Az év utazója Budapesten

A 10 héten át tartó magyarországi utazás utolsó állomásához érkezett Judit.

 

Az ország fővárosának programjaival búcsúzik tehát a diáklány, aki Magyarország legszebb helyeit járhatta be az elmúlt hetek során.

Budapest méltán kedvelt idegenforgalmi célpontja a turistáknak.  Nem véletlen. Budapesten több világörökségi helyszín is található, többek között a Duna-part látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút. Turisztikailag jelentősek még a város Duna-hídjai, valamint gyógyfürdői, mivel Budapest a világ legtöbb gyógyfürdőjével rendelkező fővárosa. Itt található még a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere, Európa legnagyobb zsinagógája, valamint a magyar Országház is, ami a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete. Budapest természeti értékekben rendkívül gazdag város, többek között barlangok, források, növénytársulások élőhelyei, kiterjedt parkok állnak természetvédelem alatt. A város szívében található a Gellért-hegy.  A ritka természeti értékek közül megemlítendő a Pál-völgyi és a Szemlőhegyi cseppkőbarlangok.

Budapest összes lehetőségét kiaknázni természetesen nem lehet, de Judit programjának összeállítása számos izgalmas élményt rejt. Az első napon a vízé a főszerep. A kőbányai sörgyár területén merüléses búvártúra vár rá, majd Nagytétényben a Tropicarium, ahol többek között rájákat lehet simogatni, majmokat etetni, át lehet élni az esőerdők hangulatát, páradús klímáját. Délutáni programnak kiváló a Ramada szállóban egy gyors ebéd, majd irány az Aquaworld, ahol surf-leckék is vehetők. A vizes program folytatásaként kihagyhatatlan élményt jelent a Széchenyi Gyógyfürdő, amit egy gyógymasszázs még teljesebbé tehet.

Második nap városnézés a Budapest TukTukkal, majd egy különleges közlekedési eszköz a budavári sikló segítségével jutunk fel a várnegyedbe. Ezt követően érdemes hajóra szállni, s vén Dunán egy rövid városnéző hajókázásra indulni, ahonnan páratlan látvány tárul az Utazó elé. Esti kikapcsolódásként érdemes felkeresni Budapest valamelyik romkocsmáját.

A harmadik nap szólhat a kultúráról, hisz ehhez is számtalan lehetőséget kínál a főváros. Meglátogatható Művészetek Palotája, ahol a világ egyik legnagyobb koncerttermi orgonája látható. Az Erzsébet téren található Design Terminál, a kreatívipar, a divatkultúra és az urbanisztika egyikközponti helyszíne. Ebéd a Terminál étteremben. Az Év Utazója a Várnegyedben a Halászbástyán köszön el a 10 hetes programtól.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Igaz barátság