Arckép percnyi késéssel, avagy az elidegenedés éneke

****

 

 

Nézem szád sarkában azt a 

keserű, és makacs ráncot.

Szemedben látom a közönyt,

és nem látok benne lángot.

 

Érintem félve a hátad,

eltaszítja a kezemet.

Negatív pólusú lettél 

hiába az igyekezet.

 

Termeted vékony, és szikár.

Nőre ezt mondani lehet?

Ölellek teljes valómmal,

de nem válaszol a kezed.

 

Versemre csak annyit szólsz:szép.

Mit jelent ez, én nem tudom.

Azt tudom agyamba vésve,

hogy együtt mentünk, egy úton.

 

Kezem kezed mellett bénán.

Bizonytalan ez az érzés,

mert nem szeretném, hogy ellökd.

Legyőzve hát a kísértés.

 

Kedves arcod darabokban...

A kor, vagy furcsa fájdalom?

Nem szólsz, megfőzöd a kaját,

én meg a versem mormolom.

 

 

Kép: M. C. Escher: Journey to infinity


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az elbizakodott egérke