Andor: A karamella íze

Az Igenem szorgosan készül a karácsonyfa feldíszítéséhez.


Házi karamellával ízesített történet


Az Igenem szorgosan készül a karácsonyfa feldíszítéséhez. Most éppen az „s" alakban meghajlított, fémakasztókkal bökdösi a szaloncukrok burkolatának a szúrásra legkisebb ellenállást tanúsító részét - több-kevesebb sikerrel. Legalábbis ezt mutatják a földön heverő „s"- betűkből „j" betűre lefokozott drótszálak. Érzem, most elkel a segítség! Lassan kiveszek a zacskóból egy szaloncukrot, kibontom, és elmajszolom, majd bólogatva és szakértően összehúzott szemekkel közlöm a jó hírt, nem kemény - azaz nem tavalyi - a cukor, folytathatja a munkát!
A szaloncukorral való ténykedés minden évben visszaköszön. Felrémlik előttem a kép, amikor még udvaroltam az Igenemnek, és szemtanúja lehettem - a ma már elavult technikájúnak tekinthető - szaloncukor-készítési folyamatnak. Akkoriban nem a gurmanság vitte rá az embereket a saját gyártásra, hanem a legtöbbnek nem volt pénze, hogy a boltban vásárolja meg a fára való édességet. Az Igenem szegény családból származott, - nem érdekből házasodtam meg! - így házilag készítették a szaloncukrot. Az anyósom máig sem ismert módon készítette el az alapmasszát, melynek olyan égetett karamella íze volt, hogyha manapság álmomban visszagondolok erre az aromára, ijedten felülök az ágyamban, és hajnalig nem tudok elaludni. Ez a matéria aztán apró kockaformájú darabokra vágva, a komód tetejének felső - márványutánzatú - tetejére került, hogy itt kihűljön. A következő munkafázis keretében át lett szállítva az ebédlőasztalra, hogy készen álljon a végső munkafázisra, a csomagolásra. És itt lépett be a munkafolyamatba az Igenem.
Akkoriban még ismeretlen fogalom volt a tintasugaras nyomtató, - még a Verne regényekben se volt utalás erre a ma már nélkülözhetetlen munkaeszközre. Kézi működtetésű írógép volt a divat, melynek billentyűit kellő erővel leütve, az ütés elől ijedtében a gépíró szalag mögé bújó géppapírra egy Times New Roman típusú betű került. A fenyegető csapásokat követően, ezek szavakká álltak össze, és így készült el egy iromány. Ha több példányra volt szükség, akkor indigólapot tettek szerencsétlen prímpéldány mögé, és egy igen vékony papírlapot. Ez a szendvics aztán igény szerint többrétegű is lehetett. Azonban ilyenkor olyan erősen kellett a billentyűt lenyomni, hogy a szendvicsnek, a háta mögött levő gumírozott henger fala olyan pofont adjon vissza, hogy az maradandó jelet, rendszerint betűformát hagyjon rajtuk.
Na, ezen a ponton térünk vissza a szaloncukor készítéshez. Ez a vékony papírlap más célra is igen jól fölhasználható volt. Az egészségügyi felhasználhatósága mellett, jól szolgálta a diákságot is, akik a műszaki rajzokat az ablakra, majd arra az ominózus lapot ragasztva, kitűnő másolatokat tudtak produkálni buzgómócsing tanulótársaiknak házifeladatáról. És nagyon jól lehetett bele szaloncukrot csomagolni. Az Igenem az A4-es nagyságú papírt 4 felé vágta, majd két szélét körömollóval kicakkolta, a közepére beletett egy kockácskát, erőteljes mozdulattal összetekerte először a papírt, majd erre az évközben fogyasztott cukorkákból visszamaradt, és félrerakott sztaniolt, és kész volt a szaloncukor, föl lehetett rakni a karácsonyfára.(Lásd a fényképet)
Azért annak a borzasztó ízű cukornak is van egy már soha vissza nem térő varázsa: az emlékezés, hogy huszonegynéhány éves, reményekkel teli, szerelmes fiatalember voltam akkoriban!

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
katuska
#7. 2012. december 23. 15:50
Mindnyájunkból előhozta kis írásod a nosztalgiázást...
Nálunk, Nagyváradon, az utolsó ínséges, cukormentes időkben külön szaloncukorgyártó nénikhez vittük el az egész esztendőben összespórolt alapanyagot, és ő gyártott belőle valamit, ami alakra emlékeztetett ugyan a cukorra, de ízre nem, az állaga pedig fellendítette a fogorvos társadalom praxisát...
Hát így volt, néha visszasírom a cukormentes napok édességét....
Áldott, békességes, humorban gazdag ünnepet és hétköznapokat kívánok Neked és kedves Igenednek!
Szeretettel, Katus
andor
#6. 2012. december 22. 21:08
Kedves Barátaim!
Nagy szeretettel és hálával köszönöm kedves hozzászólásaitokat! Külön öröm, hogy ebben a rohanó, felgyorsult napokban is gondoltatok rám! Ezúton kívánok nektek meghitt, békés Karácsonyi Ünnepeket, jó egészséget, alkotókedvet, és sok nevetést, és örömöt!!
Andy
Eliza Beth
#5. 2012. december 22. 07:07
Azok a régi szép idők! Szegényebb világ volt, több érzéssel. Melyik a jobb???
Juhász Kató
#4. 2012. december 19. 21:19
Szép visszaemlékezés a régi időkre, szívesen olvastam.
Emlékszem, egész évben gyűjtöttük a csokoládék sztaniolpapírját tüskés, gömb alakú karácsonyfa díszek készítéséhez.
A karamell valóban gyermekkorunk téli estéinek csemegéje volt.
Békés, boldog karácsonyt a szép emlékek mellé!
Answer
#3. 2012. december 19. 19:36
Kedves Andy!
Kiválóan megismertem írásodból a korabeli szaloncukor készítés rejtelmeit.
Nálunk mindenféle csemegét (és nem azt) csomagoltak nagy munkával kisimított, használt "sztaniol" papírba. Ezt a szót kell, hogy ismerd...
A karamell csemegének számított (nálunk égetett cukornak hívták), és jó ízű mivoltára emlékszem, különösen, ha dió, vagy manduladarabok kerültek bele, megolvasztás után. Valamit nem jól csinált a mama...
Kiválóan körbeírtad az írógép mechanizmusát, a géppapír felmagasztosulását, és egyáltalán nem utolsó sorban, az ezekhez az időkhöz kapcsolódó ifjúkorod reményteljes időszakát.
Gratulál barátod: Answer
Csilla
#2. 2012. december 19. 19:12
Szerintem a nagymamámnál is ilyen karamellből készült szaloncukrok lógtak a fán, gyönyörű papírba csomagolva, de azokból nem lehetett enni, mert ki tudja, mikor készítették őket.
Csak szemet gyönyörködtető díszként szolgáltak, amit minden évben elővettek a dobozból. A friss cukorkák pedig egy tálban, a fa alá kerültek.

Milyen jó visszaemlékezni azokra a régi szép időkre!
Kedves Andy! Köszönöm, hogy megosztottad szerelmes ifjúkorod karácsonyi emlékét.

Békés, áldott ünnepet kívánok Neked és családodnak, szeretettel:
Csilla
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Rég múlt idők