Az algíri Operaházban és Budapesten is látható lesz a Feledi Project

2019.november 9. Psyché / Nemzeti VERSeny, Nemzeti Színház 2019.november 12. Hullámok / Algír Operaház 2019.november 16. Szálkák / Nemzeti Táncszínház

 

 

 

A Nemzeti Színházban megrendezett Nemzeti VERSeny döntője után, november 9-én láthatják a versenyzők és a nézők Feledi János PSYCHÉ című táncszínházi előadását. 

A rendezvény célja, a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett, a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése.

A Weöres Sándor Psyché című műve ihlette táncelőadás egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért. A nő sorsa, hogy testi és lelki szenvedélyének, szerelmének tárgyát beteljesülését csak két különböző férfiben képes megtalálni! Ez hová vezethet....?

Az alkotó, Feledi János mellett színpadra lép Horváth Zita és Halász Gábor táncművész is.

 

A Feledi Project tavalyi nagysikerű fellépése után újra meghívást kapott az Algéria fővárosában megrendezésre kerülő 10. Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválra. Magyarországot képviselve, a fesztivál zárónapján november 12-én lépnek színpadra a HULLÁMOK című előadással az Algír Operaházban spanyol, portugál, török, francia és orosz társulatok illetve az Algír Nemzeti Balett mellett.

A Hullámok premierje 2018.november 13-án volt a Bethlen Téri Színházban, a Nemzeti Táncszínház szervezésében.

Az előadásban a történet egy bensőséges meditáció, intim kirakós játék. Benyomások, érzések, hömpölygő gondolatok önmagukról és másokról, látomások, melyek egyre mélyítik a képet a hullámzó világról, melyet Virginia Woolf azonos című műve inspirált.

 

Fotók: Hullámok előadásból-Jókúti György

 

Először lesz látható a Nemzeti Táncszínház új épületében a társulat SZÁLKÁK című előadása. Pilinszky János ihlette táncszínházi előadást több mint másfél év után november 16-án újra láthatja a budapesti közönség.

Az előadás rólunk, emberekről szól. Az alkotók olyan kérdésekre keresik a választ, minthogy saját élethelyzetünkben, fejlődésünkben, hol tartunk épp vagy hogyan illeszkedünk a világba, és hol tart személyiségünk, lelkünk fejlődése illetve miben vagyunk közösek Pilinszkyvel?

A három éve bemutatott előadás új szereposztásban lesz látható, Lázár Eszter, Spala Korinna, Bajári Levente táncművészek partnere most maga az alkotó, koreográfus Feledi János lesz.

Zongorán közreműködik Tóth Mariann, a díszlet, látvány Minorics Krisztián munkája.

 

Jegyek az alábbi linken elérhető: 

https://nemzetitancszinhaz.jegy.hu/program/szalkak-feledi-janos-feledi-project-109979/601822

 

Fotó: Szálkák előadásból-Jókúti György 

 

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Táncszínház és az RNR Művészeti Ügynökség támogatásával valósult meg.

Produkciós partner: Pro Progressione

 

Az alkotó a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek