műsort. Akik nem szeretik a vérpezsdítő olasz komédiákat, még valószínűleg őket is megfogná a Purparlé Velencében zseniális humora, akik pedig eddig is kedvelték a műfajt, azoknak vétek lenne kihagyniuk ezt a darabot.

 

Balage

 

Legközelebbi előadás:

2014.12.12.

19:00

RS Színház (1075 Budapest, VII. kerület, Rumbach Sebestyén utca 9. )

 

További információ:

http://fonixx.hu/sajto_purparle_velenceben.htm

 

Zenés előzetes:


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#3. 2014. november 26. 06:01
Örülök, hogy tetszett ;o)
előzmény: hozbikat hozzászólása, 2014. november 19. 09:06
hozbikat
#2. 2014. november 19. 09:06
Gratulálok!
Nagyon jó volt, érdemes megnézni!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek