Az első tél (részlet egy nem létező regényből)

Hamarosan a két alak egybefonódik.

 

A csípős hidegtől kipirult arccal sétálnak kéz a kézben. Már érezni a közelgő havat, amely reggelre hófehér tisztasággá varázsolja a tájat. Érezni a mozdulatlan levegőben...

Határozatlan, inagló lábaik csak viszik őket a semmibe. A mogorva téli égboltot megfesti a lámpák halványan izzó fénye, s az szelíd pirosas árnyalatba burkolózik. Az utak kihaltak, a csöndet csak a fák halk nesze töri meg, éppen csak annyira, hogy feleszmélhessenek: a hideg érzete visszatartja őket, hogy kiszakadjanak a valóságból. Egyszer csak hópelyhek kezdenek aláhullni bizonytalan lassúsággal. Aprócska pihék, amelyek gyöngén, kecses mozdulattal érik el a földet. A két alak csak haloványan vehető ki a ruhájuktól megvált, de büszke fák alatt, amik öregen és bölcsen nyúlnak ki a földből; gyökereik mélyre hatolnak, az idő kiállásával megannyi tapasztalattal rendelkeznek. Hamarosan a két alak egybefonódik. A másodpercek perceknek, a percek óráknak tűnnek, ahogyan testük melege forr a levegőben. Leheletük egyé válik, majd szertefoszlik egy pillanatra. Aztán újra és újra átadják magukat a tűznek, amely belebegi a fagyos éjszakát.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#3. 2012. február 28. 10:40
Kétlem :-)))

Ő ilyen rövidkéket szokott.

Szép lírai, ha rövidke is :-)))
előzmény: Balage hozzászólása, 2012. február 28. 09:50
Balage
#2. 2012. február 28. 09:50
Jól indul, de remélem, a többi rész kicsit hosszabb lesz ;o)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek