Ajándék

Mit visz tovább?

 

Amikor egy kisgyermek megszületik, az öröm mellett felmerül egy kérdés bennünk. Hogyan neveljük majd? Aztán, ahogy nyílik az elméje, a szülők igyekeznek elültetni benne az általuk értékeknek tartott dolgokat. Viselkedésmódot, szellemiséget a példánkból és magyarázatainkból tanul. Eleinte a szülők, nagyszülők a példaadók, majd a közösségekbe kerülve a többi gyermek, az óvónők, később a tanárok is befolyásolják gondolkodásmódját. Ezért a folyamatos beszélgetésekkel, odafigyeléssel kontrollálhatjuk, hogy az általunk elképzelt úton jár-e, mert az alapokat mindig mi, szülők tesszük le, és ehhez igazodnak az elvárásaink is. Hogy miért is elmélkedtem napok óta ezen?

Az elmúlt szombaton, mint mindig, a közeli mini hipermarketbe mentünk vásárolni. Az üzlet oldalában a járdán padok vannak elhelyezve. Előtte a parkoló autóknak alakítottak ki helyet. Az egyik padon egy család ült egy kisgyerekkel, és valamit eszegettek ráérősen. Az egyik autó mellől egy helyes kis barna kutya tűnt fel. Nemrég kerülhetett az utcára, talán éppen abban a parkolóban tették ki. Még tiszta volt, és a kondijával sem volt baj, de éhes lehetett, mert ahogy meglátta a falatozó családot, elindult feléjük. Hogy jó szándékához ne férhessen kétség, barátságosan csóválta a farkát. Míg párom zárta az autót, kíváncsian vártam a fejleményeket. Az asszony szólalt meg elsőként. Addig elégedett arca hirtelen haragossá vált, rákiáltott a kiskutyára:

- Nem takarodsz innét?

Majd az apa is betársult, miközben a kisgyerek dobó mozdulattal igyekezett elzavarni a hívatlan jövevényt. A kiskutya megszeppenve, farkát behúzva igyekezett elhagyni a terepet. Éppen egy ovális kekszfélébe akartam beleharapni, helyette odahívtam a kutyát, és letettem elé. Felkapta, és bevitte két autó közé.

Felháborított, és elkeserített az előbbi jelenet, mégis amikor hazafelé igyekezve beültünk az autóba, elmosolyodtam.

Egy másik történet jutott eszembe. Úgy egy hónapja fodrászhoz készültünk a lányommal, és előtte ugyanebbe az üzletbe tértünk be. Akkoriban egy Foxi-keverék élt az üzlet körül kialakított, parkosított területen. Míg vásároltunk, nézelődtünk, hirtelen vihar támadt felhőszakadással, villámokkal. Vártunk egy ideig, de szorított az idő és nem akart csillapodni. Így fizettünk és elindultunk. Zárt helyen is rettegek a vihartól, így az üzlet biztonságából kiérve, alig vártam, hogy végre a kocsi biztonságában ülhessek. Amíg ez bekövetkezett, bőrig áztunk a meglehetősen hideg esőben. A lányom bedobta a hátsó ülésre a szatyrokat, de ahelyett, hogy beült volna a volán mögé eltűnt a másik autó mögött.

„Biztos elfelejtett valamit..." - gondoltam, s az órámra néztem. Lassan már ott kellene lennünk, hiszen időt kaptunk. Percekig vártam, majd beült, de csak a slusszkulcs volt a kezében.

- Hol voltál? - kérdeztem, mire úgy nézett rám, mintha valami nem idevalót mondtam volna.

- Megetettem a kutyát - válaszolta, s miközben hajából, arcáról csepegett az eső beindította az autót.

A legcsodálatosabb visszaigazolás volt, a legszebb ajándék egy szülőnek.

 

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Tara Scott
#12. 2011. július 25. 20:32
Minden kedves véleményt írómtól elnézést kérek, hogy csak most válaszolok, de itt egyik zivatar a másikat éri. Pénteken, amikor csak a Ny.-Dunántúlra mondtak zivatarokat, nálunk Szolnokon dörgött, villámlott. Ma már 3x volt zivatar. Ezért nem tudtam fent maradni, de pótolom az olvasást is. Remélem, ma már nem jön több.
Köszönöm szépen, hogy időt szántatok írásomra. Úgy gondolom, sokkal több olyan fiatal van mint az én gyerekeim, csak nem merik felvállalni. Talán attól félnek, hogy a többiek mit szólnának hozzá. Ezt a nehezebb elérni, hogy felvállalják, hogy Ők így gondolkoznak.
Szeretettel ölellek Benneteket: Tara
dezsoili
#11. 2011. július 24. 20:49
Rávilágítottál a lényegre, így indulnak el rossz irányba a gyerekek. Gratulálok, Ili.
Döme Zsuzsa
#10. 2011. július 24. 15:49
Igen, valóban: a legcsodálatosabb ajándék és visszaigazolás volt.
Mara
#9. 2011. július 23. 22:59
Drága Tara, már hiányoztál, minden képen, de olvasva írásodat, én tudtam miért lett csurom vizes a lányod. Tőletek kellene példát venni mindenkinek..
Ha pénzem lenne szobrot állítanék Neked egy kutyussal a kezedben, a lábadnál cicákkal. Szeretettel puszillak: Mila
Spiritleader
#8. 2011. július 23. 17:02
Gratulálok az irományhoz, igazán egyedi, és egy létező helyzetet dolgoz fel, amivel szinte nap, mint nap találkozom. Igazán jó lett.
zsuzsahorváth
#7. 2011. július 23. 16:24
Hát igen,sajnos nem vagyunk egyformák...
Gratulálok a lányodhoz,biztosan olyan,mint Te,
és remélem,az a kisgyerek is lát jobb példát is,mint amit a szüleitől.
Üdv.zsuzsa
Answer
#6. 2011. július 23. 11:29
Az utóbbi nagyon szép cselekedet, gondolom minden gyermek azt cselekszi, ami a szülői minta. Közel állnak a szívemhez ezek a történetek, kedvelem az állatokat és nagyon fáj ha gazdátlan kóborló "kedvencet" látok.
Gratulálok szeretettel: answer
janos
#5. 2011. július 22. 21:28
Az alma a fájától nem gurul messzire. Egy olyan Édesanya mint Te Tara Scott nem növelhetett ,szülhetett másabb génekkel rendelkező lányt mint ő maga. Gratulálok kedves ,emberséges írásodhoz.
Ha megfigyeljük gyerekeinket ugyan olyanok mint mi vagyunk.Sok szeretettel, gratulálok János
Juhász Kató
#4. 2011. július 22. 16:23
Kedves Tara!
Gratulálok a lányodhoz. Sajnos, kevés az ilyen ember, mint Ti, és mi.
Az egyik lányom tegnap oltatta be azt a kutyát,
aki hetekig minden irányból ostromolta a portájukat, kiválasztotta őket, és győzött. Az állatorvos ismeri családunkat, s a kutya fülébe súgta: jól választottál.
Maradjatok ilyenek továbbra is, jó hallani az állatszerető emberekről. Jó írás!
Eliza Beth
#3. 2011. július 22. 12:52
Szép. Kedves cselekedet. Emberi.
Balage
#2. 2011. július 22. 12:21
Gratulálok az íráshoz és a lányod neveléséhez egyaránt!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek