A vagyont érő furulya

Egy szegény legény sorsának jóra fordulásáról szól a mese.


Matyi, a szegényeket segítő, és a természetet védő erdei manó a faluból hazafelé tartott erdei otthonába. Egyszer csak szembe találkozott egy birkanyájjal, amit egy lompos pulikutya, és Gazsi, a szomszéd falu szélén lakó cigánylegény terelgetett. A fiú fűzfasípját fújva haladt a nyáj után, de időnként furcsa, sivító hangot adott ki a hangszer, mintha meghibásodott volna. Matyi már régen ismerte a pásztort. Mindig előre köszönt a manónak, hiába volt az sokkal kisebb nála.

Megsajnálta. Gondolt egyet, a magánál hordott, saját készítésű juharfa furulyáját elővette, és megajándékozta vele a legényt.

- Rossz hallgatni ezt a fűzfasípot. Használd inkább, amit én adok neked.

A fiú örömmel nyúlt a gyönyörűen kifaragott, fényesre lakkozott hangszer után, és belefújt. A nyáj - mely addig jobbra-balra kószált -, egy pillanatra megdermedt, aztán a furulya hangjára szépen, sorokba rendeződve vonult tovább.

- Remek! - örvendezett Gazsi.

- Hozzon neked szerencsét! - kívánta a manó, és arra gondolt, farag ő másnap magának bodzafából egy új furulyát, mert ehhez nagyon értett, még a nagyapjától tanulta készítésének módját.

Ezek után Gazsi minden nap hosszasan játszott a hangszeren. Az erdő melletti legelő felett megálltak a levegőben a mezei pacsirták, mikor meghallották a gyönyörű zenét. Eddig azt hitték, náluk szebb hangot senki nem tud kiadni.

 

Matyi manó minden reggel azzal kezdte a napot, hogy elolvasta a nagyvilág híreit az erdei újságban, amit a holló - a környék postása - az odúja bejáratához tűzött egy faágra.

Egyik alkalommal megakadt a szeme egy cikken. Azt írta a lap, hogy az ország leggazdagabb embere búskomor lett. Nem tudta már boldogítani nagy vagyona, csak ült a bársonyszékben, és unottan nézett maga elé. Hiába adtak neki az orvosok mindenféle pirulákat, nem örült semminek. Mivel gyermeke sem volt, közhírré tette, hogy aki vissza tudja adni életkedvét, azzal megosztja kincseit.

Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy ez a pásztorfiú gazdag legyen. Próba - szerencse - szokták mondani -, elmélkedett a manó. A szerencséről jutott eszébe, amire nagyanyja tanította, hogyan cselekedjen, ha szeretné, hogy egy kívánsága teljesüljön.

- Kérj egy tollat az erdei bagolytól, azt százszor simítsd végig, közben kívánj valamit, s azt a levegő szellemei teljesíteni fogják - mondogatta régen a mama.

Több sem kellett Matyinak, felkereste a közelben lakó baglyot, aki már álmosan pislogott. Pihenni készült, de a manó kérésének eleget tett. Egy szép, erős tollat kitépett saját szárnyából, és átadta barátjának. A manó bezárkózott odújába, s miközben százszor is végigsimította bal kezével a tollat, ezt mondogatta:

 

„A búskomor gazdag ember

furulyám hangjára felkel,

újra örül az életnek

Gazsi meg majd a kincseknek."

 

Mikor úgy érezte, hogy kívánságát már magába szívta a toll, felkereste a réten a legényt, akinek muzsikáját tátott szájjal hallgatták bárányai.

- Gazsikám, néhány napra átvállalom tőled a birkák legeltetését.

- Miért? - nyitotta tágra nagy, fekete szemeit a fiú.

Töviről hegyire elmondta neki, milyen nagy lehetőség áll előtte. Nem kell mást tennie, csak azokat a dalokat játszani, melyeket naponta szokott.

- Rendben van, vállalom - állt rá a legény.

Matyi átadta neki a varázserővel bíró tollat, s figyelmeztette, vigyázzon rá, mint a szeme fényére, el ne hagyja, tartsa magánál.

Gazsi édesanyja sírt-rítt, mikor megtudta, milyen hosszú útra indul a fia.

- Ne sírjon, édesanyám, ha meggazdagodom, olyan házat építek itt magunknak, a falu végén, hogy a világ minden tájáról csodájára fognak járni.

Három nap és három éjjel utazott, mire megérkezett a nagy parkkal körülvett palotához. Mikor az őrök meglátták, térdig érő nadrágjában, lobogó ingujjban, el akarták küldeni.

- Még hogy te meg tudnád gyógyítani az urat? Voltak itt már világhírű professzorok, tudósok, azoknak sem sikerült. Húzz el innen! - zavarták volna el, de Gazsi nem hagyta magát.

Erőt adott neki a zsebében lapuló varázstoll. Megállt a cifra épület kerítése mellett, és fújni kezdte az első dalt:

„Szép a rózsám, nincs hibája..."

A szigorú őrök arca mosolygóssá vált, s az elsötétített ablakok egyike kitárult. Ott állt a gazdag ember, csak az arca volt fehérebb, mint az inge. Intett, hogy engedjék be a fiút.

Gazsi csak fújta, fújta a juharfa furulyát, ami még csodálatosabb hangot adott ki, mint eddig.

A sápadt, dúsgazdag ember arcába látszott, hogy lassan visszatér a vér, szeme csillogott, szája mosolyra húzódott. A varázstoll, mintha égette volna Gazsi oldalát, hogy mind pergősebb, gyorsabb dalokat játsszon.

Összefutott a ház népe. A kertész abbahagyta a fűnyírást, a szakács a hús klopfolását, a takarítónő kezében megállt a partvis, az ápolónő elejtette a hőmérőt a csodás zene hallatán.

Hamarosan megérkezett az orvosnő is, aki a szokásos injekciót akarta beadni a betegnek. A gazdag ember felpattant trónnak is beillő karosszékéből, és táncra kérte a doktornőt. A ház népe körbeállta őket, és vidám tapssal biztatták az urat, akit ilyen jókedvűnek még nem látott senki.

 

Gazsi jutalma nem maradt el. Egy zsákot megtöltött aranypénzzel a gazda, azzal engedte útjára.

- Máskor is eljövök ám, hogy felvidítsam, ha rossz kedve van - ígérte a boldog pásztor.

- Ezután már csak neked üzenek, ha a bánat kerülget - mondta a meggyógyult ember.

A fiú tartotta anyjának adott szavát, szép emeletes házat építtetett a falu végére, a szűk viskó helyére, ahol kényelmesen elfért az egész család.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#3. 2014. április 11. 22:59
Köszönöm, hogy olvastad.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2014. április 10. 09:53
Eliza Beth
#2. 2014. április 10. 09:53
Jó is az, ha az ember megtartja a szavát. Felelőtlenül ne ígérgessen!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek