Ajándék.

Az egész egy félreértéssel indult...

 

 

Az egész egy félreértéssel indult. Aznap délután nyugdíjasklubba vittem a nagyanyámat. Ezek olyan kéthetente ismétlődő kis szeánszok, mikor kirajzanak otthonról a még mozgásképes, közös örömre nyitott öregek. Előkerül a dzsörzé kis kosztüm, meg a zsabós blúz a naftalinból, az urak délelőtt bokszba mártott kefével csiszatolják fényesre nyikorgó bőrcipőiket, a hölgyek kis inas nyakán lilában játszik a pitypang frizura, (jaj, Rózsikám, kicsit sok ment a hamvasítóból,) és diszkrét rúzst maszatolnak a szájukra. Nagyanyám ilyenkor csepp Molnar Moser-t is ken a füle mögé. Parfümöt? Isten ments, fiam, azt csak a kurvák használnak, csippent a szemével hamiskásan. És tudja, mit beszél, a házuk mellett lakott egy öreg kupleros madám.  Szóval ilyenkor eszegetnek régi receptek szerint sütött finomságokat, és előkerül a bor is, demizsonban, az öreg gavallérok jóvoltából, aztán táncba és nótázásba fullad a hepaj, de ilyenkor én már ott vagyok a nagyiért, mert ő nem szereti, ha eldurvulnak a dolgok. A múltkor is azon tört ki a balhé, kinek került többe a fogsora, és hat-e az apai örökség árába kerülő mágneses lepedő. De igazi szerelmek is születtek itt már, a valaha iskolai portásként dolgozó Sándor bá tíz évig imádta titkon az ugyanott konyhásként dolgozó Pannikát, aztán csak itt, a nyugdíjas klubban teljesedett ki a szerelmük, igaz addigra már majdnem mázsásra hízott Pannika, de az ura epekedő pillantásokkal lesi mind a mai napig az ő imádottját. Mikor nagyival benyitottunk, éppen egy izgatott összeesküvés kellős közepébe cseppentünk. Jó, hogy jössztök, sietett elénk nagyanyám mindig csinos barátnéja, Ibike. Azon vitázunk, ki köszöntse fel B. bácsit, nézett rám reménykedve. Na, nem. B. bácsinak, mióta új fogai vannak (protkó), állandó kommunikációs ingere támad, ha mozgást érzékel úgy tíz méteres körzetben. B. bácsi levente volt a háborúban, majd a tanácsházán dolgozott nyugdíjig, és megszokta, hogy rengeteg emberrel beszélhetett nap mint nap. Hatvan éves kora óta romlik a szeme, most nyolcvan, és alig lát, de a beszélőkéje a régi. Ami azt jelenti, hogy egyszerű köszönés után karon kapja a gyanútlan delikvenst, és legkevesebb harminc percig szórakoztatja vég nélküli kalandjaival a tanácsháza hétköznapjaiból. Tulajdonképpen, kezdi bizalmasan közel hajolva, fogait csattogtatva és megragadva az ártatlan áldozatot, és akkor már nincs menekvés. Ráadásul B. bácsi kedvence minden, ami fokhagymás, meséli is, hogy reggelente három gerezd fokhagymát is rádörgöl a pirítósra, ezért érte meg ezt a szép kort. Harminc perc egy fokhagymás aurában a tanácsházával, mit mondjak. Fiacskám, kérlek, most nyolcvan éves, nézett rám könyörögve nagyanyám, Ibike meg vagy húsz elcsigázott nyugdíjas. Beadtam a derekam. Nem bánom, essünk túl rajta, ide azt a csokrétát.  Összeállt az alkalmi kórus, elénekelték B. bácsi kedvenc nótáját, én meg ékes szavakkal felköszöntöttem a könnyeivel küszködő ünnepeltet. Kis kopasz fején veríték csillogott, nyakkendője félrecsúszott és nagyokat nyelve igyekezett visszafogni könnyeit. Amint visszanyerte önuralmát, cuppanós puszival és férfias kézfogással pecsételtük meg a köszöntést, majd egészen közel hajolva, göcsörtös ujjaival végigsimogatta arcomat, nem látok, nem látok, motyogta, majd meglepetten felkiáltott, te Jani vagy, a Jolánka unokája, igaz? Ilyen szép ajándékot adtál nekem, dünnyögte meghatódva. Tulajdonképpen régóta szerettem volna elmesélni neked, kezdte, majd bizalmasan megragadva könyökömet egy közeli asztal felé vonszolt.  Viszonylag könnyen megúsztam, B. bácsi túlságosan meghatódott a tényen, hogy tőlem ajándékot kapott, én meg meghagytam őt ebben a hitében. Cserében meghallgattam, csöpp fokhagymás bukéval, miként várták a párttitkárt május elsején a felvonulásra, és milyen színű bugyija volt Rózsikának, a takarítónőnek. A buli fergetegesre sikeredett, a bor is elfogyott, megtáncoltatták az ünnepeltet, aki majdnem rosszul lett, mert elfelejtette bevenni a szívgyógyszerét, és én szerencsésen el is feledkeztem az egészről. Egészen a születésnapomig. Akkor ősszel töltöttem a húszat, a család meg vagy két héttel hamarabb elkezdte a pusmogást és a szervezkedést. Én kiegyeztem volna egy kocsmázós estben a haverokkal, de rájuk hagytam, a nagyi imád meglepetést szerezni. Ám azon még ő is meglepődött, mikor a nagy napon csengetés után B. bácsi állt az ajtóban, talpig ünneplőben, kezében kis ajándékcsomag. Az ajándékot illik viszonozni, nézett rám szigorúan, aztán mire felocsúdtunk, el is botorkált, kinn már dudált a türelmetlen rokon. Bontsd már ki, unszolt a nagyi, B. bácsiról tudva lévő, hogy kő gazdag, és egy keresztgyereke gondozza. Talán egy arany óra vagy valami szép ékszer, repesett a családom. A barna cipősdobozból gondosan újságpapírba csomagolva előkerült a legrondább porcelán giccs, amit valaha láttam. Egy idióta arcú kislány zöldpettyes ruhában fejét fogva rémülten figyeli, amint egy dinnye nagyságú katica mászik a szoknyáján. Valaha a tanácsháza hivatalát volt hivatva díszíteni ez a kis remekmű. Ez aztán az esztétikai élmény, vihogott a húgom, legalább a légyszart letörölhette volna róla, dohogott a nagyi, és indult vele a kuka felé. De én nem engedtem kidobni. Arra gondoltam, ha kidobom, meghal az öreg fószer, a kedves B. bácsi, és oda a jó kis fokhagyma szagú sztorik tárháza. Hülyeség, tudom, de én akkor így hittem. A rémületes külsejű kislány katicástul beköltözött a szobámba, és a könyvespolcon dekkolt két éven át. Egyszer a szomszéd néni unokáját ijesztgettem vele. Sikeresen. A kislány három hónapig dadogott. Aztán festéshez készülődtünk, persze nagyanyám akart pakolni, úgyis mindig izgatta, milyen kincseket őrzök a szobámban. Sámlira állva szedegette le a könyveimet, mikor nagyot koppanva lerepült a katicás kislány. Csak a feje tört le, begurult az ágy alá, meg a szoknyájából egy darab. Megragasztom, suttogta nagyanyám könnyes szemmel. Minek, legyintettem, kukába vele. Két nap múlva Ibike csöngetett. Gyászjelentést hozott. B. bácsi nem sokat szenvedett, agyvérzéssel fordult le a székről.  Aránylag sokan ácsorogtunk a temetésen, a nyugdíjas barátok teljes létszámban megjelentek. Szelíden sütött az őszi nap, és egy reszkető fejű szaktárs B. bácsi tanácsházi érdemeit méltatta. Aztán eltemettük. Sírja fölött fáradt katica mászkált a bágyadt virágokon, és enyhe fokhagymaszagot kavart a szél.

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
katuska
#12. 2011. szeptember 21. 19:52
Mennyire igazatok van, valóban zavaró az íráskép tömörsége, de mentségemre szolgáljon, hogy új op.rendszert telepítettek a gépemre és vagy szétvágja vagy tömöríti az írást. Alig bírtam feltölteni is. Most ezzel küzködöm, de örülök, hogy olvastatok!Üdv mindenkinek!
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2011. szeptember 20. 21:47
Gitka_61
#11. 2011. szeptember 21. 09:43
szép. Nagyon szép. Kedves, csacsogó, mintha csak ott ülnék mellett és traccsolnánk. Mint a B. bácsi (fokhagymaszag nélkül).

A megérzésed a szobrocskával kapcsolatban, lám bejött.

Tetszett! Gitta
Fer-Kai
#10. 2011. szeptember 20. 21:47
Katuska,
ez a katicabogaras, fokhagymaszagú életmese az egyik kedvencem lett. Annyira jól megírtad!
Hogy miért nem jelenik meg pl. a Nők Lapjában?!
Ránézésre, így tagolatlanul, tényleg töménynek tűnik, s mégis, milyen könnyű végigolvasni...
A végén egy csipetnyi misztika fűszerezi, s teszi (emeli fel) játékosan mitikussá.
Tényleg ajándék.
dezsoili
#9. 2011. szeptember 17. 21:11
Nagyon tetszett ez az írásod is. Gratulálok, Ili.
Zsó
#8. 2011. szeptember 16. 12:24
Jó írás. A megérzés néha bejön. Tényleg némi tagolással könnyebben olvastam volna.
De tartalmilag tetszett.
Ölellek: Zsó
Eliza Beth
#7. 2011. szeptember 15. 22:45
Remek! Átvertél rendesen, mivel fiú a mesélő, végig azon töprengtem, ki lehet a szerző. Aztán leértem a lap aljára.... Nahát, Katuska, te nem változol! Csak jókat írsz :-))

(Azért némi tagolást elviseltem volna a szövegben, nem nagyon szeretem ennyire egybeírtan-ömlesztetten. Görgetésnél nehéz szemmel tartani, hol járok.)
Answer
#6. 2011. szeptember 15. 20:21
Kiváló írás!
Szeretettel: answer
Döme Zsuzsa
#5. 2011. szeptember 15. 19:14
Valóban, néha súgnak az érzések és a megérzések... Jó olvasni a novelláidat.
Juhász Kató
#4. 2011. szeptember 15. 12:54
Katuska, ez az írásod is nagyszerű, élvezetes
volt, mint a többi.
Mara
#3. 2011. szeptember 15. 12:19
Szeretettel gratulálok kedves Katuska: Mara
Balage
#2. 2011. szeptember 15. 10:53
Jó írás. Tetszett.
GRat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek