AZ ÖKUMENÉ NAGY ÖREGJE

90 éves az EVT egykori főtitkára, Philip Potter.

 

 

Az Egyházak Világtanácsa (=EVT) 1948 óta tartja világgyűléseit négyévenként, s ma már az öt kontinens 110 országából 349 egyház (protestánsok, anglikánok, ortodoxok) a tagja. Ez a genfi központú protestáns világszervezet 560 millió nem-katolikus hívőt reprezentál, s törekszik a keresztyének mind valóságosabb, látható egységének a megvalósítására. A világszervezetnek 1972-1984 között volt főtitkára Dr. Philip Alford Potter, a dominikai születésű metodista lelkész. Első felesége, a panamai lelkészlány, Doreen fájdalmas és korai elvesztése után a későbbi lübecki evangélikus püspöknő, Bärbel Wartenberg lett a felesége 1985-ben.

 

A brazíliai Porto Alegreben tartották az EVT kilencedik világgyűlését 2006-ban. Akkor Potter 85 éves volt, s főtitkár-utóda, Samuel Kobia, aki szintén metodista lelkész, ezt mondta róla: „Philip Potter vezetése alatt az EVT nagy lépéseket tett. Az egyik legemlékezetesebb annak a teológiai egységiratnak a létrehozása volt, ami a 'Keresztség, úrvacsora és a lelkészi tiszt' értelmezésének, gyakorlatának  protestáns egyeztetését hozta. Folytatta elkötelezett küzdelmét a dél-afrikai faji megkülönböztetés, s mindennemű rasszizmus ellen, ami csak a világon előfordul. Erőteljes egyház-diplomáciai lépéseket tett a közel-keleti béke megteremtése érdekében, és a nukleáris erőfölény erőltetett megvalósítása ellen is. Kereste a protestáns spiritualitás, az istentisztelet, és a zene új formáit, amivel a protestáns egyházi élet megelevenítését igyekezett előmozdítani".

 

 

Rabszolgák, ír nemesek keveréke - a haiti szegénység hatása


 

Potter 1921. augusztus 19-én született a karibi-szigeti Domenicaban. Már gyermekségét a későbbi ökumené jellemezte: katolikus nagyapja minden vasárnap misére vitte. Édesanyja viszont, aki egyedül nevelte, metodista protestáns volt. Már ekkor megtanulta átlépni a felekezeti határokat: „Hat napon át metodistaként voltunk együtt, a hetedik napon katolikus voltam". Családfájában afrikai rabszolgák, karibi és ír nemesek vére keveredett. A csontjaiba rekesztett visszhangja a múltnak nagyon erős és sokféle volt. Ez igen pozitív erőként jelent meg a hétköznapokban: a legkülönbözőbb kultúrájú, vallású emberrel, legyen az viselője bármiféle bőrszínnek, igen könnyen talált kontaktust.

 1943 márciusában „Isten hívásának engedve" a jamaikai Kingstonban kezdte el teológiai tanulmányait, majd Londonban folytatta azokat. Igen aktív volt a keresztyén diákmozgalomban, az SCM-ben. 1948-ban már ott volt az EVT alakuló nagygyűlésén Amszterdamban, ahol a diákküldöttség szószólójaként lépett fel. Szegények melletti elkötelezettsége indította arra, hogy metodista lelkészként Haiti szigetére menjen, ahol a legelesettebbek között négy évet dolgozott. Erre így emlékezik: „Nagyon kemény helyzet volt. Diákkonyhán éltem, alig volt fizetésem, akkora volt a szegénység...Az a négy év a legszegényebbek között egész életemre kiható tapasztalatom maradt".

 

 

Biblia és újság


 

 1972-ben választották meg az Egyházak Világtanácsa főtitkárává. Az EVT akkori főtitkára, Wim Visser't Hooft támogatta a fiatal lelkészt. Szolgálatának politikai hangsúlyt is adott, emiatt nem egyszer esett rá a gyanú árnyéka, hogy keleti, kommunista érdekeket segít.  Mottója ezzel szemben a svájci Barth Károly híres szlogenje volt: „Egyik kezemben a Biblia, másikban az újság". Evangélium és felelősségvállalás a világért - együtt. Főként az egyre növekvő gazdag észak, szegény dél, az ún. „első és a harmadik világ" mind szembetűnőbb ellentéteinek a csökkentésére szentelte szolgálatát és befolyását.

 

 

Keresztyén elkötelezettséggel a korabeli világ segítésére

 

 

Fáradozásai Isten kegyelméből lassanként megértésre találtak, nyilván azért, mert mind többen felismerték, belátták, nem csak egyházi körökben, hogy a leginkább nehéz helyzetek megoldásán fáradozott, s ez messze meghaladta, átlépte az akkori politikai világ dualizmusát (kapitalizmus kontra szocializmus/kommunizmus, Kelet-Nyugat, Észak-Dél, fehérek-feketék sokféle fájó ellentétét). Jó barátai között tartotta számon a lengyel Wojtyla-pápát, II. János Pált. 1975 november 20-án a katolikus egyházfő levelet írt neki, ebben köszöntötte és biztatta Dr. Philip Potter tiszteletes urat: „Legyen bizonyos abban, hogy gondolataink és buzgó imáink ezekben a napokban is (ekkor volt az EVT ötödik világgyűlése az afrikai Nairobiban - szerk.) Önnel vannak. Isten vezesse Önt elkötelezettségében, tegye állhatatossá és ajándékozzon örömet Önnek az Ő akarata teljesítése közben, s adjon előmenetelt dolgaiban a Szentlélek segedelmével Krisztus akaratának teljesítésére: 'Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi' (Jn 17,11)".

 Az egy és oszthatatlan egyetemes emberiség keresztyén szolgálatát végezte, ezt ismerték el díszdoktorátusokkal, így 1971-ben a hamburgi egyetemen, majd a dél-afrikai Kapstadt egyetemén. Nagyon büszke volt a japán Béke-díjra, amit 1986-ban a buddhista Niwano Peace Foundation-től (Niwano Béke Alapítványtól) kapott. 2008 áprilisában Thabo Mbeki dél-afrikai elnök adta át Potternek az ország legmagasabb kitüntetését, amit csak külföldi kaphat, ez az Oliver Tambo-díj, amit nem pusztán apartheid-ellenes elkötelezettségéért, hanem az egész keresztyén világ nevében a békéért, az igazságosságért és az erőszak ellen folytatott küzdelme elismeréseként kapott meg.

 

 

Alapítvány, róla elnevezett könyvtár


 

 2009 novemberében Philip Potter alapítványt hozott létre az ökumené szellemisége és a mozgalom melletti elkötelezett fiatalok képzésére, támogatására. Az Egyházak Világtanácsa genfi központjában található 120 ezer kötetes, valamint közel 20 millió pótolhatatlan  ökumenikus iratot tartalmazó könyvtárat is róla nevezték el.

Nyugdíjazása után feleségével együtt Genfből Jamaicába ment, ahol mindketten a kingstoni egyetemen tanítottak teológiát. Visszatért arra a földre, ahonnan vétetett, s ahol ma már szülőfaluját is róla nevezik Pottersvillenek. Arra a földre, ahol életének egy idejét töltötte panamai születésű első feleségével, aki tálentumos, tehetséges zongorista és hegedűs volt. Doreen több éneket is szerzett. Úgy hírlik, mielőtt 1980-ban, 55 évesen rákban meghalt, ezt a verset is ő szerezte: „Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj, ha tiéd Isten, tiéd már minden./Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj: Elég Ő néked, Elég Ő néked".

 

 

„Maradj mindig gentleman!"

 


 

Munkásságáról, életéről sok könyv és film is készült. Az EKD mai elnöke, Nikolaus Schneider református lelkész így köszönti levelében a 90 éves Pottert, az ökumené nagy emberét: Potter utánozhatatlanul megélte a keresztyén hit lelki, teológiai, politikai dimenzióit. „Az ő teológiai szenvedélyessége, hozzáértése és lelki kisugárzása nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az ökumenikus mozgalom az evangéliumi elkötelezettség révén megtartotta az istentisztelet és az ima egységét".

 

 Potter ma nyilván emlékezik, s számba veszi 90 évesen a megtett út állomásait. Örökségében fontosnak tarthatja a emberséget, a hitet és a humort. Sokszor idézte fel ír arisztokrata nagyanyja emlékét, akit kilenc éves korában veszített el. Ő mondogatta neki: „Philip, minden körülmény között maradj gentleman!". E jeles évfordulón talán az az egyik legnagyobb elismerés lehet, ha leírhatja, elmondhatja, leírhatjuk: ez sikerült Dr. Philip Potternek, meg bizonyosan az is, hogy minden körülmény között igyekezett Jézus Krisztus tanítványa maradni! Az előbbit az emberek látták és méltányolták, ez utóbbit a mennyei Atya! Boldog születésnapot, Philip Potter!

 

 

 

Dr. Békefy Lajos

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek