Az égre csodálkozva

memo-randi
napjaim, ti tarisznyámmá váltok,
porrá a végtelenem,
benne korall szigetekké hangjaim,
vagy hályoggá a süketek íriszén,
… talán visszhanggá csapkodják,
és szűrik, avagy nyelvi emlékké
máglyákon a válaszok rácsai
billogaikkal dicsérnek, vakolnak,
meztelenségem,
izzadok a hurcolásban,
zárványosodok, sejtelmesélek,
a stukkó mérgekről,
freskóim pedig indáik fonadékai
a szépséggé tisztulás bávulata
bennem homokpergetéseimmel
múlik, … létté
már mindent megtudtam, ahhoz,
hogy ízeim maradjanak, utánam,
és nemcsak köveim, illataim
az esetleg igéző hamucsíkok felett
… kipróbáltam, és nem, ... a füstölgéseim
illannak, ha nem tartósítok valamiket
agyamból, cövekeknek
a gondolatok, … igen, azok kellenek,
és kísérletezni,
ha eddig nem is tette senki,
hideg, vagy meleg füsttel, máskor
parázsnyi, vagy lángnyi lobogással
no, és hány napig, netán évig,
hogy borsosan szóljon, csípjen,
simogatások közben,
ami kell, belőlem, utánam,
… ímmár füstölt füstölgéseim
boglyáiból, és kazlaiból
templomaimmá, posthumus
arénáimmá, szirmaikkal az égre,
hogy Isten meghallgasson
nem szabad nagy lángos tüzelést,
csak csöndes, meghitt pattogósat,
melegedni füstös, zsarátnokos éjeken,
gyújtósaim körül, csak sustorogjanak,
de mindörökké, … szeretném, … én
Vissza a főoldalra