Az LXXX-es mozgalom

Az Erzsébet-napon tartott, jó hangulatú összejövetelen pattant ki az ötlet valamelyik töltött galamb alkatú, harmincas asszonyka fejéből.

Az LXXX-es mozgalom

Az Erzsébet-napon tartott, jó hangulatú összejövetelen pattant ki az ötlet valamelyik töltöttgalamb alkatú, harmincas asszonyka fejéből, hogy fogjanak össze, és - a mostanság oly népszerű fanklubokhoz hasonlóan -, hozzanak létre ők is egyet. Viccesen nevezhetnék akár LXXX-es mozgalomnak is, kiindulva abból, hogy az alapítók többségének a ruhamérete „L”, a koruk meg átlagban harminc, amire a három „X”-szel lehetne utalni.

Az „LXXX”-es klubba elsősorban duci, fogyni vágyó hölgyeket vártak. Az elhatározást tett követte, így haladéktalanul hozzá is fogtak a tagok toborzásához.

Folyosói beszélgetések, magántermészetű pletykálások alkalmával, újra és újra szóba került a kitűzött cél, és a szervezők nagy elánnal verbuválták a klubba a jelentkezőket.

Hamarosan össze is jött egy tizenöt főből álló csoport, akik az alakuló ülésen lefektették a - menetközben kissé fellazított - alapszabályokat: végül is, bárki tagja lehet a klubnak, életkortól függetlenül, amennyiben megfelel annak a kikötésnek, hogy duci, de legalább is, kövérkés a testalkata, és vállalja, hogy határos időn belül, valamicskét feltétlenül lead a súlyából.

Az első összejöveteleket munkaadó cégük kis tárgyalójában tartották délutánonként, majd a találkozások színhelyét áttették egy nem túl felkapott körúti kávézóba, ahol halk, kellemes zeneszó mellett, remekül lehetett cseverészni, eszmét és fogyókúrás tippeket cserélni.

Kávézás közben nevetgéltek, kacarásztak, bár valaki megjegyezte, csínján a jókedvvel, mert - állítólag - a nevetés hizlal. Mire egy másik asszonyka pajzánul közbeszólt: táncolnunk kellene, mert az meg - úgy mondják - fogyaszt. De hát egyetlen férfi sincs a tagság soraiban! - tromfolt rá az előző nő. Hát szervezzünk be férfiakat is, azt nem tiltja az alapszabályunk! A javaslatot közfelkiáltással, egyhangúlag elfogadták.

Na, de hogyan tovább?!

Első lépésként, a felhívást kifüggesztették a vállalati faliújságra, aztán megköröztették belső közleményként, végül valaki még a vállalati lapba is beszerkesztette.

Az újságot a klubtagok cégen belül, széles körben terjesztették, de volt, aki haza is vitte a családnak.

Az egyik alapító tag - épp náluk vendégeskedő - nagyapjának így jutott a kezébe a hirdetmény. Leszűrte belőle a lényeget, mármint, hogy testesebb férfiakat toboroznak egy klubba, akik táncolni is hajlandók. Látta azt is, az összejövetelek színhelye egy kellemes, zenés kávéház. A hír felvillanyozta, ezért tovább adta azt a barátainak, jó ismerőseinek…

Elérkezett a soron következő összejövetel időpontja.

Az eddig nagyszájú, súlyfeleslegük miatt időnként magukat is kifigurázó, másokon élcelődő asszonyok és lányok nagy kíváncsisággal várták, mi lesz a felhívásuk eredménye, jönnek-e,  belépnek-e a klubjukba táncos kedvű férfiak?!

Már egészen ellaposodott a hangulat, amiért jó félóra múlva se érkezett senki, akinek feltett szándéka lett volna csatlakozni hozzájuk. A zene éppen szünetelt, amikor kisebb csoport élén, a pincért látták közeledni az asztalukhoz.

Elnézést hölgyeim, netán önök az LXXX-es mozgalom tagjai? Csak azért kérdem, mert egyedül önök ülnek itt többedmagukkal egy asztal körül.

Ha eltaláltam, akkor az urak önöket keresik - ezzel félreállt az útból, és a mögötte sorakozó öt-hat öregúrra mutatott, kik között a hatvanévestől egészen az aggastyánig, szinte minden éltesebb évjárat képviseltette magát.

Az asszonyok megszeppent csendben ültek. Ők nem erre gondoltak. Legalább is, nem erre a korosztályra.

A hölgykoszorú egyik tagja végül vette magának a bátorságot, és rákérdezett: uraim, már elnézést, honnan vették az ötletet, hogy a klubunkhoz csatlakozzanak?

Mire előlépett egy, magát az öregurak szószólójának - önhatalmúlag - kinevező aggastyán, és azt mondta: testesek vagyunk, és bár fogyni nem áll szándékunkban, táncolni mindnyájan nagyon szeretünk. És asszonyom, önök hirdették meg, hogy a klubjukba „LXXX”-es, vagyis nyolcvan körüli urakat várnak…

Vagy félreértettünk volna valamit?!