Az örökség

Egy különös örökség története

 

Manci - a húszas évei végén járó színésznő - 1908-ban kapott először szerepet az újonnan létrejött operettszínházban, a János vitéz című darabban. A Petőfi Sándor művéből készített színpadi adaptációnak nagy sikere volt a főleg középosztályból kikerülő közönség körében.

Kis epizódszerepet játszott, de szép énekhangjára sokan felfigyeltek. Megjelenése is egy úrinőre vallott, mivel az is volt. Apja vidéki orvosként nem vette jó néven lánya pályaválasztását. Mancinak volt egy hétéves fia, aki házasságon kívül született, de a színésznő még szüleinek sem árulta el, hogy ki a gyermek apja. A kis Mihály falun nevelkedett, nagyszüleinél, mert a Budapesten fellépő édesanyja nem tudott gondoskodni róla. Nap közben a szereptanulás, ruhapróbák, szépítkezés kötötte le idejét, esténként pedig az előadások. Szerette a csillogást-villogást, mely körülvette és örömmel fogadta a rajongók közeledését. Már második fellépésekor virágcsokrokat kapott egy fiatal és egy idősebb úrtól. Pályája egyre ívelt felfelé. Szépsége és tehetsége révén Strauss, Lehár, Huszka, Kálmán Imre műveinek tolmácsolását egyre gyakrabban bízták rá.

A rajongók köréből kivált egy elszegényedett grófi család fia, és egy ötvenes éveiben járó ügyvéd, aki nagy tekintéllyel és vagyonnal rendelkezett. Budai villája inkább kastélynak volt nevezhető. Az épület belső tereit reneszánsz és késő barokk korból származó bútorokkal rendezték be, gyönyörű késő román kori kandallók biztosították télen a meleget és a kellemes hangulatot a baráti társaságban elköltött vacsorákhoz.

Az ügyvéd - dr. Várkonyi Jenő - örökös agglegénynek vallotta magát, de a szép nőket nem vetette meg. Mancika először a baráti körébe tartozott, de később Jenő szorosabb kapcsolatot szeretett volna létesíteni vele. Ő azonban tanult a korábbi ballépéséből, és nem volt könnyelmű.

- Vegyen feleségül, Jenő, ha igazán szeret - mondta az idősödő férfinak, akinek minden gondolata a színésznő körül járt.

- A barátaimnak megmondtam, hogy soha nem fogok megnősülni, tartanom kell a szavamat. Egyébként én lennék állandóan a céltáblájuk.

- Van erre is megoldás - javasolta a nő. - Titokban házasodjunk össze. Még a szüleimnek sem szólok róla, mert biztos elleneznék a házasságot a köztünk lévő huszonkét év korkülönbség miatt.

Valóban, Jenő csak három évvel volt fiatalabb, mint Manci édesapja.

Egy szép májusi napon titokban összeházasodtak, és ettől kezdve a színésznő felmondta bérelt lakását, és az ügyvéd úr villájába költözött. A vetélytárs - hiába költötte minden pénzét virágra - egy kedves mosolynál és köszönetnél nem tudott többet elérni Mancikánál. Már harmadik éve szenvedett a viszonzatlan szerelemtől, s nem volt képes elviselni, hogy egy olyan emberrel tölti ez a gyönyörű nő az éjszakáit, aki apja lehetne. Végső elkeseredésében pisztolyt vásárolt, és egy este követte a furcsa párt. A budai villa kapujában aztán végzett velük. Tettétől elborzadva menekülni kezdett, s egy járókelőbe ütközött, aki látásból ismerte a grófot. Másnap délelőtt már el is fogták. Vallatták, de ő hallgatott. Mivel megtalálták kertjében, frissen elásva a fegyvert, és szemtanú is igazolta, hogy ő lehetett a tettes, nem volt nehéz helyzetben a rendőrség. Egyetlen dolgot nem tudtak csupán megállapítani, hogy az áldozatok melyike halt meg előbb. Ennek azért volt különös jelentősége, mert a temetés után megjelentek Jenő távoli rokonai, akik szerették volna megszerezni a vagyont érő kastélyt. Mindenkit meglepett a tény, hogy Manci és Jenő házasok voltak. Manci szülei - az első megrázkódtatáson túljutva - a cseperedő, akkor már tízéves Mihályra gondoltak, ha már elvesztette édesanyját, némi kárpótlást jelentene számára a gazdag férfi vagyona. Nagy volt a tét, de a közjegyző nem tudott dönteni az örökség ügyében, ehhez tudnia kellett volna a gyilkos lövések sorrendjét. Amennyiben a gyilkos golyó elsőként Jenőt terítette le, tőle örökölte volna a vagyont a neje, s az ő néhány perccel későbbi halála után pedig Mihály, a fia.

Abban az esetben viszont, ha a gróf Mancit lőtte le elsőként, Jenő örökösei tarthattak volna jogosan igényt a kastélyra. Ők el is indítottak egy eljárást, de az elkövető néma maradt. Az orvosszakértő sem tudott érdemben állást foglalni.

Teltek az évek. Az örökség ügyében döntés nem született. A kettős gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetést kapott gróf nagyon beteg lett, és mikor érezte, hogy közeledik a vég, megtört, és vallott. Könnyíteni szeretett volna lelkén, és ügyvéd előtt elmondta részletesen, hogyan történt a gyilkosság.

- Követtem őket a sötétben. Mikor a fiákerből kiszálltak, hogy a meredek, szűk utcán gyalogosan menjenek fel - ugyanis a kocsi az utcában megfordulni nem tudott - megállítottam és elküldtem én is a kocsisomat. Utánuk lopakodtam, s mikor a férfi a kaput nyitotta, hátba lőttem. Manci el akart futni, de csak pár lépést tudott tenni, mert őt is célba vettem. Mikor összeesett, a férfi már mozdulatlan volt, ő halt meg elsőként.

Vallomását követően hamarosan eltávozott a földi életből.

Az évek óta húzódó ügy legjobbkor zárult. Mihály - Manci fia - nagyapja nyomdokaira lépve orvos lett, s mivel nagyszülei már nem éltek, úgy döntött, hogy a fővárosban kezdi meg praxisának gyakorlását. A nagyszülők ingatlanának értékesítéséből szépen felújította a kastélyt, és az ölébe pottyant örökségnek köszönhetően gazdag emberként kezdhette önálló életét.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#7. 2014. február 26. 20:36
Tőled megszokott hitelességgel, nagyszerű precizitással és kellő tömörséggel írtad meg ezt a történetet is, kedves Kató.

Szeretettel gratulálok, és ölellek:

Csilla
Juhász Kató
#6. 2014. február 26. 07:38
Köszönöm, hogy olvastad.
előzmény: Answer hozzászólása, 2014. február 25. 19:57
Answer
#5. 2014. február 25. 19:57
Érdekes történet, amely egyben elgondolkodtató is.
Pár másodperc különbség egyeseket gazdaggá tesz, másoknak nem jut semmi.
Nagyszerűn írtad meg, gratulálok!
Answer
#4. 2014. február 25. 19:57
Érdekes történet, amely egyben elgondolkodtató is.
Pár másodperc különbség egyeseket gazdaggá tesz, másoknak nem jut semmi.
Nagyszerűn írtad meg, gratulálok!
Juhász Kató
#3. 2014. február 25. 17:37
Köszönöm, kedves Zsuzsa.
zsuzsahorváth
#2. 2014. február 25. 10:28
Katóm, utánozhatatlanul szövöd meséd szálait...
Szeretettel olvastalak!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!