Ajándékok

Csak úgy, emlékeztetőül, magamnak.

 

 

Megszokom ezt a bőrt, mit útravalóul tőled kaptam,
Már nem feszül, rám simul, feladtam.
Feladtam a harcot, hogy küzdjek ellene,
Így megpróbálok élni, benne, vele.


Új a szívem is, ez is tőled van, hangos még,
De csitítom, nyugodjon csendesen, ahogy rég.
Tartsd meg a régit, úgyis neked adtam,
Vagy dobd ki, én már rég ki akartam.


Más a hangom,  torkomat élesen vágja még,
Hozzád szól, s hűvös lett, mint a jég.
Emlékszel, mikor neked énekeltem?
Azóta minden dalt elfeledtem.


Te érdemed még tágra nyílt szemem,
De nem rád ragyog rég a tekintetem.
Itt az idő hát, hogy elköszönj,
Arcomról felszáradt már a könny.


Hát ezek azok, miket megtartottam tőled,
Kezemben sokáig forgattam őket,
S végül cél lett az elérhetetlen,
Köszönöm a leckét, zsebre tettem.

 

A kép forrása

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek