Answer: KTSZ-telenségek 7. Lábtenisz

Történetek a 70-es évekből, avagy egy kistermelő egység vidám epizódjai. Bolondok képtára után Tóth Balázsnak ajánlom.

 

Lábtenisz

 

Erről a cselekményről két epizód is eszembe jut.

Jól esett a munka mellett egy kis mozgás, így hát ebédidőben, de sokszor a műszak vége után is lementünk az utcára rúgni a bőrt, ha az időjárás engedte. Zsákutca lévén nem járt autó, szabadon lehetett hódolni a játéknak. Krétával felrajzolt, négy mezőre osztott területen pattogott a labda. A „zsugának", avagy „bogyónak" (így is, úgy is neveztük akkoriban a lasztit) csak egyszer volt szabad földet érnie, de a levegőben minden emelgetés dekázgatás megengedett, mondta ki a szabály. Voltak közöttünk technikásak, egyesek szinte zsonglőrök, és persze átlagos gömbérzékkel megáldottak, vagy éppen „kutyaütők", ahogy a futball nyelv a falábúakat hívta.

Drága kollégám, Cimbulás Janó, avagy Cimi a maga kemény húsz évével a legaktívabbnak bizonyult, nem hagyott ki szinte egy alkalmat sem, hogy bizonyítson. Szeretett volna feljebb jutni az alsó kategóriából, de mindez önmagában szorgalommal nem érhető el ugyebár, és ha hiányzik a tehetség, az bizony nem igazán orvosolható. Foltos Laci, a Bika méltó társnak bizonyult, egymást bíztatták, sőt párba is álltak félrevonulva egy kis emelgetésre. Edzőtáborba, ahogy Laci nevezte a tréninget.

Mi valamennyien beöltöztünk sportszerelésbe, de legalábbis könnyű ruhába, tornacipőbe a métához, ők nem. Mindketten munkásruhában, Bika bakancsban(!) Janó egy kitaposott félcipőben, amely jó néhányszor messzebb repült a lábáról, mint a bogyó. Esetében a „hatást" tovább fokozta a nadrágja. Valamikor sötétkéknek teremtődött, amilyen az egyen munkásruhák akkoriban, de az idők folyamán mosást nem látva fekete lett és kőkemény a gépolajtól. Amikor gyors mozgást végzett benne, csak úgy surrogott a gatya körül a levegő. Egyszer a Dagi azon humorizált, hogy Janó nadrágja levéve tuti, hogy magától megállna a sarokban.

De hogy e kis előzetes után a témára térjek, egyik alkalommal játékban volt a páros. Cimi kapott egy sarokra kihelyezett undok labdát, és mivel csaknem lemaradt róla, jobb híján felrúgta a levegőbe. Nem túl magasra, annál inkább ferde szögben. Hogy le ne essen a bőr, aláfutott nagy sustorgással, és ismét belerúgott, immár valamivel nagyobbat. Igen ám, de a bogyóval egyidőben repült a cipője is. Sokat nem izgatta a dolog, úgy mezítláb ismét beérte labdást, megint felrúgta a levegőbe.

 - Még jó, Jancsikám! - ordította a Bika, továbbiakra serkentve társát.

Nem fokozom, a foci egyre magasabbra repült, és egyre messzebb a kijelölt pályától. Sőt, Cimi az ötödik kísérlet után eltűnt a sarkon, csak néha lehetett látni, megjelenik a labda a földszintes lakóházak tetőzete felett, hogy ismét visszahulljon a minden erejét beleadó próbálkozója közelébe. Még néhányszor megismétlődött a dolog, aztán csend lett. Vártunk egy darabig, de nem jött a labdazsonglőr. Már éppen utána ment volna a Bika, amikor megjelent a sarkon sántikálva, hóna alatt a bőr.

 - A k...a anyját, berepült az egyik kertbe, be kellett másszak utána - mondta elkínzott arccal,  majd leült az út szélére cipőt húzni. - Másztatok már mezítláb kerítést?

 - Szuperom, rá se ránts, majdnem jó voltál! - mondta Laci és megveregette a vállát.

 

 

A másik epizód kapcsolódik az előbbihez, mert itt is rúgásról lesz szó.

Rúgás?

Bizony, nem is akármilyen.

A műhelyben játékosságból, vagy ki tudja, de minden földre került, könnyűnek számító tárgyba belerúgott, aki csak arra járt, még a takarítónő is. Nagy kályhában fűtöttünk, mellette volt egy láda, amelybe az éghető anyagok kerültek tüzelésre. Dobáltak bele a szén tetejére, de inkább mellé szemetet, konzerves dobozt, papírgalacsint, műanyag darabokat és még ki tudja mi mindent.

Adu ásznak mégis a VIM-es doboz számított. Az a befenekelt papírhenger, amelyben kéztisztító súrolópor járt a dolgozónak.

Ha kiürült?

Nosza, belerúgni, hiszen remekül repül! Felállítani a padlón, és puff... Szinte sportot csináltunk belőle, kinek sikerül messzebb juttatnia az új fontossággal felruházott papundekli csövet.

Úgy adódott, hogy célnak a műhely végében lévő férfi wécé ajtaját jelölte ki valaki. Ez a kályhától körülbelül nyolc méterre lévő nyílászáró egyszerű, vékony furnérból készült. Ebben a történetben mindennek jelentősége van, ennek is lesz.

Mivel a doboz tartalma híján könnyűvé vált, így sehogy sem sikerült ilyen távolságra eljuttatni, hiába próbálta bárki. Ez még a Bikának sem sikerült, pedig hihetetlen energiával futott neki, és röpítette az immár behorpadt papírhengert megküldve az áhított cél irányába. Végül abbamaradt a rugdalózás. Ha nem lehet, hát nem.

Később megjelent Ampulla Lali, avagy a Dagi egy érintetlen Vim-es dobozzal. Honnan szerezte, amikor mindet szétfociztuk?

Letette a kályha mellé az „alapvonalra", felállítva úgy, ahogyan kell.

Csokis Feri már éppen készült belerúgni, de Lali a karjánál fogva visszatartotta, majd mellé hajolva sugdosni kezdett. Egy idő múlva Ferinek már fülig ért a szája, miközben szaporán bólogatott.

Bárki járt arra, Dagi mindenkinek mondott valamit

Végül a doboz érintetlenül tovább meredezett.

Egyszerre megjött a Bika.

 - Na Szuperjaim - szólította meg az ott lévőket a maga szokásos módján -, akarjátok látni az évszázad rúgását?

 - Akarjuk, Lacikám! - bíztatta hamiskás mosollyal Lali.

Foltos pár lépést hátrált, megindult, majd mindent beleadva előrelendült a lába.

A papírhenger, mint egy ágyúgolyó süvítve nekivágódott a wécé ajtajának!

Még ha csak nekivágódott volna, de át is szakította annak hitvány anyagát, és az odabenn ücsörgő, éppen dolgát végző Dohány Gyuszi, avagy a Paraszt ölében landolt.

A holtsápadt jóember felugrott a csészéről, és nem tagadva meg becenevét, üvöltözni kezdett.

 - A k...a nénikéteket, hát már sz..ni sem hagyjátok nyugodtan az embert?

Azzal dühösen földhöz vágta a súrolóporos dobozt, amely tovább már nem viselve a megpróbáltatásokat, szétszakadt, és ím, maréknyi anyacsavar hullott ki belőle.

Hát ettől repült ilyen iszonyatos módon!

A csibész Lali megtömte vassal.

 - Megcsináltam, Szuperjaim! - lelkendezett Laci.

A kérdés adott, hogy lehetséges, hogy nem sérült meg a lába?

A megoldás kulcsa a bakancs. Acélbetétes változatát hordta, így szinte meg sem érezte, hogy lábujjai majdhogy falnak ütköztek.

A végére még egy gondolat. Tudják mit jelent a VIM szó?

Utána néztem.

Latin eredetű és a jelentése: életerő!

Mit tagadjam, a történet nyomán elmondható, van benne valami...

 

 

 

 

 

 

Folyt. köv...

Előző rész...

Első rész...

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
szerkesztőség
#7. 2015. július 1. 10:39
Nem bírtam megállni nevetés nélkül.
Nagyon Bejött.
Gratula!
Balázs
Answer
#6. 2015. június 29. 14:56
Mi is tengónak.
Valamikor a VIII-ik kerületi Magyar Rádió mögötti téren űztük, sőt mellékutcákban is.
Alig volt akkoriban autó, legalábbis a mai forgalomhoz képest elenyésző.
Egy jól kihelyezett "bogyó" tudott cifraságokat okozni, az biztos!
Örülök, hogy tetszett, köszi!
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2015. június 29. 12:37
Answer
#5. 2015. június 29. 14:52
Örülök, ha vidámságot okoztam, drága Mara!
Szeretettel ölellek: Answer
előzmény: Mara hozzászólása, 2015. június 29. 07:27
Fer-Kai
#4. 2015. június 29. 12:38
javítás: 2. mondat...
Fer-Kai
#3. 2015. június 29. 12:37
A déli nevetés is nekem - remélem, nem hizlal, hanem fogyaszt.
Mi tengónak neveztük a lábtenisznek ezt a formáját, s valóban, sokszor mi is dőltünk a nevetéstől, milyen képtelen mozdulatsorok születtek játék közben.

Egy apró javítás a 2-mondat elején:
a "jólesett" (ebben az értelemben) egybeirandó (miként az "egybeirandó" is :)

Vagyis: jólesett a déli nevetés!
Mara
#2. 2015. június 29. 07:27
Drága Answer!

Jól jött ez a reggeli nevetés!

Szeretettel ölellek: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek