Az elszalasztott lehetőség

...lehetőség volt, nem ígéret....

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú. Ez a fiú nagyon szeretett álmodozni. Az erdőkről, a fákról, egzotikus tájakról, de leginkább az eljövendő férfikoráról.
Szépek voltak az álmai. Jó emberré akart válni, akinek a segítségére szüksége van az embereknek. Lehetne például tűzoltó. Egy ifjú hős, aki életeket ment. Elképzelte magát erős felnőttként, aki karjaiban menti ki az égő házból, a félelmükben sikoltozó időseket és gyerekeket.
A boldogságra is sokat gondolt.
Szép és okos feleségre vágyott, gazdagságra, amely majd megengedi neki a szabadságot. Úgy érezte, meleg és boldog családi fészek vár rá, tele vidámsággal és szeretettel, szépséges asszonnyal és gyönyörű gyermekekkel.
Egy napon megjelent előtte egy angyal. Fény lengte körül, maga volt a csoda és a megtestesült szépség.
A fiú ismerni akarta a jövőjét. És az angyal, akár egy filmet, lepergette előtte a reá váró éveket.
Látta önmagát a jövőben felnőtt férfiként. Elégedetten és gazdagon, csodaszép szőke asszonnyal az oldalán.
Sok vidáman kacagó kisgyermeket is látott, akik játszanak a kertben, felé rohannak, és mosolyogva apának szólítják.
- Mindezt elérheted! - mondta az angyal. - Semmi nem áll a boldogságod útjában.
A látomás szertefoszlott, de maradt az ígéret, és ez a fiút jóleső reményekkel töltötte el. Várta a jövőt és az életet.
Teltek-múltak az évek.
A kisfiúból felnőtt férfi lett. A hétköznapok egymásba szürkültek, egyhangúvá és unalmassá váltak. Nem történt semmi, ami az angyal ígéretére utalt volna. Alig voltak barátai, és a gyönyörű hajadonok is messzire elkerülték. Igaz, lakott az utcában egy csodaszép, szőke lány, akivel sokat beszélgetett az álmairól, talán érdeklődött is iránta, de nem bontakozott ki belőle szerelem.
Gazdag ember sem lett belőle. Meglehet, a fiókja mélyén ott rejtőzött néhány csodaszép dal, amiket ő írt, de nem mutatta meg soha senkinek. Neki ugyan a szívéig hatoltak a lírai dallamok, de tartott attól, hogy valaki lemásolja, netán a magáénak mondja őket. A kudarctól is félt.
Így hát a fiók mélyére kerültek. Lassacskán megsárgultak, és örök feledésbe merültek.

Aztán egyszer nagy hangzavarra lett figyelmes. Tűz ütött ki a szemközti házban. Segíthetett volna. De hát segített! Felhívta a tűzoltókat!
Összesereglettek az emberek. A távolban felcsendült a sziréna, amikor a fiú észrevette a tömegben azt a gyönyörű lányt a szomszéd utcából. Látta a szemében a rajongó csodálatot egy fiatal tűzoltó iránt, aki bement az égő házba, és a pokrócba bugyolálva, a karjaiban hozott ki egy rémülten síró kisgyermeket. Megmentette az életét.
Az emberek ujjongtak. Hősként ünnepelték a tűzoltót. Megsajdult a szíve. Egy másodpercig arra gondolt, ő is lehetett volna a megmentő. Bemehetett volna az égő házba. Hiszen tűzoltónak készült hajdanán!
De akkor még kisfiú volt, amikor erről álmodozott. Csak nem fog felnőtt fejjel az életét kockáztatva, égő lakásokba rohangálni!

Ismét hosszú évek múltak el eseménytelenül. A fiú meglett férfivá vált, de nem lett sikeres, gazdag. Még felesége sem volt. Ahogy kopogtatott az öregkor ajtaján, az angyalra gondolt, a reményekre, amelyek nem váltak valóra sohasem.
Öregember volt már, amikor ismét megjelent előtte az angyal.
- Nem mondtál igazat! - szólt hozzá számonkérően.
- De igen, igazat mondtam neked. - mondta az angyal. - Az életed magában hordozta a boldogság lehetőségét. Emlékszel arra az égő házra? Akkor hősként viselkedhettél volna. És emlékszel arra a gyönyörű szomszéd lányra? Akkor beléd szeretett volna. Ő lett volna a feleséged, a gyermekeid anyja. És emlékszel a gyönyörű dalokra, amiket írtál? A sikered zálogai voltak. Gazdaggá tettek volna.
A tiéd volt a boldogság minden lehetősége. Semmi akadálya nem volt. Te magad voltál az akadály.
És az angyal lassan elhalványult, eltűnt az egykori fiú szemei elől.
Az öregember az emlékeire gondolt. A meg nem történt boldog életre. A gyönyörű képre a jövőről, amit az angyal mutatott neki. A lehetőségekre, amiket elszalasztott.
Elmorzsolt egy megkésett könnyet. Rádöbbent, amit az angyal mutatott neki, az nem a jövő ígérete volt. Hanem lehetőség. Egy lehetőség, amiért nem tett meg örök csodavárásában semmit.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#8. 2012. december 30. 19:59
Kedves Ariadne!
Gratulálok valóságmesédhez.

Váci Mihály idézetnél nem tudnám kifejezőbben összefoglalni véleményem lényegét:

" Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell - az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!"

BÚÉK!!!
Csilla
Bedő Csaba
#7. 2012. december 30. 05:40
Ez nagyon jó! Kicsit megijeszt, mert emlékeztet valakire és, hogy az angyalnak mennyire igaza van, abból már mindenki tapasztalhatott. Remek írás, gratulálok!

Minden jót és boldog új évet kívánok!
Báró von Shenczky
#6. 2012. december 29. 20:34
Tanulságos mesédhez szívből gratulálok, kedves Ariadne.
Answer
#5. 2012. december 29. 20:13
Nincs miért aggódnod, és bár köztudott(?) hogy nem igazán vagyok meseszakértő (megmaradtam a klaszikusoknál sok évvel ezelőtt), ez egy remek mese, amely az is, nem is.
Gratulálok!
Juhász Kató
#4. 2012. december 29. 18:52
Kedves ariadne!
Ez egy nagyszerű történet. Felnőtt mese, mely rámutat, aki nem tesz meg mindent azért, hogy boldog legyen, nem is lesz az.
Ez a fiú szabad ember volt, alakíthatta volna a sorsát, de nem tette. Csak magát hibáztathatja.
ariadne
#3. 2012. december 29. 17:37
Köszönöm szépen, hogy olvastál:) Meseszombatra írtam, de már aggódtam miért nem szól hozzá senki:)))
puszillak:ariadne
előzmény: kréker hozzászólása, 2012. december 29. 17:22
kréker
#2. 2012. december 29. 17:22
Mese ez, nem csak gyerekeknek.
Gratula!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Robinson álma